Nem vagyok a Csíki Sör nagy barátja, mert vannak ennél jobb sörök is, igaz, ha nagyon muszáj, hát megiszom. Ráadásul nem tudok mit kezdeni az olyan marketingmondatokkal, mint például ez: „Termékeink 100%-ban tartalmaznak székely értékeket és életérzést” (idézet a Csíkisör.hu honlapról), a sörök ugyanis tudvalevőleg erjesztett növényi alapanyagokból és vízből készülnek, nem pedig székely értékekből és életérzésekből. Amire ez a föntebb idézett mondat utalni akarna, azt én nagyon is értem, hiszen magam is gyakorló reklám- és marketingszöveg-író vagyok, s tudom, hogy egy jó marketingmondatnak nem kell feltétlenül logikusnak lennie, hiszen az emberi érzelmekre hat, az ember pedig illogikus lény, akinek az érzelemvilága olykor csak a káosszal írható le. S igen, azt is tudom, hogy az valóban csodálatos életérzés, amikor az ember egy forró nyári napon Csíkban sörözik – de ez még nem indok arra, hogy 100 százalékban székely értékeket és életérzést tartalmazó termékekről hadováljunk egy honlapon.
Ráadásul a „csíki sör” nekem nem azt a bizonyos „tiltott” sört jelenti, hanem érzelmileg annál sokkal többet. A legcsíkibb csíki sör nekem a csíkszeredai sör, ugyanis Csíkszereda számomra az egyik legkedvesebb székelyföldi város. A velünk élő neonáci és neofasiszta honpolgárok számos tanújelét adták és adják annak, hogy ők azt hiszik: a baloldali és/vagy liberális emberek Székelyföldet, s általában véve Erdélyt nem szeretik annyira, mint ők, de hát ez olyan marhaság, hogy vitatkozni sem érdemes vele.
Én például olyannyira szeretem Székelyföldet, hogy éppen tíz évvel ezelőtt odavittem nászútra a feleségemet, aki azóta már nem a feleségem ugyan, a nászútra azonban szeretettel emlékszem vissza, életem gyönyörű napjai teltek azon a forró nyáron Csíkban.
Természetesen söröztünk, mert hát mondom, forró nyár volt, és a jéghideg italra szükségünk volt. Sokféle sört kipróbáltunk, emlékeim szerint Pilsner Urquellt és Heinekent ittam, méghozzá nem is akárhol: egy dombtetőn fekvő kis szálloda első emeletén, az erkélyen ülve, és a csodálatos tájat szemlélve. Néztük a Nagysomlyó-hegyet, néztük a Kissomlyó-hegyet, néztük a Hargita vonulatait, s igen, átjárt minket az a bizonyos életértés, amire a föntebb idézet marketingmondat utalni akart, pedig nem vagyunk székelyek, továbbá sörünk sem tartalmazott székely értékeket és életérzést sem 100, de még 0 százalékban sem.
Kezemben a söröm, ölemben a feleségem, az élet szép. Mármint volt akkor.
Istenem, micsoda sörös estéket töltöttünk Csíkszeredában! Él ott egy székely barátom, a keresztneve Alpár, ő volt a kalauzunk azokban a napokban, s bizony nemcsak a természeti nevezetességekhez kalauzolt el bennünket, hanem igazán remek helyi kocsmákba is, tekintettel arra, hogy Alpár barátom szintén sörös ember. Meggyőződhettünk róla, hogy a csíki székelység alkoholfogyasztó halmaza bizony nem ősi székely áfonyapálinkát kortyolgat ősi székely pityókát és ősi székely puliszkát eszegetve hozzá sörkorcsolyaként, hanem sokkal inkább a világ sörfogyasztásához járul hozzá jelentős mértékben, s nekünk ez nagyon tetszett. Székelyföld önmagában is egy csoda, hát még olyankor, amikor egy sörös ember a mézes-, akarom mondani a sörös heteit tölti ott!
Igaz, ha már az áfonyapálinka szóba került: azon a szívélyes kedveskedésen alaposan meglepődtünk, amikor a szállásunkon az egyik szállodai alkalmazott az első ott töltött éjszaka után, kora hajnalban, azaz délelőtt 10-kor azzal ébresztett minket, hogy hozott egy kis áfonyapálinkát. „Jól fog esni reggeli előtt”, mondta szélesen mosolyogva. Ott állt az ajtóban, kezében egy tálca, s azon három egydecis pohár, tele pálinkával. Mit kell ilyenkor csinálni? Erről nem írtak semmit az ősi székely útikönyvek. Megsérteni nem akartuk, s nem akartunk nyápic magyarországi „táposnak” sem tűnni, koccintottunk hát vele, s lehajtottuk a pálinkát. Rettenetes volt, mármint nem az íze, hanem az elkövetés ideje: reggel vagy délelőtt én soha, de soha nem iszom alkoholt, kizárólag késő délután, s persze nem minden nap.
Abban az alig tíz napban, amit ott töltöttünk, keresztül-kasul bejárva a Csíki-medencét, s meggyőződve róla, hogy a Székelyudvarhelyen terjesztett, elhíresült sírfelirat („Itt es jobb, mint Csíkban”) teljes mértékben alaptalan, olyan boldog voltam, mint ritkán. Évekkel később a pszichiátrián egy szakember azt magyarázta, hogy a nevezett időszakban, azaz 2012 nyarán az általam ismertetett tünetek alapján fokozottan mániás szakaszban voltam – s ebben alighanem lehet némi igazság, ugyanis abban az időben bolond fejjel pár hónapra felfüggesztettem az antidepresszánsok szedését. Arra gondoltam, hogy a szerelemnél és a szerelemből köttetett házasságnál hatásosabb antidepresszáns nem létezik. Mint az utóbb történtek mutatják, súlyos hibát követtem el a gyógyszerek szedésének felfüggesztésével – a házassággal viszont nem. Annak ugyanis meglett a maga gyümölcse: egy szép kisleány formájában. Jó volna azzal zárni ezt a tárcát, hogy ő ott fogant meg, de ez nem volna igaz. Csak szép.
