Józsefváros;államosítás;szakrendelők;

2022-11-24 18:44:00

Határozatban ellenzi szakrendelője államosítását a józsefvárosi önkormányzat

A fideszes képviselők nem szavazták meg az előterjesztést. 

„A törvényjavaslatot meghatározó politikai szándék egyértelmű és világos: a járóbeteg szakellátás államosítását szolgálja, ekként az az önkormányzatiság szellemiségével ellentétes, az önkormányzati fenntartású szakrendelőkben egészségügyi ellátásban részesülő helyi polgárok érdekeivel ellentétes, egészségük megőrzéséhez fűződő jogaikat sérti”.

Többek közt ez is olvasható abban a határozatban, amelyet csütörtöki ülésén fogadott el a józsefvárosi képviselő-testület. A kerületet vezető ellenzéki polgármester, Pikó András tájékoztatása szerint a szakrendelő államosítása nem más, mint központosításba bújtatott leépítés. A Fidesz képviselői nem támogatták az Auróra utcai szakrendelő megvédésére vonatkozó határozatot.

A határozat megjegyzi, az „államosítás és leépítési törekvés egyáltalán nem az embereket szolgálja: minden korábbi ilyen folyamat pusztulással és dúlással járt.” Kifogásolják, hogy a kerületi szakrendelő államosítása a kerület lakosainak feje felett, a megkérdezésük nélkül kialakított terv, amely nem átlátható, nem támasztják alá szakmai érvek, nem szolgálja, sőt, inkább veszélyezteti a józsefvárosiak egészségét. „A kormánypárti önkormányzati képviselőknek több a lehetősége és nagyobb a politikai felelőssége ezen a téren, hiszen saját pártjukon belül kötelességük felemelni a szavukat a kerületiek védelméért, így végre nemcsak szavakban állhatnak a kerület mellé, hanem érdemben is cselekedhetnek, valódi segítséget nyújtva a kerületben élőknek” - fogalmaznak,