Milyen érzés, hogy épp most ítélte halálra Khomeini ajatolláh?
Napos kedd volt Londonban, de a kérdéstől kihunyt a fény. Nem igazán tudta, mit mond, de így válaszolt: - Nem jó érzés.
A következőre gondolt: halott ember vagyok. Azon tűnődött, hány napja maradt még, és úgy vélte, hogy a válasz valószínűleg egy számjegyű – olvasható Salman Rushdie memoárjában.
Szerencsére nem volt igaza azon az 1989-es Valentin-napon. Pénteken egy iráni származású amerikai férfi merényletével azonban kis híján végleg véget ért a Sátáni versek írójának üldöztetése és élete. A mellette most is, ahogy a nyilvános megszégyenítés és kirekesztés divatja és a „vakító erkölcsi bizonyosság” ellen már többször kiálló J. K. Rowlingot is megfenyegették. A Twitteren írták: „Te leszel a következő”. Nehéz üres fenyegetésnek gondolni: hét évvel ezelőtt Párizsban a Charlie Hebdo, francia szatirikus hetilap szerkesztőségében elkövetett merényletben tizenkét ember halt meg.
Mindannyiszor szélsőséges iszlamisták támadtak alkotó művészekre, akik „bűnét” betűik és vonalaik jelentették. Emberéletet követeltek gondolatok miatt. A céljuk a megfélemlítés. Terrorizmussal, nyilvános kivégzésekkel, megcsonkítással, nők megerőszakolásával, kényszerházasításával, oktatásuk tiltásával, az internet, a filmek, a zene és az ünnepek tiltásával. Azt hiszik, az erőszak és a félelem győzhet.
Ám minden nap minden órájának minden percében akad valaki, aki megcáfolja őket. Ahogy Kubra Khademi afgán performance-művész lapunknak elmondta, nem az a fontos, hogy ő félt-e női alkotóként és előadóként kimenni az utcára, hanem az, hogy bár félnek, mégis kimennek. Mert ha a félelem parancsolna, akkor a művészek sosem mernének dolgozni.
Az embert úgy alkotta meg a természet, a Teremtő, Isten vagy Allah, hogy valamilyen módon mindig tud alkalmazkodni. Salman Rushdie - aki az iráni sajtó közlésével ellentétben nem indult el a pokolba - harminchárom éve bizonyítja, hogy a fatva ellenére is lehet élni és alkotni. Tanúságot téve arról, hogy a szabad gondolatok legyőzhetetlenek.