Azt állította Jeszenszky Zsolt, saját meghatározása szerint politikai hobbista (Facebook-oldalán), hogy „ezek tényleg szerencsétlen nyomorultak, akik semminek sem tudnak örülni (…) A foci pedig különösen nagy, katartikus, össznemzeti élményt ad. Amit a szerencsétlen, nyomorult, frusztrált libsi újságírók (és a rájuk hallgató, hasonszőrű balosok) egyszerűen képtelenek megérteni, és pláne átérezni.”
Ezzel szemben a tény az, hogy nem képtelenek megérteni, átérzik, és természetesen örülnek egy ilyen győzelemnek. Annak ellenére, hogy Orbán Viktor politikáját, és benne a sportpolitikáját ellenzik. De ez a 4:0 nem azt jelenti, hogy Orbán nyert 4:0-ra. Vagy (2010, ’14, ’18 és ’22 után) mégis? Nemcsak ellenünk, szerencsétlen nyomorultak ellen, hanem az angolok ellen is?
Azt állította Soltész Miklós államtitkár (Debrecenben, egy iskola felújítása alkalmából), hogy más lenne a világ, ha „egyes nagyhatalmak számot vetnének a történelmükkel, és például a gyarmati múltjukból nem azt a következtetést vonnák le, hogy minket, kisebb nemzeteket kellene kioktatniuk (…) és történelmi bűneiket nem egy nevetséges térdepléssel oldanák meg, hanem segítenék azokat az országokat, amelyeket kiraboltak évszázadokon keresztül”.
Ezzel szemben a tény az, hogy a letérdelést a futballpályákon nem az egykori gyarmattartók találták ki, hanem egy fekete amerikai futballista, tiltakozásul a faji megkülönböztetés és a rendőri brutalitás ellen, gesztusát pedig más sportolók és csapatok is átvették, miközben az egyébként nem gyarmattartó Egyesült Államok akkori elnöke, Donald Trump elítélte. A szimbolikus megmozdulást 2021-ben Budapesten az ír focisták is bemutatták (a nézők füttyszavával kísérve), holott Írország szintén nem volt gyarmatosító ország, éppen ellenkezőleg. Nem baj, Soltész államtitkár más világban él.
Azt állította Kovács Zoltán államtitkár (a Daily Express című brit lapnak, a magyar himnusz wolverhamptoni kifütyülése miatt), hogy „az angol nemzeti válogatott edzője szerint játékosaik térdre ereszkedése nevelő célzatú volt. Szívesen megkérdezném tőle, hogy a nevelés része volt-e az is, amit a wolverhamptoni 0:4 estéjén láttunk. (…) Ideje lenne valódi tiszteletet tanúsítani mások iránt.”
Ezzel szemben a tény az, hogy az angol focisták nem a magyar szurkolókat akarják „nevelni”, hanem a világon mindenkinek a figyelmét szeretnék arra fölhívni, hogy a rasszizmus itt él közöttünk. A letérdelés ugyanúgy szól az ő szurkolóiknak is, és nem más, mint sportemberek szelíd figyelmeztetése a gyűlölet ellen. Legalább őket nem kéne tisztelni?
Azt állította Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (a NATO-országok minisztereinek brüsszeli tanácskozása után, az orosz agresszióról), hogy „Magyarország a béke pártján áll”, és az az álláspontja, hogy a béke előmozdítása érdekében nem a halálos fegyverek átadása, hanem a béketárgyalásokra törekvő, tűzszünetet sürgető politika a hasznosabb.
Ezzel szemben a tény az, hogy fegyverek nélkül Ukrajna hamarosan kénytelen lenne megadni magát. és akkor jöhetne a béke. Az orosz béke. Ez kell?
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.