Idős ember gyakran gondol ilyesmire hajnali háromkor, meg kora reggel kávé előtt. Fiatal is eljátszadozik a gondolattal, de ő napközben és alkalmilag, mert éppen átverik, elhagyják, csalódik másban, magában, vagy csak bölcs, és mélyen átérzi a létezést. Persze, ha valóban bölcs öreg vagy fiatal, akkor biztosan leéli, ami neki adatott. Szókratész sose ölte volna meg magát, ha nem ítélik halálra.
Sokan írtak az öngyilkosságról a XX. században. Camus például azt kérdezte: „megérdemli az élet, hogy végigéljük?” Az evolúció és az emberiség története, a világtörténelem azt válaszolja, ha kissé halkan is, hogy: igen.
Jean Améry ugyanakkor egy egész könyvet írt arról, hogy az önkéntes halálhoz az embernek joga van. (Az ember önmagáé, Múlt és Jövő Alapítvány, 2004) Persze ő „könnyen” nyilatkozott. Már Auschwitzban meghalt egyszer. Ahogy Elie Wiesel, egy másik túlélő jegyezte meg Primo Levi öngyilkossága után: „Levi már negyven évvel ezelőtt meghalt Auschwitzban. A túlélés csak a második halála volt.”
Én is azt szoktam mondani, hogy félholtan jöttek a világra, akik a holokausztot vagy más lélekirtó háborús atrocitást túlélő, traumatizált anyától születtek, és ez nem annyira őrült gondolat, mint amilyennek elsőre hallatszik, de ebbe most ne menjünk bele.
A lényeg, hogy jómagam úgy döntöttem: nem leszek öngyilkos. Elhatározásomban két lengyel is szerepet játszott. Az egyik rábeszélt a meghívott halálra.
Tadeusz Borowski, a költő, aki 1951. július 1-én, 28 évesen dobta el az életet magától, meg volt róla győződve, hogy ami vele történt, az meg fog történni újra: egy jövőbeli Auschwitz nem elkerülhető. Véleményét az újabb és újabb vészkorszakok bekövetkezéséről – érintsenek zsidókat vagy nem zsidókat – az eltelt évtizedek népirtásai, háborúi, tömeggyilkosságai ismeretében meglehetősen meggyőzőnek tartottam és tartom.
De egy másik lengyel példája visszatart Borowski követésétől. Janusz Korczak – mint Wajda filmjében is láthatjuk – kézen fogva kísérte az árvaházi gyerekeket a varsói gettón át Treblinkába. Augusztus 7-én lesz éppen nyolcvan éve, hogy a kicsikkel együtt mártírhalált halt. Megmenekülhetett volna. Ismert név volt, híres, barátai segítő kezet nyújtottak felé.
Nos, igen, akár igaza lesz Borowskinak, és Putyin vagy valamelyik hozzá hasonló diktátor megint világtörténelmi vérfürdőt rendez, akár nem lesz igaza, útban a végzet felé meg kell fogni és nem szabad elengedni a gyerekek kezét.
Ha semmiképpen sem tudjuk megállítani a rettenet bekövetkezését, hangsúlyozom: ha semmiképpen sem, akkor erős lélekkel vállalni kell az ártatlanok sorsát, legyenek bár gyerekek vagy felnőttek.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.