Vidéki kultúrházak kiállításain, skanzenekben megszokott látvány a hajdanvolt falusi világ megannyi rozsdamarta, sokszor mára elfeledett kelléke: kapák, kaszák, cséphadarók, ásók, vasvillák, gerebenek, szenes vasalók, hurkatöltők, húsdarálók. A mindennapokban már feledésre ítélt tárgyak, melyek nemhogy a XXI. század emberének, de sokszor már nagyszüleiknek is csak a családi legendáriumból ismertek, s ekképp hasznavehetetlenek. Legalábbis megfelelő fantázia híján, ugyanis újragondolva, egymáshoz párosítva-kötve őket új tartalmat, jelentést kaphatnak. A félezres somogyi zsákfaluban, Várdán élő Tóth György pedig bő évtizede meglátta a bennük rejlő történeteket, s összedolgozva őket művészi szintre emelte a padlások pókhálós zugaiból előkerült rozsdamarta szerszámokat. Eleinte csak a maga szórakoztatására, ugyanis sokáig húzódozott, hogy kilépjen a nagyközönség elé, barátai, műértő ismerősei éveken keresztül győzködték, hogy végre kiállítsa műveit. A hét évvel ezelőtti, kaposvári Rippl-Rónai Fesztiválon megnyílt tárlata aztán olyan zajos sikerrel zárult, hogy a kiállítás anyagát több helyre meghívták az országban, s az elmúlt években lassan nem rendeznek idehaza fesztivált – többek között Művészetek Völgye, Ördögkatlan, Bőköz –, melynek szervezői ne keresnék meg a „kapaszobrászt”. Sőt, az értő kéznek és az egyedi gondolkodásnak köszönhetően jelentős többlettartalommal felruházott, egyszerű használati tárgyakból készült alkotások híre külhonba is eljutott, brit és tengerentúli művészettörténészek, galériások is érdeklődtek már a szobrok iránt.
- Tulajdonképpen véletlenül jött ez az egész – mesél a kezdetekről Tóth György.
– Imádtam múzeumba járni, s kifejezetten kedveltem a modern alkotókat, de ahogyan a többségnek, nekem is eszembe jutott a műveiket látva: ilyet én is tudnék. Mert például Malevics Fehér alapon fehér négyzete vagy Duchamp Forrása technikailag valóban nem bonyolult alkotás. Viszont az ötlet! Hogy kitaláltak valamit, ami másnak abban a formában nem jutott eszébe, hogy adtak egy olyan jelentést valaminek, aminek semmi köze az eredeti funkcióhoz, na az a művészet. A régi falusi világ mindig is vonzott, régóta gyűjtöttem a klasszikus paraszti élet relikviáit, leginkább az fogott meg bennük, hogy a padlásokról, fészerekből előkerült tárgyakhoz embereket kapcsolhattam, akik hajdan ezekkel a szerszámokkal izzadtak, gürcöltek, egész családtörténetek bújtak meg egy-egy rozsdás kaszaél vagy csorba kapa mögött. S úgy gondoltam, valahogy el kell meséljem ezeket a történeteket, méghozzá kiegészítve, megpakolva mindazzal, amit bennem elindítottak - részletezi.
Így születtek meg az első kapaszobrok – az alkotások többségében egy vagy több irtókapa kap új szerepet és többletjelentést –, majd ezekből alakult ki a várdai kert hajdanvolt nyári konyhájából a Gereben Galéria. Első hallásra csak legyintene az ember, ugyan már, mit mondhat-mutathat néhány rozsdás sarló, ásó vagy kapa, de aztán egyre jobban beszippantja a különleges, egyedi világ, a sok száz, közönséges használati eszközből készült szobor, és közben gondolatban megemeli a kalapját az alkotó fantáziája előtt. Mert a két, keskeny polcra egymás fölé rakott húsdaráló valóban úgy tetszik, mint Macskák a tetőn, a piros gombokkal díszített, lámpaburával fedett kapa tényleg Lány zöld kalapban, s két tehénszarv, egy vasvilla, valamint egy kockás kendő kevesek fejében állna össze Hóhérock-ká. Négy sorba rendezett, egyforma kapa a Húsvét-sziget titokzatos szobrait idézi meg, s bármelyik hazai templomban helyet kaphatna a szikladarabra erősített, fokával felfelé álló kisebb és nagyobb kapa, mint Sziklás Madonna. Rengeteg vasvilla felhasználásával készült el a Csodaszarvas, a drótkerítés darab mögé zsúfolt kisebb-nagyobb kapák Ez már Európa? címét sem kell magyarázni, ahogyan a gereben tüskéi közé tűzött apró kapák mondanivalója – Gulág – is érthető, s nem kis bravúrral, némi átrendezés után már az Erőltetett menet látható. Egyedi választási lehetőséget nyújtanak a lovaseke beállítójába tűzött kapák egy egykori katonai vörös csillag sapkadísszel ékesítve: kinek a Három királyok, kinek Marx, Engels és Lenin, míg a jelen hazai viszonyaira reflektál a négy régi biciklikormányból készült, a mórahalmi ovisok elhíresült versével kiegészített Kormányablak, illetve a fokukban drótkefével, gerebenbe erősített kapákból készült mű, mely az Agymosottak címet kapta.
- Sajnos egyre nehezebb alapanyagot találni – jegyzi meg Tóth György –, a gyűjtők, majd a vasazók jellemzően már mindent összeszedtek a falvakban. Ha mégis sikerül találnom valamit, sokáig csak nézem, forgatom, simogatom, s egyre több mindent látok benne. Sokszor előbb ugrik be a címe, minthogy elkészült volna a forma. Aztán elbabrálok vele, sokszor igazítok még rajta, van, hogy már igazából készen van, de jön egy új ötlet, ami még jobban meg akarok csinálni, és akkor kezdem előröl. Mert elsősorban magamnak akarok megfelelni. És ami fontos: nem formálom át az eszközöket, nem vágok le belőlük, nem alakítom őket, csak összeillesztem. A sokszor extrém címadással pedig kijelölök ugyan egy utat a közönségnek, ám bárkinek lehet más ötlete. Ez is a lényeg, a beleélő-képesség, a szabadon szárnyaló fantázia.
