A türannisz

Ott folytatom mai írásom, ahol a múlt héten abbahagytam: az a kérdés érdekel, hogy miképpen tartható fenn a zsarnokság intézménye, a türannisz. Az ókor talán legnagyobb gondolkodója, Arisztotelész (i. e. 384-322) Politika című művében (Arisztotelész: Politika, Gondolat Kiadó, 1984) három pontban foglalja össze a zsarnokok, a türannoszok törekvéseit: „Ez a három az, amire a türannoszok rendszabályai irányulnak, és minden intézkedést, amit a türannoszok tesznek, ezen szándékokkal lehet megmagyarázni, vagyis, hogy a polgárok egymással szemben bizalmatlanok legyenek, hogy ne legyen semmire hatalmuk, és hogy kicsinyes gondolkozásúak legyenek.”

A Politika megírásához Arisztotelész tanítványai segítségével hatalmas történeti anyagot gyűjtött össze, amely 158, jórészt görög állam (polisz) leírását tartalmazta. Ez a gyűjtemény azonban elveszett, csak töredékek maradtak fenn belőle, de az athéni történelemre és alkotmányra vonatkozó szöveg, Az athéni állam című műve ránk maradt. E munkájából kiderül, hogy Arisztotelész nem volt éppen nagy híve a korabeli athéni demokráciának, ám a Politikából azt is tudjuk, hogy a legrosszabb államformának a türanniszt tekintette. Tipológiájában a türannisz a királyság párja, de míg utóbbi tekintettel van a közérdekre, a türannisz az egy személy uralmának korcs alakja (ehhez hasonlóan: a kevesek uralmának, az arisztokráciának az oligarchia az elfajult alakja, míg a sokak uralmának, a politeiának a demokrácia a torz válfaja).

Arisztotelész szerint „a legtöbb türannosz a népvezérek soraiból került ki”. A zsarnokság úgy is létrejöhetett, hogy a „királyok eltértek a hagyományoktól és korlátlan hatalom után vágyakoztak, részint pedig azokból lettek türannoszok, akiket a legfőbb hivatalokra megválasztottak (...), egy másik fajta türannisz pedig olyan oligarchiából keletkezett, amelyben egyetlen embert választottak a legfőbb tisztségre.”

Bárhogy jutottak is hatalomra, uralmuk megtartása érdekében a türannoszok nagyon is hasonló intézkedéseket tesznek: „(…) a kimagasló személyiségek kivégeztetése és az önérzetesek eltávolítása, valamint, hogy ne legyen sem közös étkezés, sem társas élet, sem rendszeres nevelés, sem más ilyesmi, és mindentől őrizkedni kell, amiből önérzet és bizalom fejlődhet, nem szabad megengedni sem az iskoláztatást, sem másféle összejövetelt, ahol az embereknek ráérő idejük van valamivel foglalkozni (...), de van más ilyen, a perzsáknál és a barbároknál szokásos türannoszi fogás is: arra kell törekedni, hogy amit az alattvalók beszélnek vagy cselekszenek, abból semmi se maradjon titokban”. Az is egy türannoszi módszer, „ha az alattvalókat elszegényítik”, és „háborút is sokszor készakarva idéz föl a türannosz, azért, hogy az alattvalók el legyenek foglalva, és állandóan rászoruljanak egy vezérre”.

S végül egyfajta kultúrharcra is van példa: az „(…) emelkedett és nemes gondolkozásúakban örömét nem leli, mert a türannosz azt tartja, hogy csak ő lehet ilyen (…), gyűlöli tehát ezeket, mint akik hatalmát aláássák”.