Netflix;

2022-08-09 10:00:00

Netflix: A nép szolgáltatója

A streaming szóról a többségnek a Netflix jut az eszébe. Nem véletlen, a fizikai kópia nélküli filmterjesztés, tulajdonképpen mozgókép lízingelés az ő találmányuk és mai napig piacvezetők. Sorozatunk második része. 

A Netflix egyszerű DVD-ket postázó filmkölcsönzőként indult az Egyesült Államokban, de míg versenytársai sorra véreztek ki a fogyasztói szokások megváltozása miatt, nekik sikerült haladniuk a korral, és sikeres online szolgáltatóvá váltak. A céget 1997-ben alapította az egykori matematikatanár Reed Hastings (most vezérigazgató) és a szoftverfejlesztő Marc Randolph, mindketten a Pure Software nevű szoftvercégnél dolgoztak korábban, aminek szintén Hastings volt az egyik alapítója. A Pure Software eladásával Hastings elég pénzt kapott ahhoz, hogy gründolja a következő vállalkozását. Ekkor még a vehemens klasszikus hollywoodi stúdióvezetők a legnagyobb baromságnak tartották az ötletet és hangoztatták, hogy ha valaki a jövőben egy távirányítón nyomogatva akar majd filmet nézni, akkor beadják a felmondásukat. Nos, sokukat utol is érte a végzet, mert Hasting olyat talált ki, amihez nem igazán sokat kell nyomkodni a kezünkben lévő eszközt.

A Netflix sikerének egyik titka a filmjánló algoritmusuk, melyet azóta minden konkurens szeretne legalább fele olyan hatékonyra csiszolni. Az alapötlet a videótékás időkből származik, amikor észrevették, hogy sokkal több filmet visz az, akinek személyes ajánlásokat adnak, mintsem azok, akiket hagynak csak úgy magukban böngészni. Az algoritmusra már csak azért is szükség volt, mert 2007-ben elindították az online videószolgáltatást, azaz az amerikai felhasználók az interneten is nézhették a kikölcsönzött filmeket – itt pedig nem tudtak személyesen ajánlani semmit, így szükség volt a mesterséges intelligenciára. A következő években ahogy csökkent a DVD-eladások és kölcsönzések száma, úgy növekedett a Netflix a streamingpiacon. A szolgáltató Európába 2012-ben érkezett meg (az Egyesült Királyságba és Írországba), de a nagy fordulópont 2016 januárja, amikor „bekapcsolták az egész világot” – néhány renitens ország kivitelével, mint Kína, Észak-Korea, Szíria vagy immáron, az ukrán háború óta Oroszország.

A szolgáltató ars poeticája a minél több tartalom: így nyilván lehet az az érzésünk, hogy rengeteg időrabló fércmű van fenn, ám értelemszerűen rengeteg a kimagasló minőségű tartalom is. Kinek mi a fontos - és az algoritmus igyekszik kiszolgálni az ízlésünket. Tehát, ha mondjuk megnézzük a szolgáltató húzóshowját, a Stranger Things-t, akkor minden bizonnyal misztikus sci-fit fog nekünk ajánlani dimenziós átlépésekkel, szörnyekkel, melyet némi tini szerelem tesz még különlegesebbé. Stanley Kubrick 2001. Űrodüsszeiáját nem ajánlja azonnal fel, de miután azt is megnéztük, elkezdünk kapni klasszikus ajánlatokat. De érdemes keresni is a kiskapukat és rákeresni konkrét rendezőre, színészre, mert előkerülhetnek olyan alkotások, melyekre az algoritmus sosem gondolna – sokan ezért egyben filmtemetőként is jellemezték a Netflixet.

A Netlix igazi start up cégként működött, amelyre először a hollywoodi stúdiók újabb bevételi forrásként tekintettek és szívesen adták el nekik a könyvtáraik legértékesebb darabjait „sugárzásra”, vagy esetleg jogokat, hogy saját kontentet állítsanak elő – például akár Marvel hősöket. Mindemellett Haastings első embere, Ted Sarandos gyártási igazgató elkezdett saját könyvtárat építeni, olyan pénzekből, mintha nem lenne holnap. Elsősorban mennyiségit, hiszen mutatniuk kellett, hogy nem csak a „többiekből” élnek. Hastings és Sarandos mindemellett faltörő kosként léptek fel a filmipar több évtizedes hagyományai ellen, elsősorban a mozit ódivatú formaként degradálva. Így a filmszínházak üzemeltetőivel folyamatos fasírtban vannak a mai napig, mivel a Netflix feleslegesnek tartja a megjelenési ablak fogalmát – az időt, melynek a mozis és a netes bemutató között kellene eltelnie. Mármint ők úgy gondolják, hogy ez felesleges. Emiatt még a Cannes-i Filmfesztivállal is konfliktusba kerültek, ahonnan Thierry Frémaux igazgató száműzte őket, vagy ők vonták vissza a jelenlétüket – nézőpont kérdése.

Mindazonáltal a pandémia és a vele járó korlátozások következtében minden csatát megnyert a cég, míg csak 2022 meghozta a nem várt fordulatot: a Netflix történelmének legnagyobb értékvesztését könyvelhette el, miután bejelentették, hogy az előzetesen várt (óvatos becslésnek számító) 2,5 millió új előfizető helyett kétszázezres csökkenéssel zárták az első negyedévet. Hastings és Sarandos pedig egyszer csak furcsa mentőötletekkel állt elő: egyrészt a felhasználói fiókok megosztásának megszüntetésével próbálnak meg Netflixet használó, de a szolgáltatásért nem fizető embereket szerezni maguknak, másrészt újfajta, olcsóbb csomagon is gondolkoznak, amiben a tartalmakat néhány reklám kíséretében kaphatnák meg az előfizetők. Ez azért is különös fordulat, mert ez volt az első, mellyel a hagyományos tévézést elítélték: a műsorok barbár megszakítását.

A másik probléma, melynek a cégnek szembesülnie kell, az ébredő konkurencia: több klasszikus stúdió is beszállt a streaming bizniszbe, akik ráadásul húzzák ki folyamatosan a könyvtárukat a Netflix univerzumából, így hiába a sok új tartalom, száz év gyártását nem tudják pótolni.