Történelmünkben különös szerepet tölt be az adócsalás. Ami tulajdonképpen nem is csalás: a magyar népi immunrendszer megnyilvánulása az őt lelkiismeretlenül kiszipolyozó, meghibbant hatalommal szemben. Így volt ez már az Aranybulla idején, amikor András királyunk nagyzási hóbortjában kereszteshadjáratokra verte el az ország pénzét. De így volt a Bach-korszakban vagy a kilencvenes-kétezres években is, amikor a kisvállalkozók százezrei svarcoltak, hogy levegőhöz jussanak a piacot letaroló, majd a Kajmán-szigetekre adózó multik árnyékában.
És így kell lennie most is, amikor egy eszement, nárcisztikus kormány egy méretes válság küszöbén magyar kisvállalkozók százezreit lehetetlenítené el, azzal az alig titkolt öncéllal, hogy elpusztítsa az államfüggetlen, önálló polgári réteg csíráját, bekényszerítse őket a német nagytőke gyártósoraihoz, esetleg a tehénlegelőről szalasztott NER kegyencek bérjobbágyaivá tegye őket, vagy csak egyszerűen kijelölje őket is gyűlölendő, belső ellenségnek.
Ezekkel szemben adót csalni csak papíron bűn, erkölcsileg nem. Az ugyanis nem csalás, hanem pénzkimentés, ha úgy tetszik, nemzeti erőforrás-menedzsment: magyar perspektívából nézve egy magyar kisvállalkozó zsebében ezerszer jobb helyen van a pénz, mint hogy a NER kitartott senkijei hordják ki Svájcba, a Bahamákra, verjék el magánrepülőgépekre, milliárdos jachtokra, órákra, kokóra, építsenek belőle templomot Mexikóban vagy finanszírozzanak focicsapatot Moldvában.
Ne feledjük: ez a bagázs a magyarok tízezreinek életét követelő járvány idején vakcinán és lélegeztetőgépen is csuklás nélkül nyerészkedett. Nyilván most is arra készül, hogy a következő válságon is degeszre lopja magát. Számlát nem kérni, nem adni innentől a kihúzott magyar nemzeti gerinc jelképe, válasz egy olyan alak adjonistenére, aki a tőlük kisajtolt pénzt az ellenünk folytatott hideg polgárháborúra költi el. Lehet konzultálni a katás könyvelővel, hogyan kell papíron adót csalni, furfangosan kijátszani törvényeket. Pontosan úgy, ahogy Osztjónapot úr tanácsolta annak idején.