Megkongatta a vészharangot az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA). A cigányság továbbra is „a nélkülözés, a kirekesztés és a megkülönböztetés megrázó mértékével” kénytelen szembenézni, semmit sem javult a romák helyzete a társadalmi integráció terén az Európai Unió által meghatározott közös célokhoz viszonyítva – állapította meg a bécsi székhelyű uniós szervezet kedden nyilvánosságra hozott jelentése. Micheal O'Flaherty főigazgató közleményében leszögezte: az uniós és nemzeti jogszabályok és szakpolitikák még mindig nem biztosítják a romák alapvető jogait, amelyek megváltoztathatnák mindennapi életüket. A tagállami kormányoknak minden lehetséges eszközt be kell vetniük, hogy változtassanak ezen a „tűrhetetlen” és „elviselhetetlen helyzeten.
„A romák 10 országban” című FRA jelentés valójában egy 12 országot átfogó vizsgálaton alapszik, az összkép valóban aggasztó. A vizsgált országokban - Bulgária, Ciprus, Csehország, Horvátország, Görögország, Magyarország, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Románia, valamint a nem uniós Szerbia és Észak-Macedónia – összességében nem történt előrelépés a legutóbbi, 2016-os hasonló felmérés óta. Magyarországon sem jó a helyzet, de valamelyes javulás tapasztalható minden mutató tekintetében.
A felmérés eredményei azt mutatják, hogy számos ország még mindig elmarad a romák támogatására irányuló 10 éves uniós romastratégiai keretrendszerében meghatározott céloktól.
Mivel ezek a felmérések kiindulási alapként szolgálnak a 10 éves terv hatékonyságának értékeléséhez, maguknak az országoknak is rendszeresen gyűjteniük kell ezeket az adatokat, az eredményeknek pedig segíteniük kell az országokat abban, hogy célzottabb intézkedéseket dolgozzanak ki a nemzeti romastratégiáikban, állapította meg az uniós ügynökség. A szükséges intézkedések között kiemelik a roma fiatalokat és roma nőket segítő célzott oktatást és képzést, a jobb foglalkoztatási lehetőségek, valamint a szegénység felszámolását célzó nagyobb szociális védelem biztosítását.
A mostani jelentés mindenekelőtt azért fontos, mert bár a FRA visszatérően mutatja ki azt, amit folyamatosan mondanak a civil szervezetek és a szociális területen dolgozó szakemberek, hogy továbbra sincs nincs javulás a romák helyzetében a közös európai romaintegrációs keretstratégia ellenére, ezúttal maga a EU-s felépítmény néz szembe saját korlátjaival ezen a területen. A jelentés szembesíti a tagállamokat azzal, hogy az általuk 2012 óta évente leadott „progresszraportok” üres szavak maradtak, és nincs számottevő javulás a közösségek életkörülményeiben, a romák által megélt kirekesztettség érzésében, vagy a diszkrimináció megtapasztalásában, reagált megkeresésünkre Fosztó László kisebbség- és romakutató, a felmérésben is résztvevő kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa. Hangsúlyozta, ennek a stagnálásnak a fő felelőssége egyértelműen a tagállamok kormányaira hárul.
„Egyre inkább meggyőződésem, hogy reális előrelépés a társadalmi integráció területén csak lokális és nagyon konkrét célkitűzéssel rendelkező projektek esetén várható. Ezzel szemben az EU-ban szigorú értelemben nincs egy közös roma-integrációs politika. Van ugyan egy keretstratégia 2011-óta, amelyet minden tagállam elfogadott. Ennek alapján az államok állítottak fel maguknak ország célokat és javasoltak közpolitikákat, előre tudva, hogy ezek eredményeit senki nem fogja rajtuk igazán számon kérni. Önmagukat monitorozzák a kormányok, éves gyakorisággal jelentéseket tesznek a haladás mértékéről az unió Jogérvényesülés Főigazgatóságának (DG Justice), amely tudomásul veszi ezeket a beszámolókat, és javaslatokat tesz. Emellett készülnek civil szervezetek által írt „árnyékjelentések”, amelyek főleg a hiányosságokat sorolják fel, de ezen kritikai hangok hatása esetleges, nem igazán mérhető.
Ha a rendszerben ilyen mértékig hiányzik a visszacsatolás és a számonkérhetőség, kétséges lesz a kitűzött célok megvalósulása is.
Vannak kezdeti lépések, hogy azoknak a forrásoknak az útját és felhasználását kövesse valamelyik uniós ügynökség, vagy éppen az Európai Ügyészség, amelyek közvetlenül a közös költségvetés tételeiből származnak. Ezt meglátjuk majd, hogyan alakul” vélekedett a kutató arra a felvetésünkre, hogy miért nincs kézzelfogható hatása az uniós programoknak, pénzeknek?
Leszögezte: a romák társadalmi integrációja nem lehet pusztán európai uniós feladat. Az integráció elsősorban tagállami felelősség, ezért a nemzeti kormányok és a helyi intézményeknek kell oroszlánrészt vállalniuk a projektekből. Amíg ez nem lesz, hiába várjuk, hogy a társadalmi integráció foka megnövekszik.
A kolozsvári szakértő szerint az uniós programok segítenek, de olyan szintű a roma közösségek helyzetének romlása, hogy ez csak arra elég, hogy szinten lehessen tartani valamennyire az egyes mutatókat. A Covid 19 járvány nagyon sokat rontott a helyzeten. E kutatás terepmunkája 2021 tavaszán és nyarán zajlott, tükrözi az előző évben kitört pandémia negatív hatásait, tapasztalatait is, azt, hogy a romák többet szenvedtek, mint más időszakokban. Például az oktatás területén, különösen az elemi osztályok szintjén romlott a helyzet az online oktatás bevezetésének következményeként. Ebben az időben csak fokozódtak a hátrányok a szegregált közösségekben.
Nélkülözés, marginalizáció, megkülönböztetés
A romák 80 százalékát továbbra is fenyegeti a szegénység, szemben a 17 százalékos uniós átlaggal, ami nem jelent változást a korábbiakhoz képest. 22 százalékuk olyan háztartásban él, ahol nincs csapvíz, 33 százaléknak pedig nincs beltéri WC-je. Összességében történt javulás, a rossz lakhatási körülmények között élő romák aránya a 2016-os 61-ről 52 százalékra csökkent.
A várható élettartam továbbra is jelentősen elmarad az uniós átlagtól. A roma nőké 71 év, a férfiaké 67, miközben az uniós átlag 82 és 76 év.
A foglalkoztatottság 43 százalékos, az uniós átlag e téren 72.
A leginkább drámai az oktatási helyzet, 2016-hoz képest még romlott is. Kisgyerekkori oktatásban csupán a roma gyerekek 44 százaléka jár, a 18-24 év közöttiek soraiban az uniós iskolaelhagyási arány 10 százalékos, a romák körében viszont ez 71 százalék. 44-ről 52 százalékra emelkedett a szegregált oktatásban tanuló roma gyerekek aránya, a jelentés kiemeli, hogy különösen Szlovákiában és Bulgáriában rossz e téren a helyzet.
A zaklatás és a gyűlöletbűncselekmények terén pozitív az elmozdulás, a megkülönböztetés viszont maradt. A romák 25 százaléka úgy érzi, hogy az elmúlt évben hátrányos megkülönböztetés érte őket olyan mindennapi helyzetekben, mint a munkakeresés, a munkahely, a lakhatás, az egészségügyi ellátás és az oktatás.
Az uniós források hatékonysága kapcsán nem lehet eltekinteni attól sem, hogy „jelenleg az integrációs politikáknak sajnos magas a tranzakciós költsége, aránytalanul sokba kerül az erőforrások vagy szolgáltatások eljuttatása a szükséget szenvedőkhöz, s így a források jó részét felemészti a közvetítő struktúra. Azokhoz, akik a leginkább rászorulók, alig jut el valami, mert olyan helyzetben vannak, hogy nem tudják ’lehívni’ a forrásokat, hiszen legtöbbször nincsenek olyan tudás, készségek, és tartalékok birtokában, amellyel beléphetnének a rendszerbe. Nézzük például a pályázati rendszert, amely a leggyakoribb elosztási procedúra: annak, hogy egy közösség sikeresen vegyen részt egy pályázaton nagyon sok előfeltétele van. Gyakrabban sikeres az, akinek már van tapasztalata, eleve nem is volt a legszegényebb, vagy éppen egy pályázatírásra szakosodott cég. Arról nem beszélve, hogy a specializálódott pályázatíró megtalálása és megfizetése olyan tartalékokat és kapcsolatokat feltételez, ami miatt a marginálisabb vidéki kistelepülések eleve ki is esnek ebből a rendszerből.
Nem látom az átalakulás jeleit, csak remélni tudom, hogy a rendszer visszásságait már a működtetők is felismerték. A közvetlenebb és konkrét helyi célokat szolgáló kiutalások, vagy olyan állami beruházások kellenének, amelyek nem múlnak vagy buknak meg azon, hogy egy-egy településen nincs meg a helyi kapacitás”, vélekedett a kolozsvári kutató.
A szegregáció a szegénységet termeli újra
Az FRA jelentés szerint a roma oktatás tekintetében az egyik legrosszabb helyzet Szlovákiában tapasztalható. Ravasz Ábelt, a kisebbségpolitika, integráció és régiófejlesztéssel foglalkozó pozsonyi Bél Mátyás Intézet független agytröszt vezetőjét, korábbi romaügyi kormánybiztost kérdeztük.
- Szlovákiában valóban rosszabb a romák helyzete, mint például Csehországban vagy Magyarországon?
- Az abszolút számok tekintetében Szlovákia valóban a legrosszabb helyzetű országok között van. Érdemes azonban figyelembe venni az eltérő alaphelyzetet: a térségben Szlovákia roma közösségei hagyományosan a legszegényebbek. Sok esetben rurális, szegregált közösségekről beszélhetünk. Ezért az országok közötti összehasonlításánál talán fontosabb azt látni, milyen irányban haladnak a dolgok. A legtöbb kulcsfontosságú komponensben a szlovák helyzet jelentős javulást mutat (pl. csökken a szegénységben élők aránya), ami pozitív jel a jövő szempontjából. Ez egyébként összhangban van azzal is, amit más mérésekből látunk. Amit kiemelnék, az óvodáztatás - itt már a mérés is javulást mutat, de 2021-től kezdve minden 5 éves gyermek kötelező óvodáztatásban vesz részt, ami tovább emeli a számot. Javul a foglalkoztatási és a lakhatási helyzet is. Ami viszont tartósan rossz: a szegregáció az oktatás területén (pl. speciális iskolákban), illetve a hozzáférés az alapvető infrastruktúrához, mint a vízellátás. Ezek is javulnak, de messze nem elég gyorsan.
- Mit jelent a jelentésben is kiemelt szegregált iskola Szlovákiában? Cigány nyelvű oktatást vagy a roma gyerekek speciális, - köznyelvben kisegítő - iskolákba küldését?
- Szlovákia az egyik leginkább szegregált oktatásügyet működteti az EU-n belül. Ennek számos formája van. Az első ezek közül az, ha a gyermek egyáltalán nem fér hozzá a szolgáltatáshoz (pl. nincs óvoda). A második megoldás, ha a gyermek a speciális oktatásba kerül, ebben Szlovákia hagyományosan "első" az EU országain belül. Sajnos tapasztalataink szerint a speciális iskolák ritkán töltenek be segítő funkciót, sokkal inkább parkolópályára helyezik a gyermekeket. A harmadik megoldás pedig a szegregáció a fősodrú oktatáson belül: ún. cigány iskolák, vagy kevert iskolákon belül cigány osztályok (ezek sokszor fizikailag is más épületben vannak), végső esetben osztálytermen belüli elkülönítés (hátsó padok stb.). A szegregált oktatás nem csak morális kérdés, hanem hatékonysági is: minden kutatás, minden adat arra utalt, hogy a szegregált iskolákba járó gyerekek rosszabbul teljesítenek úgy az iskolapadban, mint a későbbiekben a munkaerőpiacon is. A szegregált iskolák a szegénység újratermelésének terepei.
- Ezek a cigány osztályok anyanyelvi oktatásként jönnek létre, ott cigányul tanulnak a gyerekek? Vagy ezek csak attól cigány osztályok, hogy oda különítik el a roma diákokat?
- Anyanyelvi oktatás csak minimális formában létezik roma nyelven. Néhány ilyen iskolánk van csak az egész országban (évente változó szám, de nagyjából tíz). Azt is el kell mondani, hogy a szlovákiai romák mintegy fele nem roma anyanyelvű, hanem szlovák vagy magyar. De a többség számára a szegregált oktatás semmiképpen nem a plusz szolgáltatásról, segítségről, a saját kultúra megismeréséről szól (mint pl. a magyar kisebbségi iskolákban), hanem az elkülönítésről. Létezik több program, ami próbálja ezt áthidalni - pl. a tantermi roma asszisztensek. De véleményem szerint alapvetően sérti a gyermekek jogait, hogy nincs hozzáférésük anyanyelvi oktatáshoz még akkor sem, ha épp csak a sajátjaik között ülnek a tanteremben. Ez egyébként települési kompetencia, az általános iskolákat a falvak üzemeltetik.
G. M.
