Tanácstalanul tárja szét a kezét az ember akkor, amikor a női kézilabda-válogatott az Eb előtti utolsó felkészülési mérkőzésén 11 gólos vereséget szenved hazai pályán egy fősodortól távol lévő együttestől: márpedig Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány is csak ezt tudta tenni a németek elleni tatbányai meccs után, és a távirati irodának elismerte, sok pozitívumot nem látott, talán csak azt, hogy a második félidőt legalább jól kezdte a csapat, „de ez csak hét percig tartott”, és egy idő után úgy érezte, hogy „a játékosok sem hiszik el, hogy ebből még bármi lehet”.
Magyar Eb-menetrend
Az Európa-bajnokságon pénteken (tv: M4 Sport, 18.00) Svájc, vasárnap Horvátország, jövő kedden pedig Norvégia lesz a magyarok ellenfele a ljubljanai csoportban. A középdöntőbe az első három helyezett jut. Ott Dánia, Svédország, Szlovénia és Szerbia közül a három továbbjutóval találkozhat a magyar együttes. A szövetség által meghatározott célkitűzés a legjobb nyolc közé kerülés.
A 11 gólos vereség történelmi mélypont, ugyanis nem a norvég, a francia vagy a spanyol válogatott volt az ellenfél, hanem a második vonalba sorolható Németország. Vagyis: már az európai második vonalhoz képest is mérhető a különbség, és nem csak a gólarány tekintetében. A magyar válogatott lemaradása látványos a játék sebességében, dinamikájában. A helyzetkihasználás hatékonysága nagyon alacsony, a gyors, lerohanásos játékból pedig alig lehetett valamit látni az utolsó két felkészülési mérkőzésen (néhány nappal korábban a románokat ugyan öt góllal verte a magyar válogatott, de az első félidő akkor is elég hervadt volt). Persze lehet, csak rossz napja volt a csapatnak, amikor senkinek nem sikerül semmi, ilyen is van egy válogatott életében, csak félő, itt nem egyszeri zavarról, hanem rendszerszintű problémáról van szó.
Tudniillik a második legtöbb taotámogatást élvező sportágban évtizede nincs fejlődés, és pontosan egy éve is ugyanilyen helyzetben várta a világbajnokságot a vezetés. Akkor végül a tizedik helyen zárta a vb-t a csapat, és a halovány szereplés a szövetségi magyarázkodás szerint a fiatalítás kockázatos és időt igénylő feladatával magyarázható. Azóta pont egy év telt el, és a két utolsó felkészülési meccs alapján semmi, de tényleg semmi előremutató nem történt ebben a sportágban. Holott a kézilabdában most minden van: a sportág a labdarúgás után a második legnagyobb összeget hasítja ki magának az állami pénzesőből, kiemelt médiafigyelem és szurkolói érdeklődés övezi. Olyan csarnokok épültek, amelyekről álmodni sem mernek a hanyatló Nyugaton, az akadémiák pedig kiemelt támogatást élveznek. Van is belőlük mind a négy égtájnak megfelelően, sőt még határon túl is.
Mégis úgy tűnik, lényegében egyetlen játékoson múlik, hogy vereség vagy győzelem lesz a meccs vége: jelenleg Klujber Katrintól várja mindenki, hogy mentse meg a helyzetet, ami sokszor összejön, de a németek ellen még az ő képességei sem voltak elégségesek. Az pedig eleve nem túl biztató opció, ha a kapitány és a csapat is kiszolgáltatott egy fiatal játékos formájának. Legutóbb nyolc gólt lőtt, de szinte az összes az ő ravaszságának, nemzetközi szinten is kivételes helyzetfelismerő képességének volt köszönhető, nem pedig annak, hogy a pályán lévők csapatot alkotva, együttműködve mattolták volna az ellenfelet.
De hol vannak a többiek? Miért nem ömlenek az NB I-be vagy a válogatottba az akadémiákról a játékosok? Hát ezekre kellene most már reflektálnia a sportágnak, mert a mézes bödön lassan kiürül, és ha a példátlan bőség sem tudta kitermelni a nívós utánpótlást, akkor szükség idején vajon mi lesz a majd kézilabdával?
A női válogatott hosszú ideje csak a nevéből, a múltból, az elődök eredményeiből él, és ezt a hírnevet, megbecsülést nem építi, hanem világversenyről világversenyre kicsit erodálja. Ami nyilván nem a jelenlegi generáció hibája, nem is lenne sportszerű rajta elverni a port, hiszen maga a rendszer nem üzemel hatékonyan. Tíz év távlatára visszatekintve elmondható, hogy egy kicsivel mindegyik erősebb válogatott volt, mint az utána következő.
A csapat már elutazott Ljubljanába, a csoportmérkőzések helyszínére, a szurkolók pedig enyhe gyomorgörccsel várhatják, hogy vajon épp melyik arcát mutatja majd a válogatott. Ha a svájci félamatőrök elleni nyitópartin is remegni fognak a lábak, akkor az első összecsapás után világos lesz: ezen az Eb-n sem lesz sok dobása a válogatottnak.