boksz;Mayweather;

- „Nincs vele baj, de ez nem ökölvívás, hanem show”

Visszatért a profi boksz egyik legsúlyosabb arca egy tokiói gálán, és két menet alatt lerendezte ellenfelét, amivel hat perc alatt keresett 200 millió dollárt: Mayweather percdíja meghaladja Mészáros Lőrincét is, uszkve 14 milliárd forint.

A profi bokszban öt súlycsoportban is világbajnok amerikai Floyd Mayweather Jr. technikai kiütéssel nyert Aszakura Mikuru japán MMA-s ellen a Tokióhoz közeli Szaitama Szuper Arénában a hétvégén. A 45 éves Mayweather a második menet végén egy fejre mért jobbossal küldte padlóra 15 évvel fiatalabb ellenfelét, akit ki is számoltak, kihirdették a technikai KO-t (ami azt jelenti, hogy ugyan a japán nem vesztette el az eszméletét, de akkora volt Mayweather fölénye, hogy nem volt értelme folytatni a harmadik menettel, mert komoly sérüléssel, ne adj ’isten tragédiával végződött volna a mérkőzés).

Pedig a 30 éves japán sem akárki, ámbátor nem ökölvívásban, hanem vegyes harcművészetben (MMA-ban) szerzett magának hírnevet (ketrecharcos mérlege 16 győzelem és három vereség). A meccset az ökölvívás szabályrendszere szerint bonyolították le, tehát a japán eleve hatalmas hátrányból indult.

„Nem a sportértékük miatt népszerűek az ilyen gálák, de ez összességében elmondható a küzdősportokra is, mert ha a sportértéket keresnék, mindenki az olimpiai- vagy a vb-döntőt nézné. Nincs vele baj, de ez nem ökölvívás, hanem show. Egy bizonyos életkor fölött irreális volna ugyanazt a teljesítményt elvárni Mayweathertől, mint amikor még ereje teljében volt. De szórakozásnak és shownak príma”

– értékelte a történteket a Népszava érdeklődésére az olimpiai bajnok Kovács István. A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) főtitkári posztjáról nyáron távozott korábbi profi világbajnokot Svájcban értük utol telefonon, aki saját karrierjével kapcsolatban megjegyezte: visszatért korábbi munkahelyére, és az egyik profi szervezet, a WBO Europe vezetője.

Kovács István elmondta, ameddig az ilyen jellegű haknikra van kereslet a világban, Mayweather és társai élni fognak a lehetőséggel. Márpedig kereslet van, nemrég például az 54 éves Myke Tyson is visszatért egy összecsapás erejéig. Sokak szerint lehet, hogy rengeteg pénzt keresett, de rontott sportolói megítélésén, ám Kovács István szerint ez mindenkinek a saját döntése. „Nem árt a sportágnak, és korábban is voltak ilyen jellegű fellépések, még a legendás Muhammad Alinak is. A labdarúgó- és a teniszsztárok mellett az ökölvívókat is komoly érdeklődés övezi visszavonulásuk után, gyakori, hogy a nagy egyéniségek bemutatókon lépnek fel. Nem véletlenül van ezekre fizetőképes kereslet” – mondta az olimpiai bajnok.

Kérdés persze, hogy milyen veszélyeket rejt egy ilyen összecsapás, hiszen egyre gyakrabban szemtelenkednek be a kötelek közé az ökölvívó múlt nélküli sportolók, sőt már „lakossági youtuberek” is, akiknek nemigen terem babér – kiütés annál több. „Akik egész életükben ökölvívók voltak, azok több szinttel állnak a más sportágból érkezettek fölött. Legyen bármilyen jó ketrecharcos is valaki, egy ökölvívó ellen a boksz szabályrendszerén belül nemigen lehet esélye. Például ha nekem most egy nem a bokszból érkezett riválissal kellene felvennem a küzdelmet, jó eséllyel mennék fel a ringbe, mert húsz év után is ökölvívó maradtam. De mondok más példát: elkezdtem triatlonozni, nekem az úszás a legnehezebb számom. De bármennyit gyakorolhatok, Czene Attila ellen esélyem sem lenne, mert ő tud úszni, én nem. Így van ez a boksszal is. Egyébként nincs bajom az ilyen gálákkal, hiszen mindenki eldöntheti, melyiket nézi: például a szintén ezen a hétvégén rendezett WBO interim, azaz ideiglenes nehézsúlyú világbajnoki mérkőzést az angol Joe Joyce és az új-zélandiak korábbi világbajnoka, Joseph Parker között, vagy pedig a Mayweather-féle gálát. Speciel én az előbbire szavaztam. Szerintem jól választottam.”

Az erősen vitatható sportértékkel szemben Mayweather gazdasági sikere vitathatatlan: a 45 éves amerikai a hat percért 200 millió dollárt kapott garantált pénzdíjként (percenként 33,3 millió dollárt, vagyis hatvan másodpercenként 14 milliárd forintot...), és további bevételre is számíthat a fizetős televíziók közvetítéseiből befolyó jogdíjakból. A Moneymakernek (Pénzcsinálónak) becézett amerikai minden idők legjobban fizetett bokszolói közé tartozik, a Forbes amerikai gazdasági magazinnál többször is vezette a legtöbbet kereső profi sportolók világranglistáját. Erős a gyanú, lesz még néhány visszatérése. Sőt: még az utolsó után is lesz egy.

Az álomútnak vége, a meseautó leparkolt a színezüst erdőben. A labdarúgó-válogatott a második helyet szerezte meg az XXXL-es csoportban, és az utolsó fordulóig reménye volt arra is, hogy elérje a négyes döntőt.