örökkévalóság
néztem a fa hegyét fölötte égnek nevezte magát a nemlét
nem pettyezték csillagok néztem ahogy reggel lesz
és félhomályos nyár helyett a fa töve ismét
tavaszba markol egy ismerős tárgyat kerestem a macskát
az ágak helyett az ág hiányát
a macska szemében a sárga napot a lomb halkan fölnyivákolt
és bekerítette a kertet gondoltam biztosan
nem teszek semmit nem harapok bele
visszagomboltam istent az édenkertbe
néztem ahogy a macska helyére gömbölyödnek
az örökkévalóság-morzsák míg leszakadt levelei
a fát ismét a megsemmisüléshez csomózták.
megváltás
a fák lombjában megannyi lángoló smaragd
ilyennek láttam a levélhadat
eltört rajtuk a fény mielőtt megszárítkoztak
az útszélen földre hajtva lombkoronájukat
a gyökerekhez ájultak a váratlan nyugalom csöndjén
sárga dobokká hízott az a zöld glória
hátha megszólal az ágak sóhajaira
és magát visszhangozza
a száraz úton a gallyak zörgése mint
az ágyúdörgés a leveleken
végigszalad ez az istentelen zenejáték
most már ezren muzsikálnak a megváltásért.
keletkezés
mintha egyetlen kőből bontakozna ki
a teljes földtörténet egy eldobott kavics
lenne az örökké magasban ragyogó
égitest nem éreznénk mennyire vakít
minden sugara egy-egy elvékonyodott sztalagmit
és hatalmas cseppkőbarlang a világ
sötétség helyett áldásként fonódhat
körénk az eltépett szivárvány
kapuboltozatán még átbújik
és hamisan szakad hét ágra a fény
mintha minden reggel újra megismétlődne a
napfelkelték íve írná le a teljes keletkezést.