A november első felében megrendezett ENSZ-klímacsúcs, a COP27 konferencia utolsó órái voltak talán egyben a legmozgalmasabbak is. A megállapodás végleges változata az ”alacsony kibocsátású energia” elfogadhatóságáról szóló részeket is tartalmazott, ami keserű szájízzel töltötte el azokat az országokat, amelyek támogatták India javaslatát a fosszilis tüzelőanyagok használatának fokozatos megszüntetéséről.
Az utolsó napokban azonban jelentős változás is tapasztalható volt, amely némi sikert jelentett a konferencián: ez a veszteség- és káralap ügye volt. Amikor a konferencia az éghajlatváltozás által leginkább sújtott déli államok számára létrehozandó jóvátételi alap kérdésében majdnem patthelyzetbe került, egy új terv került az asztalra. Az EU azt javasolta, hogy amennyiben az országok világszerte elkötelezik magukat amellett, hogy 2025-ig elérik a kibocsátási csúcsot, akkor támogatnának egy új globális alapot, amely az éghajlati katasztrófákra adott válaszlépések finanszírozására szolgálna a világ legsebezhetőbb országaiban. Az EU - az Egyesült Államokkal karöltve - eddig blokkolta a kevésbé fejlett országok által előterjesztett ötleteket. Most, az utolsó órában, az EU magára hagyta az Egyesült Államokat az ellenzők között.
Amióta az Egyesült Államok ismét csatlakozott a párizsi klímamegállapodáshoz, az EU és az USA eltérő stílusban viszi az éghajlat-változási politikáját. Az Egyesült Államok megközelítése – amelyet a 2022 augusztusában hatályba lépett inflációcsökkentési törvény jellemez – arra összpontosít, hogy a tiszta energiába beruházni hajlandó vállalkozásoknak nyújtott állami támogatásokon keresztül járuljon hozzá a párizsi célokhoz, így őrizve meg versenyképességüket.
Az EU ezzel szemben arra törekedett, hogy példát mutasson az európai zöld megállapodással. Ez a globális hatalmak első olyan kísérlete, amely dekarbonizáció révén alakítaná át a gazdaságot, ezzel megelőzve minden más szereplőt. A zöld megállapodás kulcsfontosságú elemei - például a szén-dioxid-kibocsátás határértékének kiigazítására szolgáló mechanizmus - a szomszédos országok vállalatai számára megnehezítik a versenyt az európai vállalatokkal szemben, hacsak nem szüntetik meg a szén-dioxid kibocsátását. Az európai zöld megállapodás filozófiája azonban az volt, hogy nehéz döntések meghozatalával és szabályozással ösztönözze változásra a vállalkozásokat, ezzel demonstrálva a vonakodóbb országoknak, hogy a nettó zéró kibocsátáshoz vezető út járható.
Az EU klímavédelem terén felépített márkája 2022-ben hitelességi problémába ütközött, Oroszország Ukrajna elleni agresszív háborúja miatt. A konfliktusból fakadó energiaválság közepette az EU tagállamai gyorsan megpróbálták az Oroszországból származó fosszilis tüzelőanyag-beszerzéseiket hasonlóval helyettesíteni - ezzel aláásták más országok készleteit és felhajtották a globális gázárakat. Amikor a COP27 konferencia előtt az EU vezetői a többi országot a párizsi megállapodásban foglalt célok teljesítésére és elmélyítésére ösztönözték, miközben a saját céljaiktól elzárkóztak, képmutatással vádolták őket: figyelmen kívül hagyták saját szén-dioxid mentesítési ígéreteiket, miközben energiabiztonságuk is veszélyben volt.
Amint az ECFR által novemberben elindított új energiabszerezés-követő rendszer mutatja, ez a vád részben igaz. Az EU által 2022-ben kötött új energiaellátási megállapodásoknak csak a fele tartalmaz tiszta energiával kapcsolatos részleteket. Ezek pedig különböző mélységűek: a megújuló energiaforrások nem uniós országokkal való feltárására vonatkozó kötelezettségvállalástól kezdve a megfelelő infrastruktúra fejlesztésén át a tiszta energia közvetlen importjáig.
A Sarm es-Seik-i konferencia megmutatta, mennyire törékeny az éghajlatváltozással kapcsolatos együttműködésre vonatkozó globális konszenzus, tekintettel az éghajlatváltozás anyagi terhei, az adósságfinanszírozás és a vakcina-nacionalizmus terén tátongó bizalmi szakadékokra. De – mivel az idei COP27 konferencián nem történt előrelépés a fosszilis tüzelőanyagok használatának megszüntetése terén – minden eddiginél nagyobb szükség van az európai kötelezettségvállalásokra az éghajlatváltozás elleni fellépésben. Korántsem biztos, hogy a 2024-es választások utáni amerikai elnök olyan kedvezően fog viszonyulni az éghajlatpolitikai programhoz, mint Biden. Ha Európa visszalép az elmúlt években betöltött vezető szerepéből, a globális szén-dioxid mentesítéshez vezető út nemcsak göröngyös, hanem járhatatlan lesz.
Mindezek fényében az EU - késői - átállása a legsebezhetőbb országok éghajlatváltozással kapcsolatos terheihez való növekvő hozzájárulásra ugyan üdvözlendő, de nem elegendő ahhoz, hogy az elkövetkező hónapokban és években továbbra is gyakorolhassa éghajlatpolitikai hatalmát. Az EU-nak példamutatást is vállalnia kell az éghajlatváltozással kapcsolatos vezető szerepe részeként, és be kell mutatnia, hogy az ezzel kapcsolatos fellépés összeegyeztethető a fenntartható energiabiztonsággal, sőt, annak kulcsfontosságú része, mind Európa, mind a világ más részei számára.
Az EU-nak tervre van szüksége a tiszta energiába való gyors befektetések és azok növelése érdekében, bizonyítva, hogy az éghajlatbarát beruházási döntések megtérülnek. Az EU-n belüli erőteljes, a fenntartható ipari átalakulásba való beruházás jobb helyzetbe hozza az EU-t, hogy az inflációcsökkentési törvény hatása után felvehesse a versenyt az Egyesült Államokkal. Az USA példájából merítve az EU gyakorolhatja saját klímavédelmi hatalmát, amely lehetővé teszi, hogy egyszerre legyen versenyképes – fenntartva az egészséges versenyt az amerikai vállalatokkal –, és támogassa a sebezhetőbb gazdaságokat.
A befektetés és a szabályozás sikeres európai kombinációja még az Egyesült Államokat is meggyőzheti arról, hogy a szabályozási oldalon is többet tegyenek. Két hasonló szén-dioxid mentesítési megközelítéssel operáló globális régió erősebb, mintha egyedül lennének versenyben a kínai szén-dioxid modellel. Az európai vezetőknek azonban most kell cselekedniük, hogy létrehozzák a szükséges mértékű beruházásokat és ösztönözzék a tiszta energiát, ezzel formálva a COP27 konferencia utáni helyzetet, és másokat is a megvalósítás felé tereljenek. A Sarm es-Seik-i „képesek vagyunk rá” üzenetet az EU-nak a gyakorlatban is be kell mutatnia, igazolva, hogy a saját háza táján is képes erre.
Susi Dennison, a Külkapcsolatok Európai Tanácsa (ECFR) „European Power” programjának igazgatója