A bukás jelei

Ha kíváncsi az olvasó, hogy miként készülnek a Fidesz rendszerében a nyilatkozatok, akkor elárulom: pontosan úgy, ahogy a pártállam idejében. Az egységesített, kommunista-szocialista kézben lévő sajtóbirodalomnak a párt agitprop osztálya határozta meg, hogy miket írhat le, mondhat el, milyen szavakat használhat, illetve mely szavak tilalmasak.

Szóval a modell adott volt a Fidesz számára, amelyet még akkor is követni akart, ha nem tudott százszázalékos eredményt elérni. Lehetséges, hogy nem is akart, a nyílt diktatúra nem illik egy európai uniós országhoz, a demokrácia díszleteit fenn kell tartani. Más kérdés, hogy mi lesz, ha egyszer az európai pénzek nem lépik át a magyar határt, kell-e még a továbbiakban is bármiféle látszatra törekedni... Most viszont még ez van, és mert ez van, muszáj úgy tenni, mintha plurális világban élnénk.

De baj van: tíz-tizenkét év gazdagság és pénzbőség után hirtelen elhagyta a szerencséje az Orbán-kormányt - nekünk csak a keserűség jutott ebből a szerencséből –, és szembe találta magát a válság jeleivel, a számára megoldhatatlan járvány problémáival, a romló külső gazdasági feltételekkel, a Néppárt és sok-sok uniós képviselő makacsságával, majd pedig a háború okozta ütésekkel, az oroszbarátság fenntarthatatlanságával. A ránk szakadó válságjelek egyre tarthatatlanabbá tették a kommunikáció egységesítését, és bár a rezsim továbbra is próbálja az említett pártállami irányítást fenntartani, az előírt kommunikációs panelek használatát kötelezővé tenni, a helyzet sokkal bonyolultabbá vált annál, hogy a rendszer életképesen működjön.

Ráadásul Orbán kénytelen volt néhány olyan embert is beemelni a kabinetjébe, akik ugyan feltétlenül lojálisak hozzá, de olykor a saját arcukat is védik, már ha kiállnak a nyilvánosság elé. Láthatjuk: Navracsics vagy Nagy Márton próbálja fenntartani a róla eddig kialakult képet, a szakmaiságot, a hitelességet összeegyeztetni a feltétlen hűséggel, ez azonban időről időre megbicsaklik. Navracsis például, az „emberarcú fideszes” rutinos nyilatkozóként is bakizott: elismerte, hogy a „gyermekvédelmi törvénynek” semmi köze az EU-pénzek visszatartásához. Nagy Márton pedig önmagát is cáfolva kapott őszinteségi rohamot és beszélt a magyar gazdaság állapotáról. Varga Judit meg, aki a legkitartóbb orbánisták egyike, kimondta azt a szót, amely a Fidesz szótárából töröltetett: megszorításokról szónokolt.

A sokszor megcsodált Fidesz-kommunikáció egyre többször fut zátonyra, pontosan úgy, ahogy az elmúlt tizenkét évben. Amikor baj volt, napokba tellett, mire megtalálták a kábítás megfelelő mondatait, és visszaterelték a nyilatkozókat a központi akarat irányába. Most minden recseg-ropog, naponta kell kiigazításokat, értelmezéseket, nota bene: helyreigazítási igényeket kibocsátania a hatalomnak. Lehetetlen immár minden mondat mellé egy rendőrt állítani, akarva-akaratlanul kibugyognak a nem kívánt szavak. Mondanám szívesen: a 80-as évek végefelé tartunk, de nincs így. A rezsimnek vannak még tartalékai (Pintér!), korai tehát a rendszerváltásban hinni.