Matolcsy György;gazdasági válság;Magyarország;

2022-12-05 13:58:00

„Bajban vagyunk” – Matolcsy György megkongatta a vészharangot, keményen bírálta az Orbán-kormányt is

A jegybank elnöke „leleplezte”, hogy nincs szó „szankciós” vagy „háborús” inflációról, tekintve, hogy az árak már 2021 nyarán elkezdtek nőni az energiaköltségek emelkedése miatt. Szerinte „2010 után nem hoztuk meg a jó döntéseket”, 2021 után viszont rossz döntéseket hozott az Orbán-kormány.

Megkongatta a vészharangot a parlament gazdasági bizottságának hétfő délelőtt ülésén Matolcsy György, a jegybank elnöke, aki kijelentette, Magyarország bajban, válságközeli helyzetben van – írja a Telex, amelynek a bizottság több képviselője is megerősítette az elhangzottakat.

Tordai Bence, a Párbeszéd Magyarországért képviselője az Instagramon idézett Matolcsy beszédéből, aki egyebek között arról beszélt, hogy „Magyarország válságközeli helyzetben van”,

Tordai bejegyzése szerint Matolcsy arról is beszélt, hogy Magyarországon

Matolcsy azt is mondta, hogy

A jegybankelnök arról is beszélt, hogy bajban vagyunk, sok szempontból a saját döntéseink miatt vagyunk bajban. Megbomlott a jegybank és a kormány gazdaságpolitikája közötti összhang. Szerinte

Matolcsy azt mondta,

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Tordai Bence (@bencetordai) által megosztott bejegyzés

A portálnak többen is megerősítették, hogy aki csak bent volt, kapkodta a fejét. A bizottsági ülések jegyzőkönyve lassan kerül ki, de az ellenzékiek mindenképpen ki fogják kérni. Az ellenzék oldaláról az egyes állításokra többször is visszakérdeztek az ellenzékiek, a kormányoldal felől Bánki Erik és Szatmáry Kristóf reagáltak, utóbbi egy mellékes kérdésben kérdezett, mintha nem történt volna semmi, Bánki Erik, a bizottság elnöke pedig arról beszélt, hogy ő korábban is tett javaslatokat.

Az eddig is előfordult, hogy Matolcsy György egy-egy cikkben kritizálta az Orbán-kormány intézkedéseit, de a mostanihoz hasonló kirohanásra még nem volt példa.

Vajda Zoltán (MSZP) szerint Matolcsy nem csak elszólta magát – mondta lapunknak a képviselő. A költségvetési bizottság elnöke szerint egy nagyon kemény igazság- illetve vádbeszédet hallhattak a jelenlevők az jegybankelnöktől, aki hangsúlyozta, hogy mindaz amit elmond, nem véletlen elszólás, tisztában van azzal, hogy „aki szelet vett, vihart arat” – idézte az MNB elnökét Vajda. Az MSZP-s politikus szerint Matolcsy azokat a problémákat sorolta, amely az elemzők vagy akár az ellenzék már hónapok óta jeleznek a kormány felé. Megoldással nem szolgált Matolcsy az ársapkák eltörlésére tett javaslatán kívül, de a megoldáshoz vezető első lépés az igazsággal való szembenézés – mondta Vajda.