- Szenegál: zene, bál

Nyűgösen néz körül az ember: már egy nyamvadt meccs sincs 11-kor? Aztán 2-kor megint a távkapcsoló után nyúlna, de minek? Vége már, vége a szép időknek...

Élet ez?

Sokan úgy vélték, négy meccset naponta nem lehet megnézni. Kiderült, nagyon is lehet. Sőt a futball megannyi bolondja, úgy érzi, hatot is bírna. Ám eztán be kell érnie kettővel, ha csak nem néz egyszerre kettőt két készüléken, bár a párhuzamos tévézés erősen csökkenti az élményt.

Hagyjuk most a körülményeket, a FIFA évtizedek óta gyomrot forgat, a labdarúgó-világbajnokság meg tarol. Ráadásul olyan országban, amelynek válogatottja legkevesebb 40 éves vb-szünetet tart, és Felcsúti PAFC–Kisvárda, Mezőkövesd–Paks a kínálat dögivel, hálás tud lenni a drukker az Ecuador–Szenegálért is, de még mennyire.

Ecuadorban nem volt gond a délelőttel: ottani idő szerint tíz órakor kezdődött az afrikaiakkal vívott találkozó, qmelynek jelentőségét hűen tükrözte Enner Valencia nyilatkozata: „Készen állok a döntőre!” A legutóbbi hat ecuadori vb-gólt szerző csatár nem az első helyért következő mérkőzésre, hanem a továbbjutásról határozó csoportmeccsre gondolt, de emelkedettsége nem különbözött Kalidou Koulibalyétól, mert a Chelsea védője a kimeneteltől függetlenül azt mondta: „A szenegáliak büszkék lehetnek erre a csapatra.”

Ismaïla Sarr igyekezett ezt aláhúzni, és az első félidő hajrájában a bal sarokba gurította a tizenegyest. A büntetőt az ellenfélnek túl hevesen neki rongyoló, 20 esztendős Piero Hincapie hozta össze, mert ebben a korban nem jellemző a higgadtság, ráadásul a Fényes Szabolcs, Szenes Iván szerző pártól, valamint a Lulu című zenés játékban a számot előadó Voith Ágitól és Bodrogi Gyulától 1967 óta tudjuk, hogy nem csak a húszéveseké a világ.

A világbajnokság sem.

Mármint a felnőtt vb nem az, mert a 2019-ben U19-es Copa Americát nyerő ecuadori ifjak abban az évben a korosztályos világbajnokságon bronzérmet érdemeltek ki. Igaz, akadt magyar harmadik helyezés is az U20-as vb-n – 2009-ben –, de ez mit sem számított a nagyok között.

A szenegáliak Katarban rutint is felvonultattak. A gólszerző Sarr az előző találkozón volt ötvenedszer válogatott, míg Idrissa Gueye azért küzdött kedden, hogy a vb-nyolcaddöntőben szerepelhessen századszor a címeres mezben. (Második sárga lapja miatt ezt nem teheti meg.) Az ecuadoriaknál ellenben sorakoztak a fiatalok: Hincapie-n kívül a szintén 20 esztendős Jeremy Sarmiento, továbbá Moises Caicedo (21), Gonzalo Plata (22), José Cifuentes, Djorkaeff Reasco (mindkettő 23).

A fogyatkozó dél-amerikai reményeket egyrészt az éltethette, hogy Tite brazil szövetségi kapitány a torna meglepetéscsapatának gondolta az együttest a világbajnokság előtt, másrészt Ecuador válogatottja a döntetlenek specialistája: idei 13 mérkőzése közül nyolc találkozón ikszelt. Ennek megfelelően a második félidő közepén Torres fejjel tovább csúsztatott labdáját be is passzolta Caicedo, de két perccel később Koulibaly helyreállította a rendet (2-1).

A finis izgalmas volt, mégis szaporodtak a lelátón az üres helyek, ám ezen nem érdemes fennakadni. Elég arra gondolni, hány kézilabda-világbajnokságot láttunk már a tévében, amelyen mérkőzések sokaságán 100-150 érdeklődő volt, s a nézőátlagon csak a norvég nyugdíjas csoportok javítottak valamelyest. Nyugodtan példálózhatok ezzel, mert – tudomásom szerint – a norvég nyugdíjalapnak nem ment neki a magyar kormány.

S ha hiszik, ha nem: az idáig százszázalékos, már továbbjutó brazilok is morognak. Mégpedig a 974 stadion gyepének silány állapota miatt. Ebben az arénában győztek a sárga mezesek a svájciak ellen, és minden bizonnyal itt játsszák a nyolcaddöntőt is. „A nemzetközi szövetséghez fordultunk, mert valamit tenni kell” – mondta Juninho Paulista, 2002 világbajnoka, a brazil szövetség koordinátora.

Attól tartok, mindenki kíváncsi rájuk, csak a FIFA nem.