– Mi a kedvenc meséd?
– Amilyen élethelyzetben vagyok, úgy változik, milyen mesét szeretek hallgatni, olvasni, és rajta gondolkodni. Gyerekként a nagypapám mindig a Csipkerózsikát mesélte nekem, felnőttkoromra és a végzettségem okán rájöttem, miért szerettem annyira. A gyerekek sokszor kérik ugyanazt a mesét, nem véletlenül. Azt jelzi, hogy van valami a lelkükben, amit így szeretnének feldolgozni és minél többször hallják, annál jobban dolgozik bennük a mese. Nekem a Csipkerózsika a ráhagyatkozásról szól, hogy majd minden a maga idejében történik. Ezzel dolgom van, nem véletlenül szerettem ennyire. A gonosz tündért is ki tudtam vetíteni például a főnővérre, mikor kórházban voltam, ezáltal jól tudtam dolgozni a dühömmel, a félelmeimmel. Most az olyan típusú meséket szeretem, mikor elindul egy hős az élet vizéért, vagy a boldogság madaráért, és mikor megtalálja, egy fagyott állapotból új életre kel.
– Sokan keressük az élet vizét, meg a boldogság kék madarát április 3-a óta.
– Ez is egy tehetetlenség érzés, amin túl kell jutnunk. A mesék erre is jók, általában a rend kifejeződik bennük, és mi is azt nézzük, hogyan tudnánk ezt az életünkben megvalósítani, mindenféle külső körülménytől függetlenül. Erre jók elsősegélynek az állatmesék. Mint amiben a kecskegidákat otthon hagyja az anyukájuk, és a farkas addig ármánykodik, hogy engedjék be előbb az egyik, aztán a másik lábát, hogy végül bejut a házba és felfalja a gidákat. De az egyik elbújik, és az anyjával közösen kiszabadítja a testvéreit. Ki lehet jönni ilyen helyzetből is, mindig van cselekvési lehetőségünk, akkor is, ha a politika beront az életünkbe és feldúlja azt.
– Mindig szimbólumokban gondolkodsz?
– Mikor más meseterapeutákat hallgatok, én is elámulok, milyen sok képet használnak. Apukám történész, gyerekkoromban nem népmeséket mesélt nekem, hanem mítoszokat fejből. Például Odüsszeusz kalandjait. Talán innen jön, hogy szimbólumokban gondolkodom, de újságíróként közben a szövegek is futnak a homlokom mögött.
– Nekem is megvan az élmény, mikor édesapád, Bánosi György, aki nem csak történész, hanem költő is, magával ragadóan mesél és verset szaval az órákon a budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumban, ahová utánam te is jártál.
– Szerettem a történelmet, amíg még tőle szívtam magamba. Aztán magyar szakra mentem Szegedre. Megpróbálkoztam az irodalomtörténettel, de eltántorított, hogy nagyon egyszerű dolgokat próbálunk nagyon bonyolultan megmagyarázni. Felvettem a portugál szakot. A 2008-as válság idején végeztem, sehol nem lehetett elhelyezkedni tanárként. Elkezdtem írni, először az Élet és Irodalomba. Még nagyon benne voltam ebben a gondolkodásban, ma már az akkori cikkeimet sem érteném. De nagyon megtetszett az újságírás. Jelentkeztem a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiára, ahol azt mondták nekem: „Eszter, maga nagyon jól ír, de meg kell tanulnia az emberekhez írni.” Úgy, hogy egy cikk mindenkinek tudjon nyújtani valamit, persze mindenkinek mást.
– Mitől működnek, hogyan hatnak a történeteid?
– Alapvetően van bennünk egy nagy történetéhség, ezért nézzük az HBO-t, meg a Netflixet is. Történetek által ismerjük meg eleinte a világot, vagy így összekapcsolódhatunk másokkal, akikkel hasonló megesett. A családi történetek azért is jók, mert összekötnek minket a múlttal, az őseinkkel. A népmesék sem pusztán történetek, hanem különféle mintázatok. Képekben beszélnek, amelyek bennünk is ott vannak, és kollektíve az egész emberiségben. Úgy kapcsolódunk össze velük, hogy a saját érzéseinket hozzák felszínre. Mikor a mesében valaki megküzd a sárkánnyal, bennünk is megmozdulnak a saját, szubjektív sárkányaink. Minden történetnek van egy íve, adott egy krízis, ahogy az életünkben is sokszor, és van egy út, amin a hős végigmegy és megoldja. Ez tud egy pozitív mintát adni, hogy a saját elakadásainkat hogyan kezeljük. És ahogy említettem, van bennük egy rend. A mai mesékben – akár egy Disney/Pixar animációban – nem mindig tudjuk, ki a jó, a gonosz. Ez is jó játék, de ha terápiás célból használjuk a történeteket, fontos, hogy le legyenek osztva a szerepek, például a boszorkány tényleg akadályoztató legyen, nem jó fej boszi. Ezért se írjuk át a meséket, csak hogy megkíméljük a gyerekeket.
– A mesélés régen meghitt szertartás volt, az emberek együtt ültek a tűz körül, csendben hallgatva az idősek történeteit. A meseterápiás üléseknek is van rituáléja?
– Én inkább mesepedagógiai alkalomnak, vagy önismereti mesefoglalkozásnak szoktam nevezni. A terápia szóval mostanság vigyázni kell, pedig ezt tanítják egyetemen. Minden foglalkozás egy beavatási szertartásra van felfűzve. Mindennek meg kell adni a módját, először jelezzük, hogy valami elkezdődött, kiszakadunk a mindennapokból, és a mesék birodalmába lépünk át. Utána követezik az átmeneti rész, amikor kiállja a próbákat a hős, akár a résztvevőknek is adok feladatot, amit megoldva közelebb tudnak kerülni a saját belső válaszaikhoz. Ezek eddig is ott voltak bennük, csak tudatosodnak a mese segítségével. A végén is van lezárás, amivel jelezzük, hogy történt egy változás, és aki innen kilép, már kicsit más ember lett. Visz is mindig magával valamit ebből a világból, amit a saját életében emlékeztetőül tud használni.
– Hol lehet ilyen foglalkozásokat találni?
– Most már sok helyen, a Metamorphoses Meseterápiás Egyesület – melynek alapítójától, Boldizsár Ildikótól tanultam a metamorphoses meseterápiás módszert, amivel dolgozom – rendszeresen szervez ilyeneket. Emellett a nyári napfordulón van a Mesék éjszakája, mikor sok mesemondó összegyűlik, és nagy körben mesélnek, egymásnak adva a gyertyát. Szép alkalmak, és egyre nagyobb az igény ezekre, már a közösségi összetartozás élménye miatt is, amit nem kapunk meg a Netflixtől. Vaskor Gréta meseterapeuta társam fogalmazott úgy, hogy amikor egy mesét elmesélsz, nem csak a történettel kapcsolódsz össze, hanem azokkal is, akik melletted ülnek és akik valaha ezt a történetet mesélték. Például elmesélsz egy indián mesét, amit már több ezer éve is meséltek, ugyan nem ezen a nyelven, de velük is összekapcsolódsz, ami csodálatos érzés.
– Mikor szakmaként kezdtél ezzel foglalkozni, miben változott a mesékről alkotott véleményed?
– Ami nekem nagy újdonság volt, hogy a mesében lévő szereplők mind mi vagyunk, a személyiségünk egyes részei. Ebből származik sok félreértés, például mikor ma a feminista kritika úgy tekint egy mesére, hogy abban szegény lányoknak csak az a céljuk, hogy férjhez menjenek. Tény, hogy a mesehősnőknek le van osztva ez az archaikus szerep, ami nyilván egy archaikus világból származik. De ezt nem szó szerint kell venni, ahogy a Bibliát sem. Nem a női út van kijelölve ebben, hanem egy nő belső útja. Ha a Hamupipőkét vesszük, bennünk is van egy Hamupipőke, egy királyfi (a cselekvő erő, az önbizalom), a gonosz mostohák (akik az hajtogatják, úgysem sikerülhet), meg egy jó anya (aki erősít és biztat), így kell nézni.
– Mennyiben hat másképp egy népmese és egy műmese, amiben – akárcsak a Grimm-mesékre gondolva – jóval több az erőszak?
– Fontos, hogyha nincs illusztráció, akkor egy gyerek azt a saját szintjén tudja elképzelni, azokkal a képekkel, amiket ő meg tud alkotni magában. Nem lesz annyira félelmetes, mint egy felnőttnek, aki már sok horrorfilmet látott, és elképzeli, ahogy fröccsen a vér. Ha ez megjelenik egy képen – gyerekkoromban például a Disney-féle Demónától rémálmaim voltak –, akkor sem a mesétől rettegünk, hanem attól, ahogy ezt valaki elképzelte. A népmesék közt is vannak brutálisak, meg rosszul végződők, ezeknek is az a dolga, hogy egy mintázatot mutassanak meg, hogyha te nem kapcsolsz, és így vezeted az életedet, ilyen dolgokat teszel magad ellen, annak sajnos ez lesz a vége. A mesék borzasztóan őszinték, nincs bennük mellébeszélés. A legszebb, hogy mind most is érvényes az emberi lélekre, ez nem változott, attól függetlenül, hogy sok minden megváltozott körülöttünk. És azért is ilyen erőszakosak, mert ezekkel a minőségekkel, amik hátráltatnak bennünket, le kell számolnunk. Ha van egy sárkányod, azzal el kell bánnod, le kell vágnod a mind a hét fejét, különben újra kinő. Más a meseterápiás foglalkozás műmesékkel, mert ott az író személyisége az elsődleges, ezért ezeket nem is mondjuk, hanem olvassuk. Szépirodalmi értékük van, és fontos, hogy minden szó a helyén legyen. A népmeséknél inkább a belső képek dominánsak. És vannak klasszikus népmesei mintára írott műmesék, A gyűrűk ura például ilyen.
– Az új mesék közt sok az érzékenyítő, például a (Dúró Dóra által látványosan ledarált) Meseország mindenkié, vagy a Magyar mesék lázadó lányoknak, ezekben mai helyzetek és modern női szerepek is megjelennek. Ilyenekkel is dolgozol?
– A népmesék is nagyon elfogadók, ismerik a másságot, és vannak nagyon vagány lányok is, például Óriásölő Margaret. Sokszor elfelejtik ezt, pedig az amazon archetípus rengeteg mesében megjelenik. Piroska is felvágta a farkas hasát. Jó, hogy a mesék haladnak a korral. Szerintem Disney-t is lehet nézni és mellette népmeséket mesélni, de megkavarhatja a gyerekeket, ha például előbbiben megmagyarázzák, hogy egy gonosz miért lett gonosz. Lehet ez jó, mert érzékenyít, de ha archetipikusan nézzük, már zavart okozhat, hogy relativizálják a gonosz minőséget. Vannak érzékenyítő könyvek, amik nagyon jól sikerülnek, és olyanok is, ahol kilóg a lóláb. A könyvdarálást hagyjuk, rettenetes. Nem kell megvenni, sem elolvasni, ha nem tetszik. Lehet a mesékkel a toleranciát fejleszteni, amire nagy szükségünk is lenne, ahogy a rendre is. Akárhogy is tűnik most, a mesék azt az érzést tudják nyújtani, hogy rend és biztonság van a világban. Persze az emberen is múlik, hogy ezt meg tudja-e teremteni a saját életében. Óriási erő van ezekben az üzenetekben, hogy ha elbuksz, akkor sincs semmi baj. Ki lehet jönni a lefagyásból, a legdurvább életkrízisekből is. Ha levágják a lábad, abból is újjá tudsz születni. Kollektíven ez sokkal nehezebb, bonyolultabb dolog. Sokkal több rítus kellene, például az évkörök és az ünnepek, amik összekötnek minket a természettel is, amitől mára nagyon eltávolodtunk. Ezért is bánunk vele és akár magunkkal is ilyen rosszul. A mesékben van egy egységes világkép. Ma azonban mindent relativizálunk, az egyik ember az ufókban hisz, a másik abban, hogy az oltásban chip van. Széthullottak a viszonyítási pontjaink, ebből is sok feszültség ered.
– Hogyan tudnánk mi magyarok egymáshoz közelebb húzódni a tűznél?
– Rengeteg csodálatos, alulról jövő kis kezdeményezés van, ahol lehet melegedni. Sok kis tűz van szétszóródva, és van, hogy ezek összeérnek. Azt még nem látom, és kissé szkeptikus vagyok, hogy ez nagyban tud-e változást elérni, vagy a társadalom tudatosságán változtatni, de élhetőbbé teszi az életünket. Voltaire hasonlatával élve, pici kerteket lehet művelni. Ha a te kerted rendbe teszed, összenyithatod a szomszéddal is, így lesz egyre nagyobb a közös kert. Ezeket a kerteket keresem én is, ilyen a KORNÉL galéria, bolt és kávézó (lásd keretes írásunkat), vagy a RejtekKert oldalam. Arra vigyázni kell, hogy ne engedj be olyat, akit nem szeretnél, és hogy belülről is ki kell gazolni a negatív gondolatokat. Lehet jógával, mindfullness gyakorlatokkal, bármilyen eszközzel, csak ne adjunk hatalmat nekik, mert buldózerrel bejönnek és tönkreteszik a kertünket. Nekem ilyen volt a katatörvény, de nincs mese, fejlődésre kell használni ezeket. És mikor az egyik mese véget ér, mindig elkezdődik egy másik: a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” után is új fejezet, más élethelyzet jön.
Egyszarvúak társasága
„A KORNÉL helyén korábban galéria volt, Scheffer Lívia működtette évtizedeken át. Nagyon befogadó volt, sokan jártak hozzá csak beszélgetni. Kiterítette a képeket, esténként gyertyát gyújtott, jó hangulat volt” – meséli Vágó Marianna Rita. A Manufaktor Műteremben századfordulós játékokat (például árny- és papírszínházakat, zoe- és taumatrópokat, praxinoszkópot, marionetteket) alkotó Ötvös Enikővel épp új műtermet kerestek, ami elég tágas közösségi programok szervezésére is. Így találtak rá a Kosztolányi Dezső tér sarkán, a Feneketlen-tótól pár lépésnyire található helyre, ami nem csupán Esti Kornélról kapta a nevét: Cornelius latinul ’egyszarvút’ jelent, az unikornis a logójukban is megjelenik. Az egyszerre kávézóként, galériaként és boltként működő KORNÉL alapítói közül is mindenki egy vagy több különleges dologgal foglalkozik. „Én a képeslapok iránti szeretetemet hoztam be, ami filozófiai értelemben azt üzeni, időzzünk kicsit az analóg világban. Ha valakit szeretnénk meglepni, ki kell találnunk, milyen képeslapnak örülne, mit írjunk számára, és időt kell szánni rá. Más, mint elküldeni egy emailt. Ehhez próbáltunk ideális helyet varázsolni, ahol nemcsak számos lap, print közül lehet választani, de akár egy süti, kávé mellett meg is lehet írni azokat. A harmadik alapító, Fülöp József eredendően történész, az ő „asztala” a gasztronómia és a kávé világa, Komjáthy István pedig a légifotózás szerelmese, egyedi papírsárkányokat is épít, emellett a Studio Kisinas asztalosaként fából készít különleges tárgyakat” – meséli Marianna, aki ezelőtt kulturális újságíróként, közösségszervezőként is dolgozott gyógypedagógusi végzettsége mellett.
Aki belép a kincsekkel teli helyre, most az Idézőjel kortárs ékszerkiállítást nézheti meg, ahol az egyedi ékszereket a kihelyezett Kosztolányi-idézetek ihlették, részt vehet akár a következő illusztráció, fotó- vagy plakátkiállításhoz kapcsolódó játékban, hazavihet egy „tépd és vidd” verset, elbeszélgethet az alapítókkal. Kipróbálhatja a kurkumával és gyömbérrel fűszerezett, liofilizált málnadarabokkal szórt „aranytejet”, narancsvirágos-karamellás Kornélt és levendulás Kornéliát is, a pisztáciás zserbó mellé. Rendszeresek a megnyitók, koncertek, meseterápiás foglalkozások, emellett a családoknak szóló és kézműves programok. A Bartók Béla Boulevard Egyesület tagjaként szeptember 24-én kitelepülnek a tó partjára is, hogy „összenyissák a kertjüket” a helyben lakókkal és az idelátogatókkal. Minden padon más és más PadTárs mellé lehet majd leülni beszélgetni, tanulni egymástól, a handpan zenésztől a képeslapgyűjtőn át a Feneketlen-tavi Komposztbarátok közösségéig. Egy ukrán családot otthonába befogadó házaspár, Zita és Tim is megosztja élményeit az érdeklődőkkel, hiszen a háború még tart, erről is fontos beszélni. „Amit szeretnénk elérni ezekkel a programokkal, az az érzelmi nevelés, EQ-fejlesztés, a környékbeliek és a civilek bevonásával összehozni egymással a KORNÉLhoz és a kerülethez kötődő embereket. Kicsit interaktív kalandtúra is lesz ez, hogy nyitottak legyünk egymás felé, kérdezősködjünk minél több padnál, vegyük igénybe akár egy coach, pszichológus, drámapedagógus, hospice-tanácsadó vagy meseterapeuta szolgáltatásait. Minden padnak lesz saját jelszava is, és aki hármat összegyűjt, kap nálunk egy kávés italt ajándékba. A pad sokáig információforrás és -elosztóhely volt az emberek életében: Mindenki tudta, mi van a másikkal, kinek kell segíteni, sokat tanultak így egymástól az emberek. Ezt szeretnénk visszahozni a mi életterünkbe.”
Regisztráció az ingyenes programokra, további információ: [email protected]/ Facebook: @kosztolanyi4 vagy személyesen a KORNÉLban.
