Mi áll a folyamatos torzsalkodások mögött? A szerbek, bolgárok és görögök közötti területi harcok a 20. század elején véres fordulatot vettek: az első és a második balkáni háború (1912-13, 1913) a történelmi Macedónia területének nagy részét görög fennhatóság alá helyezte, Szaloniki székhellyel, a mai Észak-Macedónia szerb terület lett, és csak a keleti rész tartozott a bolgárokhoz. Ezért támogatta Szófia Németországot a második világháborúban: Észak-Macedónia néhány évvel Jugoszlávia lerohanása után Bulgáriához került.
Tito Jugoszláviájában az akkori pártvezetés mindent megtett azért, hogy a macedónoknak valóban önálló identitást adjon, de a regionális öntudat már az oszmán időkben, a modern nemzeti öntudat előtt is létezett.
Rumen Radev bolgár államfő megvétózta tavaly decemberben az EU-csatlakozási tárgyalások megkezdését Észak-Macedóniával, s az akkori kabinet jelezte, hogy továbbra is a korábbi évek „5+1 pontos követeléseit” tekinti normának.
Ezek a követelések az Észak-Macedónia nevére, a kommunizmus áldozatainak rehabilitációjára, a Történelmi Vegyesbizottság munkájának nagyobb támogatására, a gyűlöletbeszéd megakadályozására, a belügyekbe való beavatkozás elkerülésére és a bolgárok alkotmányban való megnevezésére vonatkoznak. Ezek a követelések nagyon is komoly problémákat jelentenek Szkopje számára.
Az Észak-Macedónia elnevezés azért okoz konfliktust, mert Bulgária a rövidebb változatot (Észak-Macedónia) területi követelésnek tekinti a hosszabbal (Észak-Macedón Köztársaság) szemben, ami nemcsak azért pikáns, mert a két ország NATO-tag, és egy mindössze 2 millió lakosú ország nem jelenthet különösebb fenyegetést Bulgáriára, hanem azért is, mert 2018-ban hosszú huzavona után évtizedekig tartott, amíg Görögországgal sikerült megegyezni arról, hogy az államot Macedónia helyett Észak-Macedóniának nevezzék. Szkopje deklarálta, nincs különbség a két név között, de a bolgár kormányok eddig hajthatatlanok maradtak.
A kommunizmus áldozatainak rehabilitációja nehézkes, mert az országban nem történt meg a lusztráció, a levéltári anyag nagy része Belgrádban van, így a macedónok egykori kínzásának és meggyilkolásának kérdése megoldás nélkül maradt.
A 2017-ben aláírt észak-macedón-bolgár barátsági szerződésben bejelentették egy multidiszciplináris szakértői bizottság létrehozását, amely a történelmi és oktatási kérdésekkel foglalkozott volna. A testület feladata lenne a történelmi események hiteles és bizonyítékokon alapuló tudományos értelmezése. A testület azonban alig haladt előre. A probléma az, hogy a második világháború hőseit és történelmi személyiségeit – akik a világháború előtt macedón területen ténykedtek – mindkét fél sajátjának tekinti. A bolgárok azt állítják, hogy ők bolgárok voltak, míg a macedónok is saját hőseikként tisztelik őket. Ebben a helyzetben nehéz megegyezni arról, hogy kinek kellene lemondania saját történelmi alakjairól.
A bolgárok a gyűlöletbeszéd során hajlamosak történelmi kérdéseket is felvetni: II. A második világháború alatt Észak-Macedónia a német szövetségért cserébe bolgár terület lett, amit a macedón történelemkönyvek fasiszta megszállásként ábrázolnak, ezt viszont a bolgárok visszautasítják, szerintük a „testvérek” újra egymásra találtak.
Vitatéma a bulgáriai macedón kisebbség kérdése is, amit Szófia le akar venni a napirendről, írta Egeresi Zoltán A bolgár-macedón identitásvita című munkájában. Ma legfeljebb néhány ezren vallják macedónnak magukat Bulgáriában annál is inkább, mert a bolgár állam nem ismeri el a macedón kisebbséget.
A bolgár kisebbség macedón alkotmányba való rögzítése, bár ez nem tűnik nagy követelésnek, mégsem egyszerű, mert az alkotmánymódosításhoz megfelelő parlamenti többség szükséges. Tehát az, hogy a mostani tüntetések mögött álló jobboldali populista VMRO-DPMNE is támogassa azt. Ez azonban esélytelen.
