Kína nagyon dühös, rakétákkal lövi a Tajvan körüli tengert. Az amerikaiak szerint erre semmi ok, elvégre mi rossz van abban, ha politikusaik ide-oda utazgatnak a világban és közben beugranak Tajpejbe. A történet főhőse, Nancy Pelosi házelnök annak a véleményének adott hangot, hogy Peking bezzeg nem játszotta el a hattyú halálát, amikor tavasszal „a fiúk”, azaz a kongresszus férfi tagjai tárgyaltak a tajvani vezetéssel. Szergej Lavrov sem hagyta volna ki a lehetőséget, hogy kavarjon a málnaszörpön, szerinte Pelosi vizitje nem lebecsülendő mértékben bosszantó körülmény.
Igaz, a házelnök az Egyesült Államok harmadik legmagasabb közjogi méltósága, ha egyszerre esne tégla Joe Biden és Kamala Harris fejére, ő jönne az öröklési sorban. No de járt már amerikai házelnök Tajvanon, és Kína is pukkantgatott már rakétákat a sziget partjai mentén, mire most az izgalom?
A válasz az azóta eltelt a negyedszázadban van: Kína megerősödött, az Egyesült Államok jó időre hátrébb lépett, a koronavírus-járvány miatt gazdasági világválság alakult ki, Európában pedig éppen nagyszabású háború zajlik. Ha ez nem lenne elég, Pekingben az őszi pártkongresszusra készülnek, ez nem a megbocsátó legyintések évadja.
Maga az alaphelyzet persze gyakorlatilag megoldhatatlan. Tajvan lakossága a demokráciában látja a jövőjét, Peking viszont a Hongkongban alkalmazott módszereivel világossá tette, hogy nem tűri az ilyesmit.
Amíg Kína olyan, amilyen, semmi esély a békés országegyesítésre, ellenben a háborús opció sem látszik megvalósíthatónak, amíg az Egyesült Államok ekkora katonai fölényben van.
A sziget alig nagyobb, mint Magyarország egyharmada, de gordiuszi csomónak éppenséggel gigantikus.
Pelosi feszültségfokozó látogatását gyakorlatilag mindenki, Biden elnök is ellenezte, ő azonban – ahogy szokta - végigvitte, amit kitalált. 82 évesen, kilencszeres nagymamaként manőverezte magát a világlapok címlapjára egy olyan akcióval, amelyet a republikánusok sem támadhatnak. Merthogy ősszel Amerikában is választások lesznek.