oktatás;Fidesz;Kecskemét;per;szerződés;ellenzéki;iskola;

2022-08-08 06:15:00

„A kollégáim közül sokan úgy vannak, hogy inkább ne szóljunk, mert bajba kerülünk” – Fideszes iskolaigazgató küldte el az ellenzéki tanárnőt, de a pert az ellenzéki tanárnő nyerte

Egy kecskeméti pedagógus. Borosné Kerekes Lívia a közelmúltban nyert a Kecskeméti Szakképzési Centrum ellen.

A magyar szakos tanárnő tavaly a Hunyadi általános iskolában tanított. Váltani szeretett volna, ezért benyújtotta a pályázatát a Szent-Györgyi technikumba, ahonnan az akkori igazgatónő bekérte a szakmai dokumentumait. Több levélváltás, személyes találkozó után megegyeztek, hogy szeptembertől ott taníthat. Borosné Kerekes Lívia mindezt jelezte az akkori munkahelyén, a hónap végén be is adta a felmondását. Ennek az időtartama a tankerületi fenntartású iskoláknál hatvan nap. A szakképzési centrumhoz tartozó Szent-Györgyiben augusztus 28-tól alkalmazhatták volna. Ilyen döntések esetén egyébként a kiválasztás a tagintézmény vezetőjének a hatásköre, de tájékoztatni kell a fenntartót.

Ez így is történt, a Szent-Györgyi igazgatónője egyeztetett a fenntartó szakképzési centrum főigazgatójával, akinek semmilyen ellenvetése nem volt, támogatta a tanárnő felvételét. Így fordult rá a pedagógus a nyári szünetre. Egy ügyeleti napon, július 7-én – a megbeszéltek szerint – a tantárgyfelosztásról egyeztettek volna, de ez már nem történt meg. Ahogy a szerződés aláírása sem.

Azokban a napokban tettem közzé az interneten az akkori munkahelyemmel, a Hunyadival, és a saját osztályommal kapcsolatban egy írást. Ebben többek között az egyenlő bánásmód és a szakmaiság hiányáról, a politikai összefonódásokról írtam. Egy nappal később, július 6-án egy rövid elektronikus levelet kaptam a Szent-Györgyiből azzal, hogy átnézték a tantárgyfelosztást, mégsem kívánnak foglalkoztatni. A legnagyobb meglepetésemre ezt az üzenetet már a kecskeméti közgyűlés Fidesz-frakciójának egyik képviselője, Papp Zoltán jegyezte igazgatóként – állította lapunknak a tanárnő.

Lívia azt gyanítja, hogy a lavinát az ő facebookos írása – amelyben helyi fideszes közszereplőket is megemlített – indította el. Arról, hogy június utolsó napján a Szent-Györgyiben lejár a vezető ötéves megbízatása, ezért igazgatói pályázatot írtak ki, nem tudott, mint ahogy arról sem, hogy az akkori igazgatónőn kívül lett volna más aspiráns. Megérzése szerint más sem. Nem hagyta magát, pert indított. Ahogy fogalmazott, kőkemény munkával beleásta magát a jogszabályokba, és

És kimondták azt is, hogy a Szent-Györgyi újonnan kinevezett igazgatója megsértette a jóhiszeműség, a tisztesség és az együttműködés elvét. Arra ugyanakkor nincs bizonyíték, hogy a Facebook-poszt az oka a történteknek.

A tanárnő azonnal másik munkahelyet kezdett keresni, sikerrel járt, szeptember 17-től írhatta alá a szerződést. – Amikor belefogtam, mindenki azt gondolhatta, a pénz motivál. Tévedtek. Az igazságtalanság az, ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni. A kollégáim közül sokan úgy vannak vele, hogy inkább ne szóljunk, mert akkor bajba kerülünk. Nekem ez nem tetszik – emelte ki.

A szakképzési centrumot és Papp Zoltánt írásban kerestük meg kérdéseinkkel. Abban, hogy a tanárnővel nem kötöttek szerződést, volt szerepe az említett nyilvános írásának? A Papp Zoltán kinevezésétől eltelt néhány napban hogyan módosult a tantárgyfelosztás? Hogyan oldották meg a tagintézményben azokat a magyarórákat, amelyeket a felperes oktatott volna 2021 szeptemberétől? Vettek fel arra a tanévre új magyartanárt? Fellebbeztek a bírósági ítélet ellen? válaszokat.