oktatás;

2022-10-14 17:21:00

„Nevetséges egy olyan ország, ami külső forrás nélkül képtelen megfizetni a saját tanárait”

Budapest számos pontján tiltakoznak tanárok, dikákok, szülők a pedagógusok helyzete miatt. A lapunknak nyilatkozó demonstrálók szerint a tanároknak ajánlott fizetésemelés megalázó. Riportunk Budapestről.

– Mivel a kormányzat ellehetetlenítette a sztrájkot, nincs más eszközünk, mint a polgári engedetlenség. A diákoknak és tanáraiknak közös a céljuk: legyen szolidáris, a közügyek iránt érdeklődő és nyitott a felnövő generáció. – Tudjuk, hogy mi állunk a jó oldalon – a többi között erről beszélt tegnap a Széll Kálmán téren tartott flashmob egyik szónoka, Hortobágyi Péter tanár. Megrendítőnek nevezte, milyen sokan támogatják őket, és külön megköszönte a szülők támogatását. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a demonstrációk nem is elsősorban a tanári fizetésekről szólnak, hanem a jövő oktatásáról.

A térre a Közép-Budai Tankerület több mint fél tucat iskolájából érkeztek diákok, tanárok és szülők, és mintegy 150-en gyűltek össze.

Nem szabad bedőlni. Egyrészt az ajánlott fizetésemelés megalázó, simán elviszi az infláció, másrészt ez a kormány minden szavát megszegte, miért pont ezt tartaná be? – mondta lapunknak egy anyuka Gulyás Gergely miniszter előző napi szavaira, miszerint jövőre majdnem 21 százalékkal emelnék a pedagógusok fizetését. Gulyás azt is mondta, ha nem jön pénz „Brüsszelből“, akkor is tíz százalékos emelést terveznek.

Nem csak ott, hanem a főváros más pontjain is szerveztek megmozdulásokat, élőláncot, tiltakozásokat. A Móricz Zsigmond Körtérre például négy újbudai iskola diákjai vonultak ki. „Nincs tanár, nincs jövő” – skandálta a nagyjából 150-200 tüntető. Akadt, aki megpendítette, hogy a demonstrációval valójában történelemórán vettek részt, „mert mi itt most történelmet írunk”. 

Mintegy negyven ember részvételével kezdődött el kora délután az aHang mozgalom, a Magyar Anyák és Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének közös aláírásgyűjtése a Deák téren. A szignókat a szülői társadalom által összeállított 12 pontos követelés támogatására kérik. A „Mit kíván a szülői társadalom?“ című felhívásban egyebek közt korszerű, hatékony magyar oktatást, önálló oktatási minisztériumot, esélyegyenlőséget, a tanárok és a diákok kisebb terhelését, szabad tankönyvválasztást, a tanárok bérrendezését, illetve az oktatásirányítás felől érkező fenyegetések és kirúgások beszüntetését követelik.

– Van egy kétéves gyerekem, aki még messze van az iskolától, de ha nem lesznek felkészültek és nyitottak a világra, és különböző ideológiákkal sulykolják őket, akkor borzasztó jövő vár rájuk - fogalmazott a Népszavának a helyszínen Lengyel Tamás színművész, aki aktivistaként szintén aláírásokat gyűjtött, illetve elszavalta József Attila „Levegőt!“ című versét.  Lengyel Tamás pesszimista a tüntetések sikerét illetően. Szerinte sokan közönyössé váltak a rájuk ömlő információáradatban, így addig nem lesz változás, amíg "nem szorul a hurok“ - ez alatt azt érti, hogy amíg nem halnak éhen vagy fagynak halálra emberek. Cinikusnak nevezte Gulyás Gergely bejelentését a tanári béremelésről, a legnevetségesebb vádnak pedig azt tartja, hogy ők tulajdonképpen Dobrev Klára ellen tüntetnek.