- Mark Greaney: A Szürke Ember (Regényrészlet)

Gentry hajnali ötkor kelt. Combjában szúrt és lüktetett a golyó ütötte seb, és semmilyen szempontból nem volt pihentető az alvás. Lassan, fájdalmasan ült föl, előrehajolt, hogy kinyújtóztassa a derekát és a combját, fölállt, és nagy lendülettel jobbra és balra hajolt. Úgy tervezte, egész nap halad majd. Az úti céljáról még nem döntött, de tisztában volt vele, a lehető leghamarabb el kell hagynia a szállását.

Gyorsan bement a fürdőszobába, hogy könnyítsen magán és ellenőrizze a kötést a lábán, majd felvette az előző esti öltözékét. Kinézett az ablakon, figyelik-e. Mivel semmi szokatlant nem látott, lement a lépcsőn, és fél hat előtt öt perccel elhagyta az épületet.

Addigra már fejben összerakta, mit is kell tennie azon a napon.

Először is, fel kell keresnie a helyi fegyverlerakatát, hogy kerítsen egy kis méretű lőfegyvert. Többet nem repked: az elmúlt huszonnégy óra repülőútjai rendellenességet jelentettek az életében, mert gyűlölt fegyver nélkül létezni. Csakis a legvégső esetben szállt polgári légi közlekedési járatra, és az elmúlt négy évben csupán néhány alkalommal. Most, ahogy fegyvertelenül gyalogolt Prága sötétbe boruló, elhagyatott utcáin, meztelennek érezte magát. Fegyverigényét egyedül a nadrágja övrészén lévő kicsiny Spyderco márkájú kihajtható kés enyhítette, amelyet még egy kurd rendőrtől vásárolt. Több volt a semminél, de egyáltalán nem ért föl egy lőfegyverhez.

Amint fegyvert szerez, el kell húznia a városból: szereznie kell készpénzen egy olcsó motort, és egyszerűen maga mögött kell hagyni Prágát, esetleg egy héten át faluról falura járni Csehországban vagy Szlovákiában.

Azt remélte, ezzel kellő biztonságban lesz addig, amíg elhagyja hivatalát a nigériai elnök, őt pedig remélhetőleg békén hagyja.

Senki nem tudott volna gyorsabban vagy simábban eltűnni a harminchat éves amerikainál.

A metró felé haladtában úgy döntött, még egy fontos teendőt föl kell vennie a listájára. Friss kávé illata csapta meg az orrát egy éppen akkor nyitó kis kávézó felől, és abban a pillanatban úgy érezte, legalább akkora szüksége van a kávéra, mint a pisztolyra.

Tévedett.

Sűrű köd telepedett a kávézó előtt a sötét utcára, és épp akkor eredt el az eső, amikor fölment a két lépcsőfokon, és belépett a helyiségbe. Öt óra harminc volt, és Gentrynek az a benyomása alakult ki, hogy ő az aznapi első vendég. Csehtudása arra volt elég, hogy köszönjön a pult mögött álló fiatal nőnek, majd rámutatott a gőzölgő kávéra meg egy nagy péksüteményre. Végignézte, ahogy a sápadt lány teletölti az elviteles poharat a sűrű fekete főzettel és egy papírzacskóba teszi a reggelijét.

Ebben a pillanatban a háta mögött megszólalt az ajtó fölötti csengő. Hátrasandított, és három férfit látott belépni, akik lerázták az esernyőjüket és kabátjukat. Helyieknek tűntek, bár Court ezt nem vehette biztosra.

Az első rápillantott, ahogy egy apró pulthoz vitte a reggelijét, hogy cukrot és tejet tegyen a kávéba.

A falon bekeretezve lógó hirdetést nézte. Aztán jobbra pillantott, ki az ablakon a sötét és vizes utcára.

Néhány másodperccel később már kinn is volt, és a reggeli hideg zuhannyal mit sem törődve gyalogolt Můstek metróállomás irányába.

Egyetlen gyalogossal sem találkozott, a hideg, az eső és a korai időpont együttesen gondoskodott erről. Nem zavarta a hűvös levegő, inkább értékelte, hogy élettel tölti meg fáradt izmait és még mindig kimerült elméjét. Néhány áruszállító furgon jött-ment, ő pedig benézett a szélvédőjükön, amikor elhaladtak mellette. Megtalálta a metrólejárót, és lement a meredek lépcsősoron. Fáradt szeme lassan szokta meg az éles villanyfényt és a föntről érkező megvilágítást visszaverő rideg, fehér csempéket.

A kanyargó alagútban követte a nyilakat a peron felé. Mozgólépcső vitte még lejjebb az álmos város alá, majd egy újabb kanyarral beljebb jutott a metróállomás fényben úszó belsejébe.

Nem sokkal egy derékszögű forduló előtt elhaladt egy szemetes mellett.

Beledobta érintetlen kávéját és a péksüteményt tartalmazó zacskót, majd bekanyarodott, tett még két lépést, és megállt.

Megfeszítette izmait: lába, háta, karja, nyaka, még az állkapcsa is feszes lett.

A derékszíjához nyúlt az összecsukható késért, és kipattintotta a pengét – a sebesség és a jártasság szinte hihetetlen ötvözetével hajtotta végre a mozdulatsort.

Megpördült, visszafelé lépett abba az irányba, ahonnan érkezett, a levegőbe ugrott, hogy a lehető legrövidebb idő alatt tehesse meg a lehető legnagyobb távolságot, és a hét és fél centiméter hosszú pengét markolatig mártotta a nyomában érkező első férfi torkába.

Keménykötésű, magas és széles vállú alak volt, húsos jobbja rozsdamentes acélból készült automata pisztolyt markolt. Gentry csuklónál megragadta a fegyvert fogó kezet, lefelé irányította és eltartotta a csőtorkolatot arra az esetre, ha a haldokló ember görcsös rándulásai közepette tüzelne vele.

Nem pazarolt időt arra, hogy a szögletes állú férfi tekintetét keresse – ha így tett volna, láthatta volna a zavarodottságot és a döbbenetet még jóval a pánik és a fájdalom beköszönte előtt.

A Szürke Ember ehelyett hátrafelé tolta, az alagút sarka felé, nekicsapva a második reménybeli gyilkosnak, akit épp akkor kapott el, amikor befordult és előhúzta a fegyverét. Court jobbjában kését markolta, ami még mindig az első alak torkában volt, és most arra használta, hogy nekinyomja az első férfit a másodiknak, míg a másik kezével igyekezett kicsavarni a haldokló markából a pisztolyt. A lőfegyver csak nem akart kiszabadulni. Közben a második összecsukló alak mögött megpillantotta a harmadik férfit is, aki éppen tüzelésre emelte a fegyverét.

Gentry annak a mellkasa mögé húzta be a fejét, akinek a torkában volt a kése, tolta tovább előre, át a padlóra zuhanó görényen, ahogy fürgén haladt előre az utolsó támadó irányába.

Fülsiketítő lövés rengette meg a csempézett alagutat: az alacsony mennyezet és a szűk folyosó csak fölerősítette a robajt. Gentry érezte, ahogy a lövedék a karjában tartott véres alak hátába csapódik. Még egy lövés csattant és ütötte meg a partnerét, de az amerikai egyre csak tolta visszafelé, és a végén minden erejét beleadva ellökte. Mialatt a véres testet a harmadikhoz vágta, kirántotta kését, és még egyszer, utoljára a vaskos kézben lévő pisztoly után nyúlt. A kést sikerült megőriznie, de a holttest úgy csapódott neki a harmadik operátornak, hogy még mindig szorosan markolta a fegyvert.

Gentry most két életben lévő fegyveres bérgyilkos között állt, akik alig három méterre voltak tőle. Mögötte ott feküdt a földre került fegyveres, aki mostanra nyilván hasra gördül éppen, hogy tüzet nyithasson rá. Előtte a talpon lévő alak, aki most félrelökte útjából vért köpködő társát, hogy ismét célpontjára emelje fegyverét. Court fogást váltott a késen, hogy a pengéjénél fogja és válla fölött gyorsan az álló fegyveresbe dobja. A penge tökéletesen ért célba, belefúródott a férfi bal szemgödrébe.

Vér fröccsent, a tag elejtette fegyverét, ahogy két kézzel a késhez kapott, majd térdre rogyott.

Gentry oda se nézett a háta mögötti veszélyforrásra, inkább két kezét kinyújtva előrevetődött, kétségbeesetten igyekezett lőfegyvert keríteni.

Újabb lövés dörrent a folyosón közvetlenül azelőtt, hogy földet ért. Nem érezte a lövedék becsapódását, és feltételezte, az operátor a hátát vette célba, csakhogy elhibázta, mert ő közben a földre vetette magát.

A hideg csempének vágódott, előrecsúszott és fölemelte a harmadik támadó pisztolyát. A férfi a késsel a szemében mostanra feltérdelt: haldoklott, de még élt, folyamatosan ordított. Gentry a hátára gördült mellette, és megfordult, hogy tüzet nyisson az utolsó ellenfelére. Ennek a férfinak volt még egy halvány esélye lőni, de kivárt, mert Court ott küzdött a társa közelében.

A Szürke Ember azonban nem tétovázott. Hanyatt fekve, két kifelé néző térde közül sorozott a fegyveresbe, és végignézte, ahogy az megpördül és meghal.

Amikor biztosra vette, hogy egyedül a szemébe ágyazott késsel küszködő bérgyilkos maradt életben, a pisztoly csövét a halántékához illesztette, és habozás nélkül meghúzta az elsütőbillentyűt.

Ott állt a megvilágított, fehér folyosón heverő három férfi holtteste mellett. A falat vérfoltok csúfították, a lábánál fekvő hullák alatt tócsák növekedtek. Neki csengett a füle, és lüktetett a lába.

Már a kávézóban elárulták magukat. Ahogy beléptek az ajtón, egy másodpercébe telt, hogy felismerje, operátorok, észrevette az első arcán a felismerés semmi mással össze nem téveszthető vonását, miközben a pillantásuk találkozott.

Miután fölismerte, hogy a három férfi fenyegetést jelent rá, a bekeretezett reklám üvegének és a kávézó ablakainak tükröződéseiben, majd kinn, az utcán a néhány szembejövő jármű szélvédőjében figyelte őket.

A metróba vezető lépcsőn érezte, hogy közelednek. Az alagútban még közelebb kerültek hozzá, és a peronok előtti utolsó fordulóhoz érve tudta, hogy eljött a cselekvés ideje.

Court volt a gyorsabb, a képzettebb, a ridegebb, ám most, ahogy ott állt a holttestek fölött, rohadt pontosan tudta, csupán egyetlen oka van annak, hogy nekik kiömlött a vérük, míg az ő vadul verő szíve változatlanul a testében keringeti a vörös folyadékot.

A kurva vakszerencse.

                                                                              Tamás Gábor fordítása