A szociális törvény módosítása alapvetően rengetheti meg a közjó egyre eredményesebb megvalósítására törekvő magyar társadalmat. Az emberek azért szerveződnek társadalomba, mert jól tudják: csak másokkal együttműködve képesek a teljes emberi élet megvalósítására, az egyének közti társadalmi különbségek csökkentésére, a mindenki számára elérhető biztonság megteremtésére. Ezt a társadalmi konszenzust látszik felborítani az a törvény, amelynek eredeti funkciója az emberi méltóság mindenki számára való garantálása lenne.
A módosításnak az a kijelentése, hogy „az egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős” elhárítja a közösség, a társadalom, a kormányzás, a politika bárminemű szerepét, felelősségét a rossz szociális helyzetek kialakulásában. Azt üzeni, hogy a problémák az egyén szintjén keletkeznek, ezért neki is kell a megoldást megtalálnia. Ez nem más, mint manipuláció, ugyanis a problémák a társadalom szintjén keletkeznek, csak aztán az egyén szintjén jelentkeznek.
Ez az új, neoliberális paradigma totálisan szembefordul a keresztény értékrenddel is. A keresztény tanítás szerint a hátrányos szociális helyzetek kialakulásának okai elsősorban a társadalom hibás működésben, a rossz kormányzásban rejlenek. A módosítás azt mondja ki határozottan, hogy csak az egyén önmaga felelős saját megélhetéséért.
Ez az új paradigma, bár lopakodva, de már jó ideje jelen van a közéletben, a társadalmi kommunikációban, a propagandában. Teljes szembefordulást jelez az alapvető emberi mivoltunkkal, a szolidaritással is. Ha mindenki „saját sorsának kovácsa”, akkor kizárólag mi vagyunk felelősek a sorsunkért. "Tegyél magadért, én is azt teszem" - ezt üzeni. Ez az egyénekre áthárított teljes felelősség csak arra alkalmas, hogy szétzilálja, egymás ellen fordítsa a különböző társadalmi csoportokat, megossza a társadalmat.
Egy ilyen rosszul integrált társadalomban mindenki szenved. Klienseim gyakran nem is tudják, miért feszültek, mitől szoronganak, miért boldogtalanok. Azt sem értik, miért hiányzik életükből a természetes életöröm. Rendőrért kiáltanak a napi rendszerességgel jelen levő, lassan megszokottá váló betörések, lopások, vagy a nyomortelepeken általánossá váló drogfogyasztók láttán. És vannak, akik nem a magasabb fizetések, hanem a kialakult „rossz légkör” miatt keresnek új hazát. A társadalom ilyen hibás működése alattomosan, sunyin, észrevétlenül lopakodik be az otthonokba, az intézményekbe, a lelkek mélyére.
De nemcsak az egyének szintjén látjuk a felelősség áthárítását, hanem a nagy foglalkoztatási csoportok esetében is. Azt tapasztaljuk, hogy az egészségügyi ellátás katasztrofális helyzetéért, az oktatási válságért is az abban résztvevőket hibáztatja a társadalom. És az emberek is az agyonterhelt orvosra, a munkában megfáradt pedagógusra haragszanak, őket teszik meg bűnbaknak.
A módosításból úgy tűnhet, mintha a szubszidiaritás keresztényi alapelve jutna benne érvényre, amely szerint a problémákat ott, azon a szinten kell megoldani, ahol keletkeztek. Vagyis az egyén, a családok, a hozzátartozók körében. Csakhogy a problémák más, magasabb szinten találhatók, és ezek megváltoztatására az egyének nem képesek. Nehéz lenne az egyénre hárítani azért a felelősséget, hogy bezárt a gyár, ahol húsz évig dolgozott, majd újabb húsz évig nem talált munkahelyet. És amikorra lett munka, addigra tönkrement az egészsége, a családi élete, és már nem tud dolgozni. Közben a gyermekei sem jártak iskolába, mert már korán pénzt kellett keresni, amiért "természetesen" szintén az egyén a felelős, így még a családi pótlékot is megvonták tőle.
Ez egy ördögi világ, amelynek mindannyian kárvallottjai leszünk.