Európai Unió;Kövér László;uniós források;pedagógusbérek;orosz-ukrán háború;

2022-10-06 13:09:00

Kövér László: Oroszországnak legitim biztonsági igényei vannak, a birodalomépítés nyugatról keletre zajlik

Az ezúttal is sziporkázó házelnök szerint minimum 50 százalék esély van rá, hogy legalább a jövő évi lengyelországi választásokig Magyarországnak is visszatartják az uniós forrásokat.

Még mindig több az előnye, mint a hátránya Magyarország számára az uniós tagságnak, de az arányok jelentősen romlottak az elmúlt években - erről beszélt Kövér László a Heteknek adott interjújában.

Kövér László úgy véli, „Magyarország az elmúlt öt évben folytatta a felzárkózást az Európai Unió teljesítményének az átlagához”, ám eközben a politikai helyzet jelentősen romlott. A házelnök elmélete szerint „brutális erőpolitika zajlik Magyarországgal szemben, rögeszméket, ideológiai dogmákat akarnak ránk kényszeríteni”, amelynek nagyon súlyos társadalmi következményei lennének, ha a kormány nem állna ellen.

Az uniós pénzek visszatartásának vonatkozásában a házelnök azt mondta: „az olyan nyílt önkény, hogy csak útonállásnak tudom nevezni”. Hozzátette, szerinte minimum 50 százalék az esély rá, hogy legalább a 2023-ban esedékes lengyelországi választásokig Magyarországnak is visszatartják az EU-s forrásokat. Kövér László elképzelése szerint ugyanis „konkrétan uszítás zajlik a jobboldali európai kormányok ellen az európai közvéleményben”.

Arra a felvetésre, hogy ha az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság tényleg ennyire önkényes, akkor az Orbán-kormány miért segédkezett 2019-ben a von der Leyent hatalomra juttató alku létrejöttében, úgy felelt: „szomorú, de a többi lehetőség még rosszabb volt.”

Az interjúban felmerült az is, nem abszurd-e, hogy a magyar tanárok fizetésemelése a Brüsszel és a magyar kormány közötti az alkunak a függvénye lett, erre Kövér László azt mondta, nem függvénye a megállapodásnak a tanári fizetésemelés, állítása szerint „a tanárok bérét ma is emeljük és a jövőben is emelni fogjuk. Ha megkapjuk Brüsszeltől a pénzünket akkor gyorsabban, ha nem, akkor lassabban.”

Végezetül pedig az orosz-ukrán háború is terítékre került, itt felmerült, hogy egy olyan politikusnak, akinek fontos a nemzeti szuverenitás, nem az ukránokat kellene-e támogatnia a birodalomépítő oroszokkal szemben. Kövér László ezt másképp látja: 

Bár azt azért nem tagadta le, hogy a háborút Moszkva indította, hozzátette, Oroszországnak vannak legitim biztonsági igényei, amelyeket az Egyesült Államok melletti legerősebb nukleáris hatalom lévén, figyelmen kívül hagyni óriási hiba.