A csatornadíjnál - mivel ez a fajta fogyasztás gyakorlatilag nem mérhető - azt a régi szabályt alkalmazzák, hogy hozzávetőlegesen a kétharmadával számolnak annak, amit a vízóra mutat. Ez pedig azon az ősi elven nyugszik, hogy ami befolyik a vízvezetéken, az ki is folyik a csatornákon át. (A kertek öntözésétől ezúttal tekintsünk el.)
Amikor a kormány a "megvédjük a családok pénztárcáját" eszméjétől vezéreltetve, különféle szociális indokokra hivatkozva fizetési könnyítésekhez (árstopok, hitelplafon, hitelkamat-sapka) folyamodott, akkor - szokásához híven - nemcsak a kedvezmények alkalmazásának közgazdasági hatásait nem mérte fel, hanem azt sem, hogy majdan a lassan egy évtizedes rezsicsökkentés, vagy az Európai Unió legrégebben alkalmazott hitelmoratóriuma kivezetésének, illetve megszüntetésének mik lesznek az utóhatásai. Az általuk hivatkozott szakértők szerint az árstop összességében mintegy öt százalékkal mérsékli a drágulás ütemét. Ez a szám azonban erősen vitatható, hiszen ellenpróba nem lévén lehetetlen kiszámítani, hogy e beavatkozás nélkül a magasabb árak mennyivel mérsékelnék a fogyasztást. Ugyanígy azt sem tudjuk, hogy a piaci folyamatokat reálisabban tükröző tarifák hogyan hatnának a közműszolgáltatások igénybevételére.
A kormányzati körök annak idején nem számoltak azzal, hogy a globális infláció következményeitől nyögnek majd nemcsak a lakosok, de a vállalkozások, sőt az állam intézményei és az önkormányzatok is. Ugyanakkor bár a különböző engedményeket többnyire a gondoskodó állam álcáját felöltve alkalmazza a kormány, arról kár lenne megfeledkezni, hogy ügyes trükkökkel, más csatornákon vissza is veszi az elengedett pénzt a költségvetés.
Abban a gazdaság szinte minden szereplője - a kormány, a lakosság, de még a szakszervezetek is - egyetért, hogy az állam beavatkozott a piaci folyamatokba, viszont nem lehetséges egy ütemben visszatérni a rendes kerékvágásba. A fokozatosság elvének alkalmazására viszont nincs receptje a kormányzatnak, ugyanis nem ismeretes előttük, hogy ennek milyen hatásai lennének a gazdaság szereplőire, hogyan hatna az életszínvonalra, sőt ami ugyancsak bizonyos, az infláció további növekedésére. Így a lassacskán - a lakosság esetében legalábbis - örök életűvé vált rezsicsökkentés mellett minden lejáró kedvezmény határidejét is rendre meghosszabbítják. Annak ellenére, hogy bár egyes időszakokban ezekre támogatási formákra talán szükség lehetett, de azért mindig is egyértelmű volt, hogy alkalmazásukkor - az időközben módosított hitelmoratórium kivételével - nem a szociális rászorultság mértéke volt a fő vezérlőelv. A "pénztárca megvédése" ugyanis a családok egy része esetében indokolatlan, de az ő szavazatukra is szükség volt áprilisban.
A hatósági beavatkozások fokozatos megszüntetésének elodázása struccpolitika. Kedvezőtlen gazdasági következménye, a részleges áruhiány már fel is bukkant. Tartós eredményt viszont csak az Európában legmagasabb áfa csökkentésével, illetve a rászorultsági elvek jól megválogatott alkalmazásával lehetne elérni.