A komikusoktól a filmrendezők világába átlépő Jordan Peele mindenkit meglepett, amikor előállt a Tűnj el! című, szerzői horrorjával. Azon túl, hogy társadalmi és faji kérdéseket is feszegetett, bizonyította, hogy a legtöbbször a B-kategóriába gettósított műfajjal lehet nagyot is alkotni. Noha a 2017-es év igen sűrű volt, a következő Oscaron azért jutott egy forgatókönyvírói Oscar Peele-nek. Nem volt, kérdés, hogy mehet a saját maga által megteremtett úton, a 2019-es Mi sokkal jobban elmélyült a műfaj megújításában, már-már kockáztatva az eladhatóságot – de írói és rendezői reputációja Peele-nek tovább ívelt felfelé. A mozikban most bemutatott Nem egy újabb lépés az életmű-építés terén, most már a sci-fi műfaját is beemelte a képletbe. Ha úgy tetszik, akkor a földönkívüliektől is fél – miután többször nyilatkozta, hogy a filmjei tulajdonképpen az ő perszonális félelmeinek az ihletett feldolgozása.
„Eleinte arra törekedtem, hogy a filmjeim legyenek annyira sikeresek, hogy a következő filmemet is leforgathassam. A Tűnj el! végül minden várakozást felülmúlt, azóta arra törekszem, hogy a filmjeimmel feszegessem a határokat. Egyre nagyobb témákban gondolkodom, melyek széles közönségnek szólnak, de anélkül, hogy emiatt kompromisszumokat kellene kötnöm – magyarázta Jordan Peele a nemzetközi sajtónak Zoomon tartott beszélgetésen. A Népszava kérdésére, hogy miképpen sikerül a rendezőnek a saját félelmeit feldolgoznia és hogy mennyi egyéb „témája van”, elismerte, nagyon hosszú a dolgok listája, amiktől fél.
„Viszont, ha most elárulnám, hogy milyen filmen dolgozom éppen, utána meg kellene, hogy öljek itt mindenkit, ami egy ilyen online kerekasztal-beszélgetésnél túl nagy munka lenne. Túl sokan vannak, ráadásul mind a világ különböző pontjain az otthonaitokban – húzta alá mosolyogva. Hozzátéve: olyan dolgokról törekszik forgatni, melyeket még nem láthattunk filmben, ám a végeredmény általában úgyis az emberekről fog szólni. Ahogy fogalmazott, nem a hihetetlen dolgok a félelmetesek, hanem az emberek reakciója nagyítja azokat fel. Summa summarum, az emberiség általában mindig elszúrja a dolgokat, és ez rengeteg témát ad Jordan Peele-nek.
A két ikonikus műfaj, a horror és a sci-fi házasítása kapcsán kifejtette, hogy a két zsánert az különbözteti meg, hogy az előbbiben mindig van valami, amit nem tudunk ép ésszel megmagyarázni. A science fiction ilyen szempontból sokkal valóságközelibb, hiszen mindennek, ami a filmben történik, kell legyen tudományos magyarázata.
„Amikor a két műfaj keresztezi egymást, az pont az a vonal, ami ideális játszóteret jelent. Van egy kérdés, ami az emberiséget már régóta foglalkoztatja, és mindkét műfajban sokszor előkerült már: vajon egyedül vagyunk a világegyetemben? Különösen szeretem azokat a filmeket, melyek át tudják lépni a műfajok határait, az én műveim is ilyenek.” – érvelt a filmes. Arra a kérdésünkre pedig, hogy ebben mi az ő speciális félelme és hogyan jutott az eszébe az éhes földönkívüli ötlete és van-e eközött összefüggés, eléggé egyértelmű választ kaptunk.
„Ha azt gondolja az ember, hogy látott egy UFO-t, a képzelete azonnal elkezd egy fejlett civilizációról fantáziálni, mely kapcsolatba szeretne lépni velünk. Esetleg, rosszabb esetben el szeretne pusztítani minket valami nagy terv részeként. Elkezdünk agyalni azon, hogyan tudnánk kommunikálni velük – számos ilyet láttunk. Egyszer csak beugrott: izgalmas volna, ha az igazság ennél jóval profánabb lenne. Mi lenne, ha egyszerűen csak mi lennénk a vacsora az idegenek számára? Volt ebben a gondolatban valami nagyon félelmetes.” – árulta el Peele az alapkonfliktus fő motívumát. Ám, persze az összkép ennél azért mégiscsak sokkal összetettebb. Jelesül, hogy a főszereplő testvérpár, OJ (Daniel Kaluuya) és Emerald (Keke Palmer) csöppet sem félnek, inkább szeretnék lefilmezni a földönkívüli jelenséget.
„A figyelemről. Arról, milyen betegesen fókuszálunk olyan dolgokra, amik nem tesznek jót nekünk. Ez különösen igaz ebben az Instagram-érában, amikor órákat töltünk el a telefonjainkon egy appot görgetve.” – válaszolta Daniel Kaluuya lapunk kérdésére, mely szerint miről szól tulajdonképpen a Nem a felszín alatt, egy korábbi, szintén Zoomon lebonyolított sajtóbeszélgetésen. Ahogy látja, a filmben OJ karaktere valósággal a megszállottjává válik annak, ami az égben bújik meg. Mindenképp le akarja filmezni, el akarja kapni, azon az áron is, hogy akár fordítva is elsülhet a dolog. „Van valami erőszakosság a megfigyelésben. Erőszakos, ha mi bámulunk, és erőszakos az is, ha minket bámulnak meg. Gyerekkorom óta ebben az iparágban dolgozom, a figyelem középpontjában élek már nagyon régóta, szóval tudom, milyen ez.” – tette hozzá Keke Palmer. Sajnos nem volt ideje teljesen kifejteni, így marad az izgalom és gyanú keveréke, pont, amit a Nem sugároz.
Na de tényleg léteznek földönkívüliek?
Hogyne lennének. Legalábbis ezt vallják a Nem fő alkotói. „Kissé arrogáns és egoista gondolat, hogy egyedül vagyunk.” – mondta Daniel Kaluuya. „Biztos vagyok benne, hogy vannak még az univerzumban hozzánk hasonló fajok.” – tette már hozzá Keke Palmer. A rendező is hívő. Szavai szerint őrültség lenne azt hinni, hogy egyedül vagyunk. Bizonyos szempontból ugyanis sokkal ijesztőbb az a tudat, hogy teljesen egyedül vagyunk civilizált lényként a világegyetemben, mint hinni, hogy rajtunk kívül vannak még más intelligens életformák is. „Az egyedüllét jelenti számomra az igazi horrort.” – hangsúlyozta Peele.
