Nem hittem volna, hogy Müller Sándor jobb lábáról rosszat lehet írni. Arról már az első NB I-es meccsen gólpassz ment Puskás Lajoshoz, a Vasas 4:0-ra verte a Pécset, az újonc tisztes 7-est kapott. Az ősszel aztán bombagól vágódott a jobbosról a rövid felsőbe az FTC–Vasas rangadón, amelyen a zöldek – szíves piros-kék közreműködéssel – 0:1-ről fordítottak (2:1).
Majd 1969-ben Kispesten húzogatós cseleket megfejelő két kapufás gól következett a 16-osról, ez ütötte a pecsétet a Vasas 3:1-es győzelmére a Honvéd ellen, Müllert pedig 8-assal jutalmazták. Hetvenben szépen le lett kopírozva a „ferencvárosi” rövid felsős, az Inter Bratislava elleni KK-döntőn Müller a harmadik Vasas-gólt rajzolta fel a tizenhatos jobb sarkától a kapufák találkozásához. Néhány hónappal később, az FTC–Vasas rangadón az invenciózus irányító előbb Farkas Jánost, majd Tóth Bálintot örvendeztette meg gondos gólpasszal (2-0).
Hetven őszén Oslóban, a válogatottban tűnt fel az a jobb láb – Kocsis Lajos és Müller, két dirigens fűzte a norvégokat, még szép, hogy 3:1 volt ide –, aztán októberben 30-ról érkezett sugár hajtású bomba Hajdú kapujának jobb felső sarkába. Gass István is nagy gólt rúgott kintről, a Vasas 2-0-ra vezetett, de nem nyert az MTK ellen, mert az utolsó percben Török Péter haza akart adni, ám Kiss Tibort játszotta meg a Népstadionban (2-2).
Müller hetvenhárom tavaszán Tóth Bálint labdáját a levegőből, kapásból zúdította a hálóba (Vasas–FTC 2-1), majd ragyogóan vezényelt, a hosszabbításban, 3-3-nál a mesterhármast jegyző Várady Béla mellére tette a labdát a Honvéd elleni kupadöntőn (4-3). Szeptemberben pedig a kettős rangadó (Vasas–Újpest 4-2, FTC–Honvéd 2-1) kimagasló alakja volt 79 ezer nézőt lenyűgöző karmesteri produkciójával, két góljával, a mezőny legjobbja címmel.
Hetvennégyben az egyetlen gólt lőtte a ferencvárosi stadion újjáavatásán, május 19-én, tíz nappal később pedig – jellemző módon – Albert Flórián búcsúmeccsén dirigált a válogatottban (Magyarország–Jugoszlávia 3-2). Egy évvel később megint főszerepet játszott a Vasas–Újpesten (3-0), ismét két gólt szerzett, és nagyszerű szólója végén Horváth elbuktatta, így rúghatott 11-est Várady. „Müller vezérletével” – ordított a szalagcím, majd belül azt írták: „Már az első félidőben is voltak jó átadásai, a szünet után pedig ellenállhatatlan volt.”
Lehetett még fokozni. Hetvenhét áprilisában azt írta a Népsport a Vasas–FTC 4-1 után: „Müller tanárként futballozta végig a rangadót. Egy pillanatra sem állt meg, sok labdát szerzett, és egy sereg jó támadást indított.” Öt 8-as röpködött a Vasasban (Mészáros, Komjáti, Kovács István, Izsó, Várady), ő 9-est kapott. Egy héttel korábban (Vasas–Újpest 4-1) szerény 7-essel kéredzkedett be a forduló válogatottjába. A szezon végén pedig – Váradyval megosztva – mesés átlaggal (6,764) érdemelte ki az évad legjobbja címet.
Nyolcvanban ismét talpra állította a Népstadiont (Honvéd–Vasas 3-3). „A középpályán találjuk a mezőny egyik legjobbját, Müllert – értékelt a sportlap. – Vérbeli karmestere volt csapatának, nagyszerűen játszott, kitűnő indításai voltak, az első gól előtt pedig egészen kivételes megoldást választott.” (Ballal átemelt Birinyi Istvánhoz, aki a levegőből, kapásból kozmikus lövést küldött a léc alá.) Nyolcvanegyben pedig 2-1-es svájci vezetésnél berúgta a 11-est Luzernben (2-2), ezzel megkezdődött a diadalút a vb-selejtezőkön, amelyek hazai nézőátlaga 67 250 volt.
Ám a finom hangolású lábbal most nagy bajok vannak.
– Három hónapja kezdődött – mondja Müller, az első osztályban mindmáig utoljára bajnok 1977-es Vasas csapatkapitánya. – Belém nyilallt a fájdalom, és azóta sem múlik, pedig már két műtéten vagyok túl. Noha soha nem ittam, cukorbetegséggel, ebből fakadóan érszűkülettel bajlódom, ezért kétséges, mi lesz a lábammal. Lehet, hogy amputálni kell, de ezt fel sem merem tenni.
A csonkolás elkerülése drága gyógymóddal lehetséges csak, ezért az MLSZ Focisegély Alapítványa „adományvonalat” hozott létre, s a befolyó összeget azonnal eljuttatja a családnak a kezelésre. A számlaszám: OTP 11707024-20481694-00000000, a közlemény rovatban meg kell jelölni Müller Sándor nevét.
„A labdán kívül mást sosem szerettem kérni – említi a több mint 300 NB I-es mérkőzést játszó, Antwerpenben és Alicantéban is megforduló, legendás válogatott játékos. – De megpróbálok minden lehetőséget megragadni, mert a fiam ugyan támogat, de így is kritikus a helyzetem. Életemben először tényleg nem tudom, bízhatok-e a lábamban.
