Egyelőre kiszámíthatatlan, hogy Giorgia Meloni llendő kormánya milyen politikát fog követni az európai színtéren, mivel az elmúlt hónapokban többször is irányt váltott, például Oroszországgal kapcsolatban — írta az olaszországi parlamenti választásokat követő gyorselemzésében Arturo Varvelli, az Európai Külkapcsolatok Tanácsának római irodavezetője. A szélsőjobboldali politikus “folytathatja az Orbánhoz való igazodást, de az is lehet, hogy mérsékeltebb utat választ és hagyományos konzervatív irányba fordul”, vélekedett a kutató.
Az európai fővárosokban gyanakvással tekintenek az ország fasiszta múltjához kötődő Olasz Testvérek (FdI) párt vezetésével megalakuló hárompárti jobboldali olasz kormányra. Olaszország az EU harmadik legerősebb tagállama, amely a legnagyobb arányú támogatást kapja a közösség járvány utáni gazdaságélénkítési alapjából. (Összehasonlításul: a Magyarországnak jutó vissza nem térítendő támogatás összege 5,8 milliárd euró, az Olaszországnak járó 69 milliárd.) A lapunknak nyilatkozó Alberto Alemanno, a Párizsi Üzleti Főiskola (HEC) jogász professzora ezzel is magyarázta, hogy a választási kampányban egyetlen politikai erő, még a szélsőjobboldal sem próbált ellenségesnek mutatkozni az EU-val szemben.
A szakértő is osztotta a véleményt, miszerint
a leendő Meloni-kormánynak nem lesz világosan meghatározható uniós politikája, többek között azért, mert a koalíciót alkotó három párt irányvonala között jelentős különbségek vannak.
A három politikai erő három európai pártcsaládhoz tartozik: az Olasz Testvérek az eurószkeptikus Európai Konzervatívok és Reformerek párthoz, amelynek Giorgia Meloni az elnöke, a Matteo Salvini vezette Liga a jobboldali populista Identitás és Demokrácia tagja, a Silvio Berlusconi által elnökölt Forza Italia pedig az Európai Néppártban foglal helyet. Az egyik töréspont közöttük az ukrajnai háború: Meloniék a megtámadott ország mögé álltak, Salvini Ligája azonban továbbra is szoros kapcsolatokat ápol az oroszokkal és bírálja a szankciókat. Ha Rómában felülkerekedne az oroszbarát álláspont, azzal az új kormány nemzetközileg elszigetelődne és veszélybe sodorná jószomszédi kapcsolatait, szögezte le elemzésében Arturo Varvelli.
Az olasz koalíciónak “különleges viszonya” lesz Orbán Viktorhoz, jósolta Alberto Alemanno, mivel Meloni, Salvini és Berlusconi egyaránt kiváló személyes kapcsolatot ápol a magyar miniszterelnökkel. “Mindannyian hasonló világnézetet vallanak, amely a nemzeti szuverenitás, a hagyományos családmodell és a vallás iránti elköteleződés keveréke”, hangsúlyozta a kutató, aki szerint itt véget is érnek a hasonlóságok, mert például a háborúval vagy a közös európai migrációs politikával kapcsolatban nincsenek egy véleményen. (Bár a migrációt valamennyien ellenzik, az olasz pártok támogatják az Európában tartózkodó migránsok tagállamok közötti elosztását, a Fidesz nem.) Ugyanakkor a Meloni-kormány várhatóan Orbánék pártjára fog állni a jogállamisággal kapcsolatos eljárásokban, legyen szó akár a 7. cikkelyes folyamatról, akár a pénzmegvonással fenyegető friss procedúráról. Alemanno szerint már csak azért is így fog tenni, mert nem akar veszélyes precedenst teremteni, és adott esetben maga is hasonló helyzetbe kerülni. Esetenkénti támogató szavazata azonban nem lesz elég ahhoz, hogy csupán a magyarokkal és a lengyelekkel összefogva blokkoljon többségi jóváhagyáshoz kötött döntéseket.
Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök a napokban az amerikai Princeton Egyetemen az olaszországi választásokról feltett kérdésre válaszolva azt mondta: "Ha a dolgok rossz irányba mennek (Olaszországban) — Magyarországról és Lengyelországról már beszéltem —, vannak eszközeink (a kezelésükre)”. Szavait sokan úgy fordították le, hogy a pénzügyi támogatások felfüggesztésével fenyegette meg Olaszországot. Szóvivője később cáfolta, hogy a politikus erre utalt volna. Alberto Alemanno véleménye szerint azonban a mondat nem véletlenül hangzott el, és a lehetőség meglebegtetése mérsékelheti Meloniék Brüsszellel szemben elfoglalt álláspontját. A professzor mindazonáltal arra számít, hogy az új kormánnyal Olaszország megszűnik az EU egyik meghatározó tagállama lenni, partnereihez fűződő kapcsolatrendszerét az értékalapú politizálás és hosszútávú stratégiai előrelátás helyett a rövidtávú győzelmekre való törekvés fogja meghatározni.
