karácsony;mesekönyv;romantika;

- Louisa May Alcott: Tilly karácsonya (Részlet A valóra vált álom – Karácsonyi történetek című kötetből)

A méltán népszerű Kisasszonyok szerzőjének csodálatos novelláskötete – magyarul a Manó Könyvek gondozásában – megannyi mesés karácsonyi történetet rejt, melyben megelevenednek a már ismert angol vidéki élet szereplői.

Úgy örülök, hogy itt a karácsony, holnap rengeteg ajándékot fogok kapni! – mondta Fanny előre örvendezve.
– Én is örülök – csilingelte Bessy –, bár csak egy kesztyűre számítok.
Tillyn volt a sor, de amit ő mondott, az bizony meghökkentően hangzott:
– Én semmit sem kapok, de azért nagyon örülök a karácsonynak.
A három kislány az iskolából hazafelé menet fejtette ki a küszöbönálló ünneppel kapcsolatos érzéseit, de Tilly szavai szánalmat ébresztettek a másik kettőben. Fanny és Bessy el sem tudta képzelni, hogy lehet valaki ennyire vidám, amikor a családja olyan szegény, hogy karácsony napján a legapróbb ajándékkal sem kedveskednek neki.
– Örülnél, ha találnál egy pénzzel teli er­szényt, mondjuk, itt és most az utcán? – kérdezte Fanny, aki sok ajándékot várt.
– De még mennyire! Feltéve persze, ha lelkiismeret-furdalás nélkül megtarthatnám – mondta Tilly felcsillanó szemmel.
– Mit vennél a pénzen? – kérdezte Bessy, kesztyűért kiáltó, hideg kezét dörzsölgetve.
– Már rég kigondoltam – felelte Tilly. – Két nagy meleg takarót és egy rakomány tűzifát, aztán anyának vállkendőt, magamnak pedig cipőt. Ha maradna pénzem, vennék Bessynek egy rendes kalapot, hogy ne kelljen Ben régi nemezkalapját hordania.
Fanny kuncogott, de Bessy a fülére húzta a fura kalapot, és kijelentette, hogy köszöni szépen, ő inkább édességet kér.
– Nézzünk szét, hátha találunk egy erszényt. Karácsony táján sok pénzzel szaladgálnak az emberek. Előfordulhat, hogy valaki éppen itt hagyta el a pénzét – javasolta Fanny.
Azzal a földre szegezték a tekintetüket – félig komolyan, félig játékból –, és úgy mentek tovább a havas úton. Egyszerre csak Tilly nagyot rikkantva előreiramodott:
– Ott van, ni! Erszényt találtam!
Fanny és Bessy futottak utána, de csalódottan kellett tudomásul venniük, hogy nem erszény, hanem egy kismadár fekszik a hóban. Kitárt szárnyával gyengén verdesett, de a repüléshez nem volt benne erő. Lába elgémberedett a hidegben, csillogó szemét elfátyolozta a fájdalom. Vidám csicsergés helyett olykor halk csipogást hallatott, mintha segítséget kérne.
– Ez csak egy vacak vörösbegy! – mérgelődött Fanny, és leült pihenni egy fatönkre.
– Én aztán meg nem fogom! Egyszer találtam egyet, és gondoztam, míg meg nem gyógyult. De mindjárt elröpült a kis hálátlan, amint használni tudta a szárnyát – mondta Bessy, bekéredzkedve Fanny vállkendője alá, miközben fázós kezét próbálta melengetni.
Tilly meg se hallotta.
– Szegény madárka! – búgta. – Milyen szánalmas állapotban vagy! Biztos örülsz, hogy erre járt valaki, aki segít rajtad. Óvatosan fölveszlek, és hazaviszlek. Ne félj, kedves kismadár, a barátod vagyok. – Letérdelt a hóba, és arcán a legőszintébb szánalommal finoman megsimogatta a madarat.
Csak ekkor vette észre, hogy Fanny és Bessy nevet rajta.
– Csak nem fogod hazavinni? – botránkoztak meg. – Hagyd a csudába, és gyere erszényt keresni, mielőtt túl sötét lesz hozzá!
– Hagynátok elpusztulni? – döbbent meg Tilly. – Nekem inkább kell a madár, mint a pénz. Ha találnánk is erszényt, a pénz nem lenne az enyém, csak a kísértés, hogy megtartsam. De ez a szegény kis jószág hálás lesz, és szeretni fog, ­amiért megmentettem. Hála istennek, még időben érkeztem!
Tilly óvatosan fölvette a madarat; érezte, ahogy a pici karmok belekapaszkodnak az ujjaiba. A kismadár fátyolos szemei felcsillantak, ahogy hálás csipogással befészkelte magát a meleg tenyérbe.
– Mégis lett karácsonyi ajándékom – mosolygott Tilly. – Mindig is vágytam egy madárra, és ez itt nagyon csinos kis házi kedvenc lesz.
– Az első adandó alkalommal elrepül, és elpusztul úgyis – jósolta Bessy. – Ne fecséreld rá az idődet.
– Nem képes meghálálni, hogy gondozod. Anyám szerint nem érdemes olyanokon segíteni, akik nem segíthetnek rajtunk – tette hozzá Fanny.
– Az én mamám viszont azt mondja: „Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal.” Márpedig, ha én halálomon lennék, mert éhezem és fázom, akkor egész biztosan szeretném, hogy valaki segítsen rajtam. És az is eszembe jut, hogy „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat”. Ez a madár az én kis felebarátom, és én annyi szeretetet és törődést fogok adni neki, amennyit a gazdag szomszédunk adhatna nekünk, ha meghallaná, amit magamban kívánni szoktam. – Azzal kissé előrehajolt, és meleget lehelt a madárkára, az pedig bizakodó tekintettel nézett föl rá: gyorsan megérezte, hogy baráttal van dolga.
– Fura egy szerzet vagy – jegyezte meg Fanny. – Egy buta kismadárral törődsz, és nagy komolyan arról beszélsz, hogy „szeresd felebarátodat”. Mr. King egy kicsit sem törődik veletek, és soha nem is fog, pedig tudja, milyen szegények vagytok. Úgyhogy szerintem nem sokat ér az elképzelésed.
– Elég, ha hiszek benne, és megteszem, ami tőlem telik – válaszolta Tilly. – De most el kell búcsúznom. Jó éjszakát, remélem, boldog karácsonyotok lesz, és sok szép ajándékot kaptok.
De miután elvált barátnőitől, és ment tovább a régi kis ház – az otthona – felé, csüggedés fogta el. Hirtelen nagyon szegénynek érezte magát. Ahogy elképzelte, mennyi csinos holmit találnak más gyerekek a harisnyájukban másnap reggel, elfutotta a szemét a könny. Milyen jó lenne, ha megajándékozhatná magát valamivel, és még ennél is jobb, ha valami szépet adhatna az anyjának! De hiába, annyi gondjuk van, és reménytelen, hogy javuljon a helyzet; elég csak az ennivaló és a tűzifa előteremtésére gondolni.
– Sose búsulj, madárka – súgta aztán Tilly. – Megpróbálunk azzal ünnepelni, amink van, és a nélkülözés ellenére vidámak maradunk. Boldog karácsonyod lesz, és tudom, hogy ha mindenki megfeledkezik is rólunk, a Jóisten nem fog.
Tilly megállt, megtörölte a szemét, és egy pillanatra a madár puha begyéhez nyomta az arcát. Hatalmas vigaszra lelt az aprócska teremtményben, bár az csak szeretetet adhatott, semmi mást.
– Nézd, Mama, milyen csodálatos ajándékot találtam! – kiáltotta már az ajtóból, és vidám arca beragyogta a sötét szobát.
– Örülök neki, drágám, mert én bizony csak egy piros almát szereztem a kislányomnak. Szegény kismadár. Adj neki gyorsan egy keveset a vacsorádból.
– De Mama, színültig tele van tálkám! Csak nem öntötted ki nekem az egész tejet? – kérdezte Tilly, és mosolyogva nézte a gőzölgő, meleg tejbe áztatott kenyeret.
– Én már jóllaktam vele. Ülj le szépen, melegítsd meg a lábadat. A madarat pedig tedd a kosaramba, erre a puha flanelre.
Miután óvatosan elhelyezte a madarat a kosában, Tilly bekukkantott a kamraszekrénybe, de száraz kenyéren kívül nem látott benne semmit.
„Jóságos ég!”, gondolta. „Nekem adta az összes tejet, és nem vacsorázik, mert tudja, hogy éhes vagyok. No, de majd nagyot néz, amikor visszajön az aprófával.”

                                                                Lukács Laura fordítása

A Biblia egyik legismertebb története Noé bárkájáról szól. Simonyi Cecília gyönyörű, különleges technikával készült képeskönyve újszerűen, a gyerekek számára is szerethetően meséli újra a híres történetet. A szívmelengető lírai átirat egyszerre szól a körülöttünk élők tiszteletéről, az egymásra utaltságról, az összetartásról és a reményről. Csupa olyasmiről, amire ma különösen nagy szükségünk van – felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. A meseszép kötet a szerző rajzaival a Lampion Könyvek gondozásában jelent meg.