Igor Girkin orosz hírszerző nyolc év utáni visszatérése a frontra nem azért érdekes, mert az ukrán katonai titkosszolgálat 100 ezer dolláros jutalmat ajánlott fel elfogásáért. A „Donyecki Népköztársaság” hajdani hadügyminisztere, a maláj utasszállító repülőgép 2014. júliusi lelövésének egyik fő gyanúsítottja az utóbbi hónapokban azzal keltett feltűnést, hogy internetes fórumokon élesen bírálta az orosz hadvezetés ukrajnai kudarcait. Döntése, hogy ismét a tettek mezejére lép, így sokkal inkább Vlagyimir Putyin hátországának repedezésére irányította a figyelmet.
A nyilvánosságban Sztrelkovként szereplő egykori FSZB-ezredes, egyike volt azoknak a „hazafiaknak”, akik meglehetős részletességgel írták le az orosz hadsereg romlott belső állapotait és támadták a korrupt, nepotista tábornokokat. Fő céltáblája Szergej Sojgu védelmi miniszter volt, neki jutott a legtöbb gyalázkodó jelzőből, de alig leplezve az elnök lépéseit ostorozta. Girkin természetesen nem rendszerkritikus és a legkevésbé sem a béke híve. Ő és a hozzá hasonló hazafias bloggerek, haditudósítók, a rezsim tévéiben feltűnő kommentátorok azóta követelték a belső rendcsinálást, hogy a háború második hónapjára kiderült: a Putyin által február 24-én elrendelt „különleges hadművelet” megfeneklett, Ukrajna nem adja meg magát.
Erre a belső kritikára felfigyelt a világ is, mi is írtunk róla (2022. július 21.). Az orosz vezetés radikális ellenzékének kritikája ugyanis rávilágít a rezsim létező gyengeségeire, s tükrözi szélesebb értelemben az orosz elit hangulatait, félelmeit. A belső feszültség pedig csak növekedett az ukrán fegyveres erők szeptember elején indított sikeres Harkiv megyei ellentámadása és az emiatt elrendelt „részleges” mozgósítás nyomán. A szeptember 21-i mozgósítást a radikális hazafiak először lelkesen üdvözölték mint a háborús győzelem rég várt előfeltételét, a nép nacionalista mozgósításának eszközét. E lelkesedés azonban gyorsan elpárolgott:
kiderült, hogy a katonai apparátus képtelen gördülékenyen lebonyolítani a behívásokat, miközben mozgósítható férfiak százezrei menekültek külföldre a mozgósítás elől.
Azok mentek el, akik elő tudták teremteni a gyors emigráció költségeit, akik passzívan ellenzik a rendszer Nyugat-ellenes politikáját, s akiknek külföldön is keresett szakmájuk, tudásuk van. Az ország modern és rugalmas fiatal nagyvárosi elitjének egy része menekült el az inváziót követő második hullámban. Az első emigrációs hullám még márciusban elhagyta Oroszországot. Folyamatos fél éve az orosz zsidók Izraelbe vándorlása is. A Kremlben pedig úgy kalkuláltak, jobb nyitva hagyni a határokat, mert így elmennek a potenciális belső lázadók.
Gyorsan kiderült, hogy a frissen bevonultatott embereket a hadsereg képtelen ellátni megfelelő felszereléssel. A mozgósított tartalékosoknak sokszor a helyi hatóságok vásárolnak golyóálló mellényt vagy elsősegély-csomagot. Azt, hogy a mozgósítás nem hozta meg az eredményeket, és sok olyan embert is behívtak, aki alkalmatlan a harcra – közvetve Putyin is elismerte. A belgorodi kiképzőtábor lőterén történt vérontás előzménye is erről szólt. Az alakulat egyik alezredese belekötött a behívott muzulmán katonákba, gyávának mondta őket és istenüket is. Ezután lőtte le őt és társait két tádzsik mozgósított. Az sem világos – írta a Meduza.io – hogyan került az orosz hadseregbe a két tádzsik állampolgárságú vendégmunkás. (A Szabad Európa tádzsik kiadása szerint az egyik támadót egy utcai razzián kapták el és irányították a hadseregbe.)
A nemzetközi elszigetelődés erősödése és a gazdasági blokád láthatóan növelte a zavart a rendszerben.
A gazdasági vezető réteg hallgat és teljesíti a parancsokat, de az ellátási gondok miatt a hadiipar nem képes növelni a teljesítményét. Ezért kénytelen Oroszország Irántól vásárolt rakétákat, drónokat bevetni a háborúban. Ehhez társulnak a súlyos veszteségek, a harci kudarcok.
Megrendült a rezsim kommunikációs egysége. A radikális hazafiak és egyes Kreml közeli személyiségek (Ramzan Kadirov csecsen vezető, a Wagner zsoldoshadsereget üzemeltető Prigozsin milliárdos) bírálataikkal a háború kiszélesítését remélik. Az orosz hadvezetés képtelen eredményt produkálni a fronton. Erre utalt az a múlt keddi nyilatkozat is, amelyet az Ukrajnában harcoló orosz fegyveres erők újonnan kinevezett főparancsnoka, Szergej Szurovikin hadseregtábornok olvasott fel a Rosszija 24 tévében. Ebben elég érthetően azt mondta, hogy Herszonnál igen nehéz helyzetben vannak az oroszok. A civil lakosságot evakuálni kell.
A főparancsnoki bejelentésre a belső radikálisok egy része kétségbeesetten reagált, azt írták, a „háború elveszett”, míg mások üdvözölték, hogy a katonai vezetés legalább elkezdett igazat mondani. Ezekkel a katonai, gazdasági nehézségekkel, a nemzetközi elszigetelődéssel magyarázható, hogy az utóbbi napokban az orosz rendszer vezetői egyre többször utalnak tárgyalási szándékukra. Nem tennének így, ha a helyzet valóban a tervek szerint haladna. A belső válság mélyül, a háborúban hívő radikálisok hite is megrendült Putyinban, miközben a mozgósítással azok is életveszélybe kerültek, akik eddig csak a tévék előtt szurkoltak Putyin országgyarapító, nemzetnövesztő projektjének.
