Mindenekelőtt a rangadó főnév használata miatt. Napjaink FTC-je, Honvédja, Újpestje, Vasasa bármilyen összeállításban lép is pályára a Puskás Arénában, megjelenése semmiféle rangot nem ad. Még a bajnoki címvédő Ferencváros is csupán annyiban hasonlít hajdani önmagára, hogy az Üllői úti stadion első újjá avatásakor és legutóbbi átépítésekor is pártfunkcionárius elnökölte a klubot. Igaz, Lénárt Lajos, aki 1974-ben az MSZMP-t képviselte, csak mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes volt, míg Kubatov Gábor a legfőbb tótumfaktumok egyike a Fideszben, ez azonban nem mentesíti napjaink zöld-fehér csapatát attól, hogy előszezoni selejtezőkre kényszerüljön teljességgel ismeretlen kazah csapat ellen. Lénárt elöljáró idejében még KEK-döntőt játszott a kilencedik kerületi együttes egy évvel azután, hogy Müller Sándor és a Vasas 1974 májusában 1:0-lal adta át a pályát rendeltetésének...
Az európai döntő nagyjából annyira van most akármelyik magyar együttestől, amennyire a jelenlegi szereplők a hajdani kettős rangadók résztvevőitől. Az első ilyen páros találkozót 1955. június 5-én rendezték: Dózsa–Kinizsi (4:0), Honvéd–Vörös Lobogó (5:2) volt a program. Vörös Lobogónak az MTK-t, Dózsának az Újpestet, Kinizsinek az FTC-t nevezték, de a magyar futballtörténet első, hatalmi alapon Kinizsivé parancsolt csapata a Vasas volt, erről azonban nem szokás megemlékezni, mert a mai rezsim etalonja a Vasast csak üldöző, az MTK-t viszont faji alapon ellehetetlenítő-kiiktató, hiper humánus Horthy-rendszer.
A Kinizsi–Vasas (2:1), Honvéd–Dózsa (1:0) négyes 1956. szeptember 9-én tűnt fel először a Népstadionban, és ugyanúgy 90 ezer nézőt vonzott, mint az ötvenötös kvartett. Na persze, akkoriban olyan hősök labdáztak, mint Mátrai, Kispéter, Dalnoki, Kertész, Fenyvesi, Sárosi, Bundzsák, Berendy, Csordás, Szilágyi I, Bozsik, Kotász, Kocsis Sándor, Puskás Ferenc, Czibor, Henni, Várhidi, Aspirány, Szusza, Tóth Mihály, Lantos, Zakariás, Sándor, Hidegkuti, Palotás...
A maiak közül tessék mondani egyetlen nevet!
Pedig, mint azt nemrégiben a Menedzserfórum című hírportál megírta, a jelenlegi NB I-ben kétmillió puha forint a havi fizetés középértéke. Most már nem csodálkozom azokon a fotókon, amelyeken mindenféle klubvezetők idvezült mosollyal ráznak kezet sosem hallott új igazolásokkal, hiszen ha az átlag magyar futballista évi 24 milliót kaszál, akkor a korifeusoknak is csurran-cseppen a nemzeti dohányból. Piaci alapon koldulni kellene, a nézőátlag ugyanis legutóbb 2781 volt, és az Orbán-korszak tizenkét esztendeje alatt stratégiai ágazatilag csak kétszer emelkedett 3000 fölé.
Ami a rangadókat illeti, a hatvanas években mindössze hatszor futott ki egy műsorban az FTC, a Honvéd, az Újpest és a Vasas, e hat alkalom nézőátlaga 61 666-ra rúgott. Nem csoda, hiszen – többek között – Géczi, Novák, Páncsics, Juhász István, Szűcs Lajos, Szőke, Varga Zoltán, Albert, Rákosi, Bicskei, Sipos, Kocsis Lajos, Komora, Tichy, Káposzta, Sóvári, Solymosi, Göröcs, Fazekas, Bene, Dunai II, Zámbó, Szentmihályi, Mészöly, Vidáts, Ihász, Mathesz, Machos, Puskás Lajos, Farkas futballozott a legendás pázsiton.
Majd 1973 őszén az MLSZ kötelezte a négy nagyot, hogy egymás elleni mérkőzéseit rendre dupla derbi keretében, a Népstadionban rendezze. Nem volt rossz ötlet, a szeptember 9-i premieren – Vasas–Újpest 4-2, FTC–Honvéd 2-1 – 79 000 ember tolongott a lelátókon. Aztán hetvenöt szeptemberében két hét alatt kétszer volt 75 000 néző. Hiába, Mészáros „Bubuval”, Török Péterrel, Müllerrel, Váradyval, Dunai III-mal, Nagy Lászlóval, Tóth Andrással, Bálinttal, Ebedli Zoltánnal, Kűvel, Pintér Sándorral, Kozma Mihállyal, az immár kispesti Szűcs Lajossal kezdődött, aztán színre lépett Nyilasi, Törőcsik, Fekete, Zombori, Kiss László, Garaba, Détári és még sokan mások.
Majd 1986. április 12-én mindössze 8668 jegyet adtak el a Honvéd–Újpest (6-0), FTC–Vasas (2-0) kettős meccsre. Ezért 1987. május 2-án az Újpest–Honvéddal (2-1) és az FTC–Vasassal (3-1) végleg elköszöntek a kettős rangadók. Az akkori fellépőkből a következő tizenegyet lehet összegyúrni: Szendrei – Sallai Sándor, Pintér Attila, Komjáti, Csuhay – Kozma István, Kardos, Détári – Bodonyi, Dajka, Kovács Kálmán.
Még ez is milyen más kávéház, mint a mai kricsmi... Úgyhogy tessék csak rendezni, de kéretik a rangadó kifejezést feltétlenül elhagyni. A valódi labdarúgók iránti tiszteletből és kegyeleti okokból egyaránt.
Elvégre a kettős, az mérce volt.
