;

Ukrajna;uniós tagság;Volodimir Zelenszkij;orosz-ukrán háború;

- "Egyszerűen nem dönthettek másként"

Elégedettség, egyesek megszólalók részéről kitörő öröm fogadta csütörtök este Ukrajna uniós tagjelöltségének hivatalos hírét, amelyben különben az intenzív diplomáciai előzmények után senki nem kételkedett. Volodimir Zelenszkij azonnal válaszolt Charles Michel Twitter-üzenetére, és nem kívánta visszafojtani lelkesedését. Százhúsz napja és 30 évre vártunk erre a pillanatra - kezdte, majd így folytatta: „Aztán legyőzzük az ellenséget, majd pihenünk. De lehet, hogy először újjáépítjük Ukrajnát, és utána pihenünk. Történhet úgy is, hogy győzünk, újjáépítünk, belépünk az Unióba, és csak azután pihenünk. Lehet, hogy nem is fogunk pihenni. Bár, amiatt meg a gyerekek neheztelnének ránk. A lényeg: győzni fogunk” - tette föl a pillanat hevében megfogalmazott videoüzenetét az Instagramra.

Zelenszkij nem túlzott a harminc év emlegetésével, hiszen az 1991-ben függetlenné vált Ukrajna szinte azonnal kinyilvánította közeledési szándékát, és 1994-ben már egyezményt írtak alá a partnerségről és az együttműködésről, a következő években többször is volt EU-ukrán csúcs, és Kijev már a kilencvenes években kinyilvánította szándékát a társulási szerződés aláírására.

- Az Unió vezetői egyszerűen nem is dönthettek másként - mondta a napokban Musztafa Najem, az infrastruktúráért felelős miniszter helyettese. - Ez a mi választásunk volt. A mi nemzedékünké. Nagyon, nagyon drágán megfizettünk érte.

A politikus emlékeztetett 2013. november 21-i Twitter-üzenetére, amelyben tüntetésre hívta az embereket Kijev szimbolikus helyére, az egyszerűen csak Majdanként emlegetett Függetlenség terére. (Majdan ukránul teret jelent.) Így kezdődött a több mint egymillió embert megmozgató, 104 halálos áldozatot követelő tüntetéssorozat amiatt, hogy Janukovics akkori elnök és kormánya orosz nyomásra váratlanul elállt a már parafált (szövegében a felek részéről jóváhagyott) társulási szerződés aláírásától az EU-val. Janukovics és közvetlen munkatársai elmenekültek az országból, az okmányt végül a 2014-ben elnökké választott Petro Porosenko és miniszterelnöke, Arszenyij Jacenyuk írta alá. Denisz Smihal jelenlegi miniszterelnök nyilatkozatában azt emelte ki, hogy a 2017-ben hatályba lépett társulási szerződésben megfogalmazott ajánlások mintegy hetven százaléka az Európai Bizottság értékelése szerint is már teljesült, a neheze azonban még hátravan. Hangsúlyosan szerepel ezek között a korrupcióellenes harc, létfontosságú jogi reformok, egyebek között ennek sikerét biztosítandó, az oligarchák befolyásának visszaszorítása, és nem utolsósorban a nemzeti kisebbségekről szóló törvény meghozatala.

Olha Sztefanyisina, az euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettes „kiigazította” azokat, akik szerint ha ezek az ajánlások nem teljesülnek a következő hónapokban, az „év végi vizsga” után visszavonhatják a tagjelölti státust. – Az Európai Tanács határozata nem tesz említést a visszavonásról: Ukrajna tagjelölti státust kapott. Pont.

Sztefanyisina ugyanakkor nem titkolta el, hogy természetesen az Európai Bizottság év végi értékelésétől függ majd minden további lépés a tagság felé vezető úton. A miniszterelnök-helyettes szerint az előírt 35 fejezet lezárása minimum két, maximum tíz évet vehet igénybe, a most többséginek mondható ukrán vélekedések szerint az ország 2029-ben válhat az Európai Unió teljes jogú tagjává.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter főnökénél, Vlagyimir Putyin elnöknél keményebben nyilatkozott a fejleményekről. Putyin szerint orosz részről sosem ellenezték a gazdasági integrációs törekvéseket, az unió pedig nem katonai tömb. Külügyminisztere ezt másképp látja: az Interfax.ru tudósítása szerint az Európai Unió és a NATO most koalíciót szervez egy háború, „nagy valószínűséggel egy Oroszország elleni háború” megvívásához. Az Unió orosz fóbiáját elnézve neki hosszú távra előretekintve sincsenek illúziói. Őt ez arra emlékezteti, amikor Hitler „a maga zászlaja alá gyűjtötte az európai országok nagy részét, ha nem a nagy többségét a Szovjetunió elleni harcra”. Ez utóbbi megjegyzése vélhetően gondolkodóba ejti a történészeket, akik eddig úgy tudták, hogy a náci Németországnak állami szinten Európában csak Bulgária, Finnország, a Független Horvát Állam, Magyarország, Olaszország, Románia és Szlovákia volt a szövetségese, német alárendeltségben harcoltak még a nácik oldalán "germán" és "nem germán" önkéntesek, a húszezresre tett spanyol Kék Divízió volt közülük a legnépesebb.

A tragédia okaira egyelőre csak találgatások vannak, a holttesteken külsérelmi nyomok nincsenek.