Bizonyára sok olvasóm tudja, hogy Kazinczy Ferenc az országon 1831-ben végigsöprő kolerajárvány áldozatául esett – néhány hónappal a Berlinben ugyancsak kolerában elhunyt kortársa, Hegel előtt. Az akkor még ismeretlen kórokozójú bakteriális fertőzést, a „mirigyet”, ahogy Kazinczy nevezte, vélhetően az 1830. novemberi lengyel felkelést leverő cári hadsereg katonái hurcolták be a Habsburg Birodalomhoz tartozó Galíciába, ahonnan átterjedt – elsősorban – az ország északkeleti területeire.
A hatóságok kordonnal, határzárral, települések és egész országrészek lezárásával próbálták elejét venni a hasmenéssel, hányással és kiszáradással járó kór terjedésének. „Én még élek, és házam népe; de az Úr keze rajtam is érezteti súlyát. Iszonyú ezeket hallani is. Sietek tudatni veled, mint vagyunk (...). Szemerével jún. 29d. érénk Patakra. Aznap hallánk Szerencsen és Vámosújfaluban, hogy Zemplényben Tárkány, Agárd, Cigánd helységek zárva vannak, hogy a mirigy bemocskolta Ugocsát, Ungvárt, Bereget, Szatmárt. (…) Ha huszonnégy órával később jöttem volna, el voltam volna rekesztve feleségemtől, gyermekimtől, mert ki nem eresztettek volna” – írta Kazinczy Mocsáry Antalnak augusztus 20-án, már Széphalomról keltezett, ám el nem küldött levelében (Kazinczy Ferenc: Az én életem. Magvető, 1987). A levélben beszámol a Kassán és környékén történtekről, az úgynevezett koleralázadásról, amelynek során a betegségtől rettegő szegényebb néprétegek, a „nékidühödtek” megtámadták az orvosokat, a patikáriusokat, a vármegyei hivatalnokokat, a papokat – úgyszólván mindenkit, akit a járványért és a lezárásokért felelősnek tartottak. A levelet leánya, Kazinczy Eugenia sorai zárják: „Mély bánattal kell jelentenem a szegény atyám halálát, mely augusztus 23-dikán nekünk nagy szomorúságunkra történt, a rettenetes kolera betegségbe esett 21-dikén, s harmadnap múlva elhagyott bennünket örökre az áldott (…)”.
Ezt megelőzően Kazinczy megírta a Pesten július 17-én történt események krónikáját – „Háborgás Pesten, a kolera miatt” címmel: „Itt, valamint tavaly Párizsban, népzendülés üte ki, melyet ha revolúció névvel bélyegezni nem lehet is, annyiban mégis hasonlónak mondhatni amahhoz, hogy ez, mint az, a kormány intézetei ellen való reakció vala, s embervérrel szennyeztetett be.” Néhány megbetegedés miatt ugyanis a hatóságok lezárták Pestet, a Budával összekötő hajóhidat felfüggesztették, mire a városban rekedt, munka nélkül lévő kereskedők és a vizsgáikat már letett, de Pestet elhagyni nem tudó diákok rombolni és fosztogatni kezdtek, s a lázadást csak a katonaság bevetésével tudták leverni – jó néhányan meg is haltak a zendülés során.
Kazinczy az alábbi, ma is tanulságos sorokat jegyezte fel: „(…) felette hajlandó vala a nép azt hinni, hogy Pesten valóságos kolera nincs, hogy a kormány elzáró szoros rendelésének inkább politikus okai vannak, hogy a közfigyelemnek, mely talán soha nem oly erősen, mint most, az egész Európa’, leginkább pedig a lengyelek’ történeteire vala függesztve, más erány adassék.”