Az antik Rómában – az időszámításunk előtt hatvanas években - egy nagyravágyó, karizmatikus, ugyanakkor gátlástalan, populista politikus sikertelenül próbálkozott a hatalom megszerzésével. A szónoklatairól ismertté vált elöljáró a köztársasági hatalom legfőbb szerve ülésén elmondott beszédeiben leplezte le az összeesküvést szervező politikai ellenfelét. „Ugyan meddig élsz vissza, Catilina, még türelmünkkel? Meddig űz még eszeveszett dühöd gúnyt belőlünk? Mely határig hányja-veti magát zabolátlan vakmerőséged?” – tette fel a kérdést Cicero. Az Orbán-kormány és a pedagógusok képviselőinek hétfői „egyeztetése” után ma, Magyarországon mi is itt tartunk a nevelés-oktatás problémáinak megoldása ügyében.
Kinek kell még megszólalnia? A pedagógusok, akik belülről a legapróbb részletekig látják a gondokat, régóta kongatják a vészharangokat. Oktatáskutató szakemberek jelentkeznek évek óta elemzéseikkel, szakszerű, átfogó és részletekbe menő javaslataikkal – hiába. A tanévkezdés óta csatlakoztak a pedagógusokhoz az iskolai munkamegosztás további fő szereplői is, a diákok. Látva mindezt, példa nélküli szolidaritási akció bontakozott ki, melyben a szülők mellett a társadalom számos szereplője megszólalt. Közgazdászok adtak vészjeleket, határozottan és élesen fogalmazta meg kritikus álláspontját az MTA elnöke is. Még az államilag gründolt pedagógusszervezet elnöke – maga is gyakorló iskolavezető – sem fukarkodott a kritikával.
A kormányzati válasz a nullával egyenértékű. Majd…. Ha a kormány megegyezik az unióval, jövőre 20,8 százalékkal, 2024-ben 25 százalékkal 2025-ben pedig a jelenlegi bázishoz mérten közel 30 százalékkal emelik a tanárbéreket, és így 2025-re bruttó 777 ezer forint körül lehet a pedagógusbér. Ez szépen hangzik. De a jövőre ígért béremelés csak éppen kicsit több – 0,7 százalékkal -, mint a KSH idénre prognosztizált inflációja. Magyarul a jövő évi béremelés az idei inflációt kompenzálja, a béremelés-infláció egyenleg nulla. A 2025-re tervezett emelés mértékét már nem is érdemes minősíteni.
Ennyi a válasz a legégetőbb problémára. A bérrendszer módosításáról, a pedagógushiányra adott kormányzati válaszról, a nevelés-oktatás rendszerének átalakításáról egy szó nem sok, annyi sem hangzott el. Persze, lesz majd még tárgyalási forduló. Majd.... Ahogy a béremelés ügye is akkor válik - talán - valósággá, ha az Európai Bizottsággal megszületik a megegyezés a támogatások folyósításáról. Majd.... Még szerencse, hogy egy távközlési cég megvásárláshoz – 350 milliárd forint adófizetői pénz -, az atlétikai stadion építésének költségnövekedéshez – most éppen plusz 35 milliárd az eddigi 203,5 milliárd mellé -, egyéb sportcélú beruházások költségnövekedéséhez – 57,5 milliárdhoz képest összesen 3,1 milliárd plusz közpénz – nem kell a brüsszelita hivatalnokok jóváhagyása.
Ugyan meddig él vissza az Orbán-kormány a pedagógusok, a társadalom türelmével? Minek kell történnie ahhoz, hogy a kormány kilépjen a dölyfös semmittevés hatalmi sáncai mögül, érdemi változásokról kezdjen egyeztetést?
Kinek kellene még megszólalnia az oktatási rendszer tarthatatlansága miatt? Mi lehet az a kényszerítő hatás, aminek eredményeként elindulhatnak a modernizációs egyeztetések? Vagy törődjünk bele, hogy a kétharmados parlamenti többség birtokában az Orbán-kormány azt és úgy tesz velünk, a jövőnkkel, mindannyiunk jövőjével, amit csak akar? Mert az oktatásról szóló parlamenti vitanap ezt vetíti előre.
Szomorú kép. Elkeserítő. Hogy mi a teendő? Fogadjuk meg egy elszánt, fiatal demokrata, liberális politikus a rendszerváltás idején adott tanácsát. „… a diktatórikus rendszereket úgy lehet megváltoztatni, hogy ellen-társadalmat kell szervezni. Sok apró sejtet, önállóan, függetlenül.” Azóta ez az ember már nem fiatal, nem demokrata, nem is liberális. Viszont Catilinával ellentétben neki sikerült a hatalmat megszereznie, már tizenkét éve.
Olyan politikusaink vannak bőven, akik a hatalom legfőbb szerve házában szónoklataikkal leplezik le nap nap után a mi Catilinánkat, de ennek eredménye: semmi. Tárgyalni kell – ez teszik a pedagógusok arra hivatott szervezetei, képviselői -, és szervezkedni kell, meg kell szervezni az ellen-társadalmat. Akciók, performanszok, kulturális események, médiamegjelenések, alternatív képzési programok, ünnepi alkalmak, a protest-megnyilvánulások számtalan és egyre kiterjedtebb formája, a szolidaritás kifejezése, a közösségi nyilvánosság lehetőségeinek kihasználása, a társadalmi együttműködés további megjelenése tartozik e körbe. Ezt tegyék a civil szervezetek, a társadalmi szolidaritás friss szervezetei, a diákok, pedagógusok, szülők, a társadalom más tagjai.
A plebs urbana és a plebs rustica, ahogy a Catilina-kori Rómában nevezték a városok és falvak népét, akkor hatalmi tényező volt. Ma is az.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.