A sírásóverseny szervezői közelebb szeretnék vinni a szakmát a laikusokhoz

Amilyen nagy dolog egy gyermek érkezése, ugyanúgy jelentőségteljes egy ember végső távozása, utóbbiról is méltósággal kell megemlékezni.

– Tudomásul kell venni, hogy a születésben kódolva van a halál. Amilyen nagy dolog egy gyermek érkezése, ugyanúgy jelentőségteljes egy ember végső távozása, utóbbiról is méltósággal kell megemlékezni – mondta lapunknak a Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesületének elnökhelyettese, Varga György. Az egyesület a közelmúltban szervezte meg az ötödik hazai sírásóversenyt. Az alapmotiváció csak részben volt a szakmai megmérettetés.

– Pár éve részt vettünk egy nemzetközi V4 sírásó versenyen Szlovákiában, Trencsényben. Azt láttuk, hogy ott közelebb áll a halál fogalma a társadalomhoz, kötetlenebbül beszélnek róla. Egy helyi rádió önkénteseket toborzott, az esemény a szakmai mellett egyben egy jó hangulatú amatőr megmérettetés is volt. Magyarországon sokáig úgy álltak a témához és a versenyhez, hogy „morbid, rettenetes”. Idén viszont azt vettük észre, hogy változott a helyzet. A kezdeti hüledezés, sőt, akár gúnyolódás után egyre több a megértés és az elismerés. Pontosan ezt szeretnénk, hogy a szakmát közelebb vigyük a laikusokhoz. Beszélni kell a halálról, hogy később a feldolgozatlan gyász ne okozzon pszichés problémát – magyarázta.

– Hazánkban a halálhoz, a temetéshez szép hagyományok fűződnek, amelyeket érdemes lenne visszaállítani. Minden apró részlet segíti a gyászolót, egyetlen lépést sem kellene kihagyni, hiszen mindnek oka és jelentősége van – erről már Varga György, a Csongrád Megyei Kegyeleti Kft. ügyvezetője beszélt lapunknak. Ő – mint mondta – a napi munkából meríti tapasztalatait, lát jó és rossz példát egyaránt. Utóbbira megemlítette: szakemberként a legkevésbé sem javasolja hamvasztás után – teremtsenek bármilyen méltó körülményeket hozzá – az urna otthoni tárolását. – Az elhunytat fizikailag és lelkileg is el kell engedni, elbúcsúztatni, majd a rokonokkal, barátokkal tort ülni az emlékére. Nem illetlenség sztorizgatni az eltávozott rokonról, sőt, akár szívből nevetni – fogalmazott.

– Ezt a szakmát meg lehet szeretni, amennyiben viszont valaki nem lelkiismeretesen végzi, gyorsan feladja – szögezte le a Népszavának a Csongrád-Csanád megyei cég két munkatársa. Lődi Imre 22 éves, két éve dolgozik a cégnél, az édesapja nyomdokaiba lépett. Krucsai Zsolt valaha az építőiparban tevékenykedett, 18 éve váltott.

– Empátia és türelem kell a munkánkhoz. Gondoljunk bele, ha haláleset miatt hívás érkezik hozzánk, a családtag sokszor olyan zaklatott, hogy el sem tudja mondani, miért telefonál, néha a lakcímet is csak hosszas tudakozódás után sikerül megfejteni. Majd ki kell menni az elhunytért. Ezek nagyon nehéz pillanatok, a tragédia után velünk találkozik először a családtag – részletezték feladataikat. A családok – mint mondták – elvárják a tökéletes munkát és teljes mértékben igazuk van. Ez a két férfi szerint olyan, akár részletkérdésnek tűnő apróságokra is vonatkozik, mint a ruházat. – Bármekkora sár van, a következő temetésre makulátlanul tisztán illik megjelenni, ott pedig szavak nélkül, a pillantásokból is érteni kell egymást a kollégáknak – mondták.

A higgadt természet mellett a jó fizikum is elengedhetetlen annak, aki sírásó akar lenni. A talaj és az időjárási viszonyok ugyanis megnehezíthetik a munkát. Egy feketeföldes kötött, vagy egy hegyvidéki köves talaj nyáron is lehet olyan kemény, mintha a tél fagyasztotta volna jéggé, vésőkalapáccsal és csákánnyal kell hozzálátni. Az aszály miatt idén a talajvíz lejjebb került, a föld csontszáraz. Máshol a homok jelent problémát, ott lehetetlen egyenes falú gödröt ásni. Kifelé szélesedőt kell, és akár még percekkel a temetés előtt is lapátolni kell a visszafolyt homokot.

A temetkezési cégeknél ritka a fluktuáció, aki marad, az nem munkaként, hanem hivatásként éli meg a feladatokat. A nyomasztó élményeket kibeszélik magukból egymás között, megtanulják, hogyan lehet mentálisan eltávolodni bizonyos helyzetektől. Amihez viszont évtizedek alatt sem lehet hozzáedződni – mondták egybehangzóan –, az az, amikor gyermeket kísérnek utolsó útjára.