Hány ukrán tartózkodik Lengyelországban?
Erre nem lehet egy számmal válaszolni, a lengyelországi ukránok eleve több csoportra oszthatók. Első helyen a bevándorlókat kell említeni, azokat az ukrán munkavállalókat, tanulókat, vagy akik családi kapcsolataik miatt települtek át még február 24-e, a háború kezdete előtt. Az ő számukat 1,3-1,5 millióra becsülik a különböző intézmények. De ez sem egy statikus szám, mert a bevndorlók száma is változik. Van, aki tovább utazik Nyugatra, vannak, akik hazatértek, a férfiak közül sokan beálltak a hadseregbe. A következő hatalmas csoport a menekülteké. Néha felbukkan egy ötmilliót meghaladó szám, de ez félrevezető, ugyanis a hatóságok a február 24-e utáni határátlépőket számolják, nem pedig azokat, akik Lengyelországban maradnak, mint menekültek. A határátlépések esetében azt is tudni kell, hogy sokan ide-oda utaznak, vannak, akiket többször is megszámoltak. Nagyon sokan tovább utaztak Nyugatra, vagy skandináv országokba, s vannak, akik véglegesen visszaköltöztek Ukrajnába. A különböző intézmények, hivatalok 1,1-1,3 millió ukrán menekültről tudnak Lengyelországban. És vannak lengyel állampolgárságú ukránok, akik az ország délkeleti részében élnek, illetve, akiket a második világháború után erőszakkal áttelepített a lengyel állam a korábbi német területekre, a mai Nyugat- és Észak-Lengyelországba. Ők a népszámlálási adatok szerint ötvenezren lehetnek, legalábbis ennyien vallották magukat ukránnak.
A görögkatolikusok száma is magasabb félszázezernél.
Igen, a lengyelországi görögkatolikusok ukrán népcsoportokból származnak. De a migránsok nagy része is Nyugat-Ukrajnából települt át. Ők is ehhez a felekezethez tartoznak, s az utóbbi évtizedben egy sor új görögkatolikus egyházközség alakul különböző városokban a kezdeményezésükre.
Az ukrán állam milyen módon támogatja a menekülteket?
Elsősorban a konzulátusok révén. Eddig négy volt, most alakut egyötödik Wroclawban. A konzulátusok ellátják iratokkal a menekülteket. Sokan papírok nélkül, mások csak hazai személyi igazolvánnyal lépték át a határt, amellyel nem utazhatnak tovább. A konzulátusok viszont nem foglalkoznak a jóléti ügyekkel, mint amilyenek a lakáskeresés, megélhetés, vagy az iskolaügyek. Az ezekkel kapcsolatos tájékoztatás sem fér bele a hatáskörükbe. Ez a lengyel regionális és helyi hatóságokra és a civilekre marad, így a mi szervezetünkre. El kell mondanom, hogy a lengyel társadalom a háború kitörése óta nagyon segítőkész, sok önkéntes felajánlást, segítséget kapnak a menekültek.
Fél év háború után nem lankad a segítőkészség?
Érezhető a fáradtság. Azt tapasztaljuk, hogy egyre nehezebb lakhatáshoz segíteni az ukránokat, bezárulnak elöttük a lakásbérlési lehetőségek. A másik nagy gond, hogy a kormány bejelentette, hogy felhagy a menekültek anyagi támogatásával. Véget ér az a program is, amellyel az ukrán menekülteket befogadó lengyel családokat támogatták. Eközben az ukrán gyerekre – ők a menekültek 40 százaléka - tovább folyósít a lengyel állam fejenként 500 zloty (kb. 42 ezer Ft - a szerk.) pótlékot, ingyenes az egészségügyi ellátás és az oktatás az ukrán menekültek számára. Pénzsegélyt az ukránok civil adományozóktól, vagy nemzetközi szervezetektől remélhetnek, mint az ENSZ menekültügyi szervezete (UNHCR). Szóval nehéz a helyzete sok menekültnek, s mi nagyon félünk az ősztől. Lengyelországban nagy a drágulás az élelmiszerárakban, az energiaárak is felmennek, infláció van, s ezt a legszegényebbek, a menekültek érzik meg elsőként. Ráadásul van a közbeszédben egy olyan áramlat, amely szerint a drágaságot az ukránok okozták, miattuk van minden rossz. Erre az orosz propaganda is rájátszik, erősíti a negatív sztereotípiákat.
A különböző történelemértelmezésekre gondol?
Az orosz támadás előtt a kormányzat Ukrajnával kapcsolatban szinte semmi másról nem beszélt, mint a múltról. Az orosz támadás után ez megváltozott, most a kormányzó jobboldal is teljesen szolidáris Ukrajnával, s a lakosság sem foglalkozik a második világháborús történésekkel.
Sikerül-e munkát találniuk a menekülteknek?
A lengyel állami források szerint a felnőtt ukrán menekültek többsége már munkához jutott. Mi eközben azt látjuk, hogy többnyire nem a képzettségüknek megfelelő állásban dolgoznak. A menekültek nagyjából fele diplomás, de egyrészt nem ismerik el a végzettségüket, másrészt nyelvi akadályok vannak. Sokan tanulnának lengyelül – rokonságban áll a két nyelv egymással, – de erre alig van lehetőség. A kormány nem szervez ilyen tanfolyamokat, legfeljebb néhány önkormányzat. A mi szervezetünk meghirdetett három tanfolyamot, még aznap betelt a létszám.
Mit gondol, hányan mennek haza majd a menekültek közül?
Ma mindenki azt mondja, hogy haza akar menni. Most persze nem lehet, a városokat bombázzák az oroszok, nincs lakás, munkahely, iskola. A jövőben akarnak hazamenni, de én azt hiszem, hogy sokan itt ragadnak majd. Egyes kutatók 5-20 százalék közé teszik a maradók arányát, mások 15-20 százalékot jósolnak. Ez persze nagyban függ majd attól is, hogy a lengyel állam miként kezeli az ukránok integrációját.
Miroszlava Kerik
Ukrán történész és szociológus, húsz éve lakik Lengyelországban. A LTA Filozófiai és Szociológiai Intézetében dolgozik, egyik fő kutatási témája a lengyelországi ukránok integrációja. Alapítója a varsói Ukrán Ház nevű civil szervezetnek, ukrán segítő alapítványt vezet, és ukrán nyelvű folyóiratot szerkeszt a kisebbség számára. 2019-ben a Polgári Platform listáján képviselőjelölt volt, az ukrán bevándorlók közül ő az első, aki Lengyelországban parlamenti mandátumért indult.
