Kocsis Máté a lovát ugratja

A Móricz-regény címében Rózsa Sándor ugratja a lovát. Most Kocsis Máté az, aki nekiveselkedik: mint a jeles betyárnak, neki is fáj a foga valamire, ami sajnálatos módon még nem az övé. Modern idők: neki ehhez nem kell törvényt szegnie, csak törvényt módosítania. Ezért aztán nem is betyár ő, ugyan már. Csak épp a lovát ugratja, neki az ellenzéknek. Mit csináljon, nem bírja nézni, hogy a tavaszi győzelem ellenére még nem mindent ők uralnak. Számos várost az ellenzék irányít. Rút szeplők csúfítják a birodalom fényes orcáját.

Persze valójában Orbán ugratja a lovát. Meg Kocsist. „Hóc, hóc, katona, ketten ültek egy lóra…”, mint a mondókában. Páran meg a csikóra: Gulyás miniszter, az Alapjogokért Központ és egyéb kormánypárti képződmények azonnal üdvözölték Kocsis kezdeményezését. A versike folytatása is stimmel: „Azzal megyünk Budára…”. Meg Pestre. És Pécsre, Szombathelyre, Miskolcra, Salgótarjánba, esetleg Szegedre is, az ellenségesnek minősített városokba.

Hát mit hittünk, hogy majd fair play-t fog játszani? Szép türelmesen kivárja, amíg riválisai feltápászkodnak a földről? Egy fenét. Átrajzolja a terepet, sokadjára átírja a szabályokat, hogy mire az ellenfél zúgó fejjel, homlokát törölgetve újból a ringbe lép, ki se ismerhesse magát.

Az önkormányzatok megszerzése most mindennél fontosabb a Fidesznek. Ezért kell átírni a választási törvényt, ezért kell még több pénzt elszedni nemcsak a településektől, de az ellenzéki frakcióktól, pártoktól is. Kocsis (Orbán) nem véletlenül ezeknek ugratja neki a lovát. Ez az utolsó állomás a végső cél: a valódi önkormányzatiság teljes leépítése előtt. Nem szüntetnék meg hivatalosan: kellenek a káderek kifizető helyei – nekik elég lesz egy kis pénz, néhány avatási ceremónia.

Ha majd mindenütt mamelukok állnak a települések élén, alig lesz köztük, aki néha felemeli a szavát a bevételek és jogkörök központosítása ellen. Egy-egy óvatos Cser-Palkovicsot még ki lehet bírni. A karaván haladhat tovább az egyszemélyi, abszolút és megkérdőjelezhetetlen központi hatalom irányába. A még létező ellensúlyok a fülünk hallatára zuhannak nagy robajjal a földre.

Ez most mindennél fontosabb. A többi háború, a sorosozás-genderezés mellékszólammá vált, az Unióval is muszáj lesz legalább egy látszategyezséget kötni. Azért a mellékszólamokat is énekelnie kell valakinek: most egy államtitkár érezte szükségesnek Nagy Imréék kivégzésének évfordulóján az ünnepi beszédben leszögezni: „Az apa férfi, az anya nő”. Szerinte most ennek kimondásához kell az a bátorság, ami egykor Nagy Imréékben megvolt. Tényleg, milyen kár, hogy ők nem ezt írták a transzparensekre. Persze, mert a lelkük mélyén azért komcsik maradtak. De most majd leszámolnak az ilyesfélékkel!

Kocsis (Orbán) javaslatában egyébként első látásre nincs semmi rossz. Miért ne lehetne egy napon tartani az európai parlamenti és az önkormányzati választást? Annyit azért nem lehet megspórolni vele, mint a saját pénzköltéseivel nem ilyen szigorú kormányoldal mondja (két kampányból ettől még nem lesz egyetlen kampány, ha csak nem akarnak a települések gondjai kapcsán is kizárólag egy jót brüsszelezni), de valamit mégis. Milyen kár, hogy ez 2014-ben nem jutott eszükbe. Az akkori Kocsis lovának nem volt ugorhatnékja - nem volt sok kinyírandó ellenzéki végvár, akkor meg minek strapálja magát.

Második látásra azért az kissé zavaró, hogy polgármesterváltás esetén hogyan fog a régi elöljáró még öt hónapig béna kacsaként szerencsétlenkedni, hogyan tart be neki az új, és a már hozzá igazodó apparátus. Volna persze erre is megoldás, ha a ciklus is csak májusig, és nem októberig tartana, de ezt legközelebb csak 2029-ben lehet megtenni, az ellenzéket meg most kell lerúgni a pályáról.

Harmadik látásra már nyilvánvaló, miről van szó. Az ellenzék stratégiájának szétbombázásáról. Eredetileg úgy tervezték, hogy az EP választáson ki-ki maga állít pártlistát. Az világos volt, hogy az önkormányzatok esetében aztán megint együtt kell működniük: ha hatan hatféle jelöltet indítanak, akár el se menjenek voksolni.

Ennek a stratégiának vége. Kár rajta sírdogálni, kár a Fideszt átkozni. De ha nem változtatunk a terveken, az Örkény-egyperces szellemében baráti, elvtársi légkörben, „a kölcsönös egyetértés és bizalom jegyében” kerül sor kivégzésünkre. Most, azonnal el kell dobni a régi naptárt. Vagy ugyanaznap mindkét választáson együtt indul az ellenzék megmaradt törzse, vagy kitalálnak egy teljesen új kampánystratégiát. Olyat, amelyben ugyan két-három ellenzéki tömb (azért remélhetőleg nem hat párt) versenyez az EP-be való jutásért, de gondosan lefektetett és most kivételesen betartott szabályok szerint. Nem elsősorban egymással, hanem a kormány öngyilkos jövőképével. Ezért tudnak a településeken együtt fellépni.

Nem tudom, lehetséges-e, és főleg azt nem tudom, képesek vagyunk-e rá. De mi a fontosabb? Az önkormányzati függetlenség, a „szabad városok” védelme, vagy az, hogy a Párbeszéd vagy az LMP, a DK vagy az MSZP, esetleg a Momentum tud-e messzebbre pisilni?

Ezt a kérdés, kedves ellenzék, válasszatok!

—

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.