A poros dűlőút mellett növendék fák kapaszkodnak és csemeték szegélyezik a kerteket is. Nem adnak még semmi árnyékot, így az út menti házak láthatóan szinte izzanak a napsütésben. Falusi idillnek mondanánk, ha a sor elején álló épület nem volna emeletes, s persze ha a negyvenes évekbeli képeslap felirata nem igazítana el: Üdvözlet Balatonszéplakról.
Nem könnyű beazonosítani a fotó helyszínét, mert a mai Széplakon már minden másként fest. A dűlőutat leaszfaltozták, a fák megnőttek, a kertekből szinte kibuggyan a dús vegetáció. De az emeletes villa ma is áll, a nevének megfelelően keletre vivő Siófoki utcában. Ott, ahol a kép készítésekor a nyaralók épp félúton voltak a Balatonszéplak-Felső vasúti megálló és a Fogaskerékgyár tópartra települt, pazar üdülője között.
„A Szabon államtitkár háza” – így őrződött meg a széplaki emlékezetben ez az épület, habár háromnegyed évszázada egy másik család lakja, és rájuk utal a mai neve is. De nem véletlen, hogy a keresztnévként szervesült „államtitkár” elválaszthatatlanul odaragadt a jeles közhivatalnok vezetékneve mögé. Hiszen egy időben a legfontosabb hírek kezdődtek úgy, hogy „Szabon államtitkár sajtótájékoztatóján elmondta”: a folytatásból az derült ki, lesz-e mit enni, lesz-e ruha és munkaeszköz.
Közellátási államtitkár volt ugyanis dr. Szabon János, 1945 júniusában foglalta el a posztját és 1947 végéig maradt hivatalában. A baloldali Nemzeti Parasztpártot képviselte a koalíciós kormányban, de a feladatot nem elsősorban párttagságának, hanem szakmai ismereteinek köszönhette. Az agrár és jogi diplomával is bíró szakember, aki majd’ negyvenéves koráig szülőföldjén, Edelény környékén földbérlőként gazdálkodott, 1938-ban került előbb a Baromfikiviteli Egyesüléshez, majd a Hüvelyesforgalmi, illetve a Gabonaforgalmi Központba. Megfelelő embernek tűnt tehát egy olyan helyzetben, amikor Budapest éhezett, vidékre viszont nem jutottak el az éledező fővárosban megtermelt árucikkek.
„A dolgozók bére képtelen tartani az ütemet ez árak emelkedésével, bármilyen fizetésrendezés jön, három-négy hosszal mindig lemarad a közben kialakult árak mögött. Ez akkora elkeseredést váltott ki a dolgozók minden rétegében, hogy a kormánynak nem volt más tennivalója, mint az, hogy bármi áron és a legradikálisabb módszerekkel biztosítsa ez ország nyugalmát” – kezdte tájékoztatóját 1945 augusztusában dr. Szabon János. Aztán elmondta, megerősítették a beszolgáltatási rendeletnek érvényt szerezni hivatott megyei apparátusokat, ugyanakkor a városokban bevezették a jegyrendszert. „Ezekre a jegyekre csak a dolgozók igényjogosultak, ezek közül is csak azok, akik igazolni tudják azt, hogy részt vesznek az ország érdekeit szolgáló munkában. Kell ez azért, mert nagyon sok eddig hasznos munkát végzett szellemi és kétkezi munkás a feketepiac adta könnyű pénzszerzési lehetőségek miatt otthagyta munkahelyét” – indokolt az államtitkár. Emellett Budapesten bezárták az összes eszpresszót, készleteiket átadták a Községi Élelmiszerüzemnek. A sörgyárakban lefoglalták az árpát, a tengerit és a kölest, enyhítendő a kenyérhiányt. A „burgonya kérdés” megoldására kormánybiztost neveztek ki, a gazdasági rendőrség létszámát pedig felemelték a duplájára.
Ez azonban csak a közellátás egyik fele volt. A párt lapja, a Szabad Szó ugyanaznap beszámolt a másik oldalról is: „A Nemzeti Parasztpárt volt az első, amely követelte az intézményes közellátást és követelte ezen belül azt, hogy a városnak kenyeret adó parasztság áruiért cserébe árut, iparcikket, elsősorban ruhaneműt, lábbelit, sót, petróleumot s szerszámokat kapjon. (...) Dr. Szabon János közellátási államtitkár, pártunk tagja dolgozta ki azt a tervet, amely immár elindult a megvalósulás útján. Egyelőre egymilliárd pengő értékű iparcikket kap ilymódon a parasztság - de az akció kereteit egyre szélesíteni fogják.”
Ezt követően Szabon államtitkár mindennapjait e két tevékenység szabta meg. Rendszeres sajtótájékoztatóin hol arról számolt be, mely élelmiszerekből sikerült hatósági áron biztosítani a nagyvárosok kielégítő ellátását, hol olyan hírekkel vidította a beszolgáltatási terhek alatt nyögő földműveseket, hogy „ú. n. textil-convoyokat szerveztek. Ezek szállították le, vidékre a szükséges flanell-, szövet- és vászonárut. Ez a rendszer nagyszerűen bevált. Semmi sem mutatja jobban, mint az, hogy a beszolgáltatások gyorsítását mind kenyérmagvakban, mind pedig olajosmagvakban nagyban elősegítette.” Ha épp nem sikerült a cukorfejadag növeléséről számot adnia, jelezte, hogy ígéretes kísérletek folynak a préselt must és a burgonya cukorpótlóként való alkalmazása terén. S miközben ő gazdászi ismereteit kamatoztatta a hivatalában, felesége háziasszonyként állt helyt. 1946 márciusában adta hírül az MTI, hogy a Közellátási Minisztérium kukorica recept pályázatán az államtitkárné asszony vezetésével felállt bíráló bizottság odaítélte a pályadíjakat – 15 kiló kukoricalisztet és egy liter olajat –, a legjobb 135 receptet pedig füzetben is kiadták.
1947 végén aztán minden megváltozott. Az augusztusi – „kékcédulás” – választás után a közellátási tárcát megszüntették, Szabon államtitkárt alig 48 évesen nyugdíjazták. S bár a választás előtt pár nappal még sikerült bejegyeztetni a koalíciós alapon felállt Magyar Vadászok Országos Értékesítő Szövetkezetét, „az új, demokratikus szellemben létrejött vadásztársadalom” ezen jóléti és gazdasági szerve – és vele Szabon János igazgatósági tagsága – nem élte túl a kommunisták egészpályás letámadását. 1951 novemberében pedig az új nyugdíjrendelet is megszületett, amely hatvan évben szabta meg a férfiak nyugdíjkorhatárát. Így az egykori államtitkárnak újfent munka után kellett néznie.
Alighanem ennek a nagy felfordulásnak esett áldozatul a széplaki nyaraló is. De bizonyosan csak azt tudjuk, hogy az egzisztenciájából kipenderített dr. Szabon János Kápolnásnyékre költözött, beállt a vízügyhöz az öntözést felügyelni, később persze gazdálkodott is a háztájiban. Bár 1956-ban részt vett a Nemzeti Parasztpárt újjászervezésében, a nyolcvanas években már inkább arra volt büszke, hogy egy Kádár Jánosnak írott levele nyomán megszervezték a kombájnok közös használatát.
Túl a hetvenen kezdett csak mesélni élete meghatározó, nagy kalandjáról az újságíróknak. Arról, hogy 1944-ben a terményforgalmi vállalatoknál dolgozván 25 ezer kiló babot és borsót juttatott el a pesti gettóban sínylődőkhöz, majd amikor a Hajógyári-szigetnél zátonyra futott egy hajó három uszállyal, amelyeken épp Németországba szállították volna a túlélés esélyét adó élelmiszert, kipakoltatta az árut és elrejtette az így zsákmányolt másfél millió kilónyi hüvelyest. Azt ette egész Budapest az elkövetkező hónapokban.
Dr. Szabon Jánosnak hosszú élet adatott. Nyugdíjasként visszaköltözött a fővárosba, a Széchenyi-hegyre, ahol 1991-ben hunyt el. Tehát még azt is látta, ahogy a rendszerváltás forgatagában rövid úton elvéreznek mindazok a mozgalmak, amelyek a Nemzeti Parasztpárt örökösének vallották magukat.
