Budapest;Osztrák-Magyar Monarchia;várostörténet;Palotanegyed;

Dínók a Délinél és a perverz pasa palotája – városi legendákról és legendás budapestiekről mesél az Egy város titkai könyv

Új oldaláról ismerhetjük meg Budapestet, hajdan híres lakóit és leszármazottaikat Kordos Szabolcs Egy város titkai című, e héten megjelenő könyvéből. Nem csupán ikonikus épületekről, köztük a Haris- vagy az Anker-házról mesél mai szemmel, olyan helyekre is elvezeti az olvasót, melyek létezéséről sem biztos, hogy tudott. Ilyenek az Alagút alatti alagútrendszer, a Déli pályaudvar „dinófala”, a császári és királyi vesztőhely, vagy a Mágnásfertály (Palotanegyed) extravagáns palotái, amelyeket lapunk fotóriportere, Huszár Dávid örökített meg. Aki a könyvet elolvassa, többé nem ugyanúgy néz az ismerős terekre, utcákra, mint korábban: keresni fogja a rejtvényeket és a bárhol felfedezhető rejtekajtókat a Budapesten belüli városban.

– Minden a Palotanegyedből indult. Miután odaköltöztem, elkezdtem kutatni a környező házak történetét. Ebből lett egy blog, aztán elindultam városszerte keresni az izgalmas sztorikat – meséli Szabolcs, aki szerint fővárosunkban naponta megyünk el olyan helyek előtt, melyekről nem tudjuk, hogy egykor a Galilei szabadkőműves páholy székháza (a Margit körút 44. alatt) vagy Ferenc József császár idejében nyilvános vesztőhely volt, mint a Rákóczi (egykor Kerepesi) út 66., ami azóta is „elátkozott” telek, ahol még a fű sem nő.

Erről mesél a videómellékletben is, az egyik nagy botrányt kavart eset kapcsán, mikor a Majláth György országbíró meggyilkolásáért elítélt három inast a feltüzelt tömeg Robin Hoodként éltette, s úgy tört-zúzott, hogy végül a császár betiltotta a nyilvános kivégzéseket. Nem messze volt még egy kivégzőhely, annak helyén épült végül a Rózsák terei templom, miután senki sem akart ott építkezni. Noha Szabolcs nem ezotériahívő, ezt hangsúlyozza is, szerinte ezeket az egykori vesztőhelyeket mégis valami borzongató, sötét hangulat lengi körbe.

Számos különleges ingatlan van Budapesten, mely elsőre romantikusnak tűnhet – mint az Alagút őrének szolgálati lakása, vagy az Anker-ház fémkupolája – nem biztos, hogy otthonunknak is választanánk. Előbbit a szmog, utóbbit a most már aztán végképp kifűthetetlen, 16 méteres belmagasság, meg a fémen kopogó, majd az ereszcsatornán lezúduló eső miatt. De ezekben is laknak emberek, azon nevetünk, „milyen kicsi a város”, mindenütt akadnak közös ismerőseink. Még az Anker biztosító által építtetett cifra palotában is, amiről Illyés Gyula írta vitriollal, hogy „asszírbabilón stílusú síremlék”, és ahol Hofi Géza is lakott – innen sétált át esténként a szomszédos Madách Kamarába.

Miközben Erzsébetvárosban sétálgatunk, kinyílik mellettünk egy kapu: egy lakó épp kutyát sétáltatni indul, és Szabolccsal együtt besurranunk a régi bérház kapuján. Ha talál egy nyitott ajtót valahol, ő bizony bemegy rajta, vagy megpróbál bekéreckedni. Most is megérte: napfényes belső udvarra jutunk, szőnyegporolóval, a lakók kis növényoázisaival. A fényűzőbb főlépcső mellett a cselédlépcső is hangulatos, a falon pedig emléktábla üzeni, ez Füst Milán, A feleségem története írójának szülőháza. Ugyan akkoriban még csak egyszintes ház volt, később Szabolcs a homlokzatokon végigmutatja, mennyire elterjedt volt a tetőtér-ráépítés.

– Az első emelet volt a legtágasabb, a legnagyobb belmagassággal, mert az urak nem szerettek lépcsőzni, emellett kedvelték a tágas, világos tereket. Jókai Mórnak például 15 szobás lakása volt, de még ezt is kicsinyellte, mert fel-alá járkálva szeretett dolgozni, és folyton beleütközött a terebélyes polgári bútorokba. Az író 1861-ig parlamenti képviselő is volt, ekkoriban az országgyűlés felsőháza még a Nemzeti Múzeumban, alsóháza pedig a Főherceg (ma Bródy) Sándor utca 8-ban – a mai Olasz Kultúrintézet helyén – működött. Csak átsétált ide a Rákóczi út és a Puskin utca sarkán álló házából, amit az Uránia mozit és a Párizsi udvart is megálmodó, Schmahl Henrik tervezett.

– Sokszor kérdik tőlem, szeretnék-e abban a korban élni. Persze, a kávéházakban szívesen ücsörögnék, de onnan nem akarnék hazamenni egy korabeli csótányos, patkányos, komfort nélküli kis lyukba, amiben a lakosság többsége élt. Ekkoriban az  Astoriánál véget is ért a városfal, a Rókus kórház azért került kívülre, mert itt pestiseseket kezeltek. Csirkék, parasztházak, pocsolyák, ilyennek képzeljük el az életet a falon túl  – magyarázza Szabolcs. –  A főváros sajátos karaktere és igazi egysége Pest, Buda és Óbuda 1873-as egyesítése, majd a hidak megépülése után kezdett kialakulni. Addig a német volt a hivatalos nyelv, és a város igazi olvasztótégely volt a Monarchia és a Balkán minden szegletéből érkező népeknek, a magyarok, osztrákok mellett a rácoktól a törökökön át a zsidókig.

– Aztán az 1870-es évektől a századfordulóra kinőtt a múzeum mögött a Palotanegyed, a Festeticsektől a Törleyekig mindenki itt akart palotát építtetni. Az extravagáns iparosok is, mint a szeszgyáros Gschwindt György, aki a fáma szerint az örök élet elixírjét kutatta az alkimista szimbólumokkal díszített palotája alagsorában, vagy Lovag Freystadtler Jenő pasa, aki a Gutenberg tér sarkán álló – bizarr módon a lányává fogadott szeretőjének, Jákó Amália színésznőnek építtetett – palotáját ledér nőalakokkal díszíttette. A szebbik nem, a lovak és a vívás iránt rajongó mágnás korabeli celeb volt, a lapok mindent megírtak róla, hol jelent meg, milyen ruhát viselt, tudósítottak fényes meggazdagodásáról és utóbb elszegényedéséről is.

Szabolcs folyamatos felfedező módban van, szerinte csak jó sokat kell gyalogolni, hogy rácsodálkozzunk a város titkaira. Noha nem helytörténész, hanem újságíró – csak ilyenkor nem riportalanyokat, hanem „egy várost faggat” – digitális archívumokban, levéltárban is kutat, antivár könyvet böngész. Néha nehéz eligazodni – meséli – mert ha egyszer valaki rosszul írt le valamit, onnantól arra hivatkozik mindenki. Ezért ahol csak tudja, megkeresi a ház tulajdonosát, vagy annak leszármazottait. Báró csepeli Weiss Manfréd, a legendás gyáriparos Amerikában élő unokáját is utolérte a könyv kapcsán. Beszélt Lengyel Árpád unokájával, aki ugyanabban a Rákóczi úti lakásban nőtt fel, ahol ma márványtábla őrzi az R.M.S. Carpathia hősies hajóorvosa emlékét, aki a Titanic 705 utasának életét mentette meg.

– Az egész család itt élte át a múlt századot, a második világháborút, '56-ot. Döbbenetes XX. századi történet bontakozott ki vele beszélgetve. A Karády-ház kapcsán a Színháztörténeti Intézet szakértőjével beszéltem, aki jól ismeri a díva élettörténetét – meséli Szabolcs. Könyvének Karády-fejezete különösen megrázó, nem csak a mítoszt mutatja be, de azt is, hogyan kínozta 1944-ben a Gestapo a rabosított színésznőt, hónapokon át. Ámde hősies jelleme ezután is felülkerekedett, vagyonából ingatlanokat vásárolt, ezekben zsidókat bujtatott, ezért kapta később a Világ igaza kitüntetést az izraeli Jad Vasem Intézettől. 1951-ben aztán örökre maga mögött hagyta a Nyári Pál utcát, s mikor később hazahívták, az ekkor már first ladyk kalapkészítőjeként ismert egykori végzet asszonya stílusosan csak egy kalapot küldött maga helyett.

Szabolcs egyik szakértője Kordos László paleontológus, a Magyar Állami Földtani Intézet egykori igazgatója, azaz az édesapja volt. Egész gyerekkorában őskori leletek közt nőtt fel, ám különleges pillanatként őrzi, mikor a Normafáról lefelé jövet a Déli pályaudvarnál apukája leszállt vele a buszról, hogy megmutassa neki a Balaton-felvidéki vörös homokkövekben megőrzött Dimetrodon lábnyomokat. Ha jól megnézzük, más három-négy és ötujjú őslények lábnyomait is felfedezhetjük a pályaudvar falán, 260 millió évet utazva vissza az időben.

Az Egy város titkai elkészültében több mint két év munkája van, hiszen nem csak a hivatkozásokat kellett ellenőrizni, komolyabb szervezést is igényelt bejutni egy-egy különleges helyre, például az Alagút szolgálati lakásaiba.

– A Clark Ádám térre gyönyörű a kilátás innen, kicsikét zajos, de mikor épült, még messze nem volt ennyi autó. Bent igazi labirintus van, olyan ajtókkal, amikről még az ott élők sem tudják, hová vezetnek. A Várhegy mellett a Gellért-hegy is ilyen „ementáli sajt”, tele természetes barlang- és ember építette alagútrendszerekkel. A II. világháborúban óvóhelynek használták ezeket, még a Nemzeti Bank is ide rejtette az aranytartalékot, és most is lehetnek rejtett, titkos funkciói.

Hasonló földalatti világ nyílt meg Szabolcs előtt Budafokon, ahol a Törley Pincészet tárnáit is bejárta, bár ha lehet választani, inkább a háztetők magasságából kémleli Budapestet. Akár az Anker-ház tetejéről, ahonnan 360 fokos panoráma nyílik a belvárosra, vagy az Astoria fényreklámjának O-betűjén át. Számos helyen lakott már a Hegyvidéktől Újlipótvárosig, végül Józsefvárosban találta meg azt a „multikulti”, sokszínű és elfogadó környéket, ami épp olyan, akár a századfordulós Budapest.