- Körmöczy György: Szintlépés

A K.-lakásban ketten voltak.
Bíró és a tartótiszt. A tiszt Gy.-ről kérdezte.
Gy. Bíró kollégája volt, nem a barátja, így könnyű szívvel mesélt róla mindent, ami csak árthatott neki függetlenül attól, igaz volt-e vagy sem. Hogy szakmájában gyenge, csalja a feleségét, aki csak Dior parfümöt használ, a gyerekét kicsapták a gimnáziumból, mert bibliakört vezetett délutánonként, ő maga pedig gyakran fordul meg a diplomataboltban, ahol csak valutáért lehet vásárolni, és még Szolzsenyicint is olvas. Különösen ez utóbbit hangsúlyozta ki. Ugyan nem tudta, ki az, csak azt, hogy tiltva van.
Ő viszont semmit sem olvasott, csak az Esti Hírlap sporthíreit.
A tartótiszt folyamatosan jegyzetelt egy indigós füzetbe.
Bírónak a nagy fővárosi pályaudvaron a bejövő telexeket kellett figyelnie, csak a magyar nyelvűeket, idegen nyelven ugyanis nem beszélt. A beszervezését is annak köszönhette, hogy hallott ott egyet, s mást. Nem bánta, erkölcsi aggályai nem voltak, és az a némi pluszpénz is jól jött.
Gy. ezzel szemben egyetemet végzett, és folyékonyan beszélt franciául.
Ha külföldi küldöttségek érkeztek, mindig ő tolmácsolt, egyidejűleg a delegáció nő tagjainak is csapta a szelet. Így amikor Párizsba küldték az ottani kirendeltség vezetőjéül, Bírót elfutotta a sárga irigység. Nemcsak az akkoriban főnyereménynek tartott külföldi kiküldetés miatt, hanem főképp azért, mert tudta, behozhatatlan hátrányban van Gy.-vel szemben.
A beszervezés kapóra jött, egy pillanatig sem gondolkodott azon, hogy igent mondjon. Érezte, itt az alkalom, hogy szintet lépjen.
Amikor szolgálatai elismeréseképpen elérte, hogy kérésére a beszervezői több hónapos franciaországi nyelvtanfolyamra küldjék, már tudta, Gy. francia napjai meg vannak számlálva. Ő pedig a hátralévő időben teljes erejével ezen fog dolgozni.
Amikor a váltás bekövetkezett Párizsban, Bíró kaján vigyorral üdvözölte Gy.-t, aki nem értette, miért kell ilyen hirtelen családostól hazaköltöznie.
Hiszen munkáját sohasem érte kritika, felsőfokú végzettsége van, anyanyelvi szinten beszél franciául, a kinti partnerekkel kiváló kapcsolatokat ápol, családi élete rendezett. Minden jel arra utalt, hogy még hosszú évekig ő lesz a párizsi kirendeltség vezetője.
Szemében Bíró csak egy telexkezelő volt, aki ráadásul még a nyelvet is gyengén beszéli, technikumi végzettsége és ott szerzett ismeretei pedig végképp nem illenek bele a gőgös franciák által, a tárgyalópartnerekkel szemben támasztott kulturális igényeknek.
Ahogy Bíró utálta az értelmiségieket, úgy utálta Gy. a semmihez sem értő tanulatlan törtetőket.
Ennek megfelelő hangulata volt az ilyenkor szokásos kényszerű közös átadó-átvevő vacsorának.
Bíró tornacipőben és melegítőfelsőben, felesége piros miniszoknyában, sárga mohairkardigánban vihorászott a jó nevű párizsi étteremben.
Gy. unottan mesélt a kinti szokásokról, de tudta, teljesen feleslegesen: az öntelt, faragatlan pár kólát kért a vörösborhoz, a garnélarákhoz meg kávéskanalat.
Sok év és egy rendszerváltás telt el a történtek óta.
Gy. sokáig nem tudta megemészteni hirtelen hazarendeltetését, gyerekei a megmagyarázhatatlan iskolaváltást, felesége a munkahelyének időközbeni megszűnését és a világias jólét elveszítését.
De mivel sikerült némi megtakarításra szert tennie, idővel alapított egy céget, ami francia termékek kereskedelmével foglalkozott.
Bíró a rendszerváltáskor visszakerült a pályaudvarra, ám a telex már megszűnt, az internethez pedig nem értett. Maradt az irodai segédmunka kevés pénzért.
A kétezres évek elején Gy. családostól új lakásba költözött. A régi tulajdonos által otthagyott lomok között egy könyvre bukkant: benne kissé kopott indigópapírral, rajta még épphogy kivehető kézírás nyomaival.
Gy. megdöbbenve ismerte fel saját magát egy Verő nevű ügynök jelentésében. Hogy Szolzsenyicint olvas, felesége Dior parfümöt használ. A gyerekét meg kicsapták az iskolából. Elgondolkodott.
Másnap hirdetést adott fel az újságban.
„Régi telexgépek felújításában és kezelésében járatos szakembert keresünk. Kiemelt bérezés. Francia nyelv ismerete előny.”
Amikor Bíró belépett az ajtón, Gy. felállt az íróasztala mögül, és széles mosollyal az arcán hellyel kínálta a döbbent Bírót.
A titkárnővel kávét hozatott, majd elétette az indigópapírt, rajta Verő ügynök még épphogy kivehető jelentésével.
Bíró elsápadt.
Később, amikor Gy. egy társaságban előadta ezt a történetet, ennél a résznél egy kicsit el­időzött.
– Sohasem hittem, hogy az életben egyszer eljön ez a pillanat, és látom, hogy az az ember, aki tönkretette a családom életét, a szemem láttára omlik össze. Úgy döntöttem, maradéktalanul kiélvezem a helyzetet, és elétettem egy papírlapot, rajta két névvel: Bíró testvéreinek a nevével.
– Tudni akarok róluk mindent. Mostantól nekem dolgozol.
És az indigópapírt, úgy, hogy Bíró is láthassa, betettem a páncélszekrénybe.
Nem ellenkezett.
Hónapokon át jelentett róluk, egy füzetet teleírt, aztán egyik napról a másikra hirtelen eltűnt, felszívódott. Lakhelyéről kijelentkezett.
Hogy valós volt-e, amit írt róluk vagy sem: sohasem ellenőriztem.
A füzetet elégettem.
Az indigópapír viszont még megvan – fejezte be a történetet Gy.