roma;

Nem utalta a belügy a pénzt, elmaradt az emlékműsor Országos Roma Önkormányzat rendezvényén

Azért gyűltünk össze, hogy közösen utasítsuk el a faji megkülönböztetés minden formáját és minden megnyilvánulását – hangsúlyozta Agócs János, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke a roma holokauszt, azaz a pharrajimos (porajmos) nemzetközi emléknapján tartott gyászünnepségen.

Az ORÖ székházában tartott megemlékezésen Agócs János arra szólított fel, tegyünk közösen azért, hogy soha ne merüljön feledésbe a náci rémuralom emléke, és ilyen gyalázat soha többé ne fordulhasson elő. A többi beszéd elhangzása után a jelenlévők koszorúkat és virágokat helyeztek el a székház falán lévő emléktáblánál. Az eseményen részt vett Paul Fox brit nagykövet és Margaret MacCallum, az Egyesült Államok nagykövetségének ideiglenes ügyvivője is.

Eredetileg nagyobb szabású rendezvénnyel, több zenekar fellépésével készültek az ORÖ-ben, az emlékműsor azonban meghiúsult: méghozzá anyagi okok miatt. Agócs János lapunknak elmondta, hogy a Belügyminisztérium nem folyósította az ORÖ-nek a harmadik negyedévre járó 160 millió forintos támogatást, pedig a határidő elvileg július 15-e volt. Az ORÖ ebből az összegből különített (volna) el 3,6 millió forintot az emlékműsor megrendezésére. Ugyanerre a célra pályázati úton további 1 millió forintot is elnyert az ORÖ, ezt az összeget szintén a Belügyminisztériumnak kellett volna folyósítania. A pályázati pénz se jött meg.

A szervezők egészen múlt péntekig reménykedtek abban, hogy az utolsó pillanatokban talán mégis megérkezik a pénz. Végül kénytelenek voltak arról értesíteni a fellépőket, hogy – legnagyobb sajnálatukra – az ünnepi emlékműsor elmarad.

Agócs János úgy tudja, hogy a többi tizenkét nemzetiség országos önkormányzata megkapta a harmadik negyedévre járó támogatást. (Megkérdeztük a Belügyminisztériumot, mi az oka annak, hogy a tárca nem utalta át a 160 millió forintot és az 1 milliós pályázati pénzt az ORÖ-nek. Ha választ kapunk, közöljük.)

Más rendezvényeket is tartottak az emléknapon, többek között a Roma Holokauszt Emlékbizottság szervezésében. A Bálnában lévő Szentandrássy István Roma Művészeti Galériában kiállítás nyílt. A Nehru parton, a roma áldozatok emlékművénél koszorúzást és gyertyagyújtást rendeztek. A Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban a program szerint Sztojka Attila fideszes parlamenti képviselő, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos is beszédet mondott.

1944. augusztus 2-áról 3-ra virradóra egyetlen éjszaka alatt több ezer romát – közöttük nőket és gyermekeket – gyilkoltak meg az auschwitz-birkenaui haláltáborban. A Cigány Világszövetség 1972-ben, párizsi kongresszusán döntött arról, hogy augusztus 2-a legyen a roma holokauszt nemzetközi emléknapja.