Minden hétköznap reggel a főiskola igazgatója fekete, szolgálati Volgájával ráfordult az iskolához vezető útra. Minden reggel ugyanúgy. Az intézeti sofőr lassan vezetett. Végigmentek a folyó mentén, a főépület bejáratáig, le az enyhe lejtőn. Ugyanakkor az igazgató úr felesége gyalogosan ment a munkahelyére. Szakmai tárgyakat oktatott, míg az igazgató úr vezetéselméletet tanított. Egyszer sem láttam a tanárnőt a hivatali autóban.
A feladatokat megosztották egymás között, az igazgatói beosztáshoz tartozó hivatali személyautó használata azonban más lapra tartozott. Gondolhatnánk, hogy a tanárnő egészségügyi okból sétált minden reggel a fájós lábával, de nem. A demonstratív, szabálykövető magatartás a környezetnek szólt. A példamutatás, a következetesen helyes viselkedés az oktató, a vezető fontos feladata. Ha nem gondoltunk volna rá, akkor legkésőbb a vezetéselmélet előadáson elkerülhetetlenül szembejött az állítás: a vezetői munka része a példamutatás.
Túlzásnak, másrészt zavaróan leegyszerűsítőnek éreztem, amit akkor a nyilvánosság számára ez a házaspár előadott. Egyszerűsítő, feszélyező volt, de hatásos. Ők úgy gondolták, hogy a hallgatók számára a magatartásuk akkor is minta, hivatkozási alap, ha egyébként nem fognak találkozni a mindennapokban még hasonlóval sem. És tényleg nem találkoztunk...
Az oktatás látványos leromlása a gyerekeink kárára van. Nemcsak arról van szó, hogy alacsonyan, nyomorszinten fizetik a tanárokat, hanem arról is, hogy rossz minőségű környezetbe kényszerítik a gyerekeinket.
A pedagógusok következetesen és nagyon megfontoltan, sokat tesznek azért, hogy javuljanak a körülmények. Az oktatókat sújtó dolgozói szegénység nem tartható állapot. Emellett meglehetősen rövidlátó politika is. Nem látszik szerencsésnek magasan képzett, jól szervezett dolgozói közösségeket tartósan hátrányos helyzetben tartani. Ez biztosan elhibázott kormányzati álláspont, amely - lám - az utcára kényszeríti a tanárokat.
Nem tudom elfelejteni, hogy mennyire lehetetlen módon képesek tanárok a példamutatásra, a helyes vagy annak gondolt magatartás felmutatására. Ez bizonyítja, hogy a pedagógusok nem csak annak elsajátíttatására alkalmasak, amiből diplomát szereztek. Értékes szakemberek, választók és választhatók, és sokrétű, valós ismeretekkel rendelkeznek. Nagyon sokan vannak, és elég könnyen előfordulhat, hogy magas szinten megszervezik magukat. Akármilyen magas szinten.
Sokkal könnyebben összejönne a pedagógusok körében egy árnyékkormány, mint ahogy azt az ellenzék mostanában felmutatja. Mert bizony a szervezés is tantárgy. A csoportdinamika, az információk átadása, a nagyobb közösségek irányítása is fontos helyet foglal el a képzett pedagógusok fegyvertárában. Az oktatásszervezés nem kevésbé megalapozott diszciplína, mint az államtudományok.
A politika modellezése, megértése, és ha kell, szakszerű végrehajtása korántsem akkora mutatvány, hogy a sokszínűen képzett pedagógus közösségek ne tudnák kivitelezni. Általában jogászok szervezik meg magukat és foglalnak el meghatározó pozíciókat a pártokban és az államigazgatásban. De a pedagógusok is birtokában vannak minden ismeretnek, ami a cselekvéshez hasznos.
Ha nem változik a helyzet, akkor seperc alatt megszervezik magukat. Szakszervezeteik már vannak. Nem sokból áll, hogy szerte az országban egymással kapcsolatban álló, összehangoltan cselekedni képes csoportok álljanak föl. Hálózatot építeni nagyon egyszerű, ha arra van szükség. Ha így haladunk, akkor hamarosan kialakul az egymásrautaltság, és az abból fakadó bizalom, ami elegendő ahhoz, hogy a hasonló helyzetben lévő, kiszolgáltatott pedagógusok összefogjanak, megszervezzék magunkat és változtassanak a helyzetükön.
Nem látszik kihívásnak, hogy a most regnáló hatalom, de a magát megszervezni nem tudó ellenzék helyett is saját jövőt, saját megoldásokat felmutató, mindenki mástól független közösségek kapjanak teret. Nemcsak a kormány, hanem a szakigazgatási szervek, az önkormányzatok is nagyon jól modellezhetők úgy, hogy minden poszton pedagógus végzettségű szakemberek ülnek. Habár szokatlan egy olyan megoldás, hogy minden pozícióban a feladathoz értő, azt pontosan ismerő, esetleg azt oktató hozzáértő tölti be a tisztséget.
A tanárok sokan vannak és mindenhez is értenek. Helyzetbe hozásuk igazán nem nagy kunszt, ha arra gondolok, hogy már most is, több helyen is szerveződnek olyan csoportok, amelyek azt vizsgálják, hogy miképpen lehet akkor is változtatni a pedagógusok helyzetén, az oktatás körülményein, a nagy számú tanuló életlehetőségein, ha a hatalmasság nem segít, sőt kifejezetten korlátoz, visszafog. Ez így elnyomás, amitől szabadulni kell.
A pedagógusok a diákok, a hallgatók fejlődése érdekében dolgoznak. Az iskola munkahely, ahol a tanárok és a tanulók a feladataikat végzik. Nem lehet különválasztani. Nincs olyan, hogy rossz munkakörülmények a tanároknak, és ettől függetlenül minőségi oktatás a diákoknak. A gyerekek érdekében szükséges rendesen elismerni, támogatni és megfizetni az oktató, nevelő munkát, hogy a tanulók számára kifogástalan lehetőségeket, nyugodt, biztonságos környezetet lehessen nyújtani.
Az nem megy, hogy nincs olyan érvényes példa, felső szintű vezetői magatartás, amit hivatkozási alapnak lehetne felmutatni, amikor az elviselhetőnél nagyobb áldozatokat követelnek az oktató-nevelő munkát végző közösségtől. Egy olyan közeg, amely képes önállóan, a felsőbbség korlátozásától függetlenül ellátni a feladatát, arra is alkalmas, hogy a saját létezésének, működésének feltételeit is megszervezze. Egy tanárkormány biztos sikerre lenne ítélve.
Nem gondolom, hogy a mai oktatásirányítás - vagy amit annak hívunk - alkalmas arra, hogy a gyerekeink életkörülményeit meghatározó iskola kifogástalan működését biztosítsa. Tapasztaljuk, hogy nem alkalmas. A pedagógusok, nincs rá jobb szó, elnyomása nem olyan eszköz, ami bármi módon a gyerekeink érdekét szolgálná.
Bízom a pedagógusok tehetségében, rátermettségétben, hogy kitörnek ebből a méltatlan állapotból. A pedagógusok általában kifejezetten lojálisak az iskola vezetéséhez, elfogadják a szakfelügyeletet is. Ha nem számíthatnak a felsőbbség támogatására, ugyanez a lojalitás igencsak hasznos lesz, amikor a maguk közt megszervezett vezetést kell segíteni.
Nekem úgy tűnik, hogy bármikor átbillenhet a helyzet. Nem az elérni vágyott állapot az, ami káros a gyerekeinkre nézve, hanem a jelenlegi, lefojtott, a lehetőségeiben korlátozott, és igen: nyomorúságos narratíva.
A tanáraink jogos követelése nem egyszerű bérharc. A pedagógusok közössége az iskola biztonságos működését célozza. Annyi forrást szükséges biztosítani, ami nem írható le azzal, hogy harminc vagy ötven százalékkal több bér. Annyi pénzre van szükség, amennyi elegendő az iskola stabil, biztonságos működéséhez. Arra van szükség, hogy a gyerekeink színvonalas intézményekben tanuljanak a hivatásuknak élő, abból megélő tanáraiktól. Akkor is így van, ha gyakori a kormányváltás; és a stabil kétharmad sem ad felmentést a gyerekeink kiváló ellátása, képzése alól. Ez a kötelezettség mindenkor fennáll.
Ha a hivatalban lévő hatalom ebben a kardinális kötelezettségben mulaszt, akkor változtatni kell. Most egyértelmű a mulasztás. A változás, a változtatás is eminens érdekünk. Nekünk, akik ellenzékben vagyunk, és a kormánypártiaknak is. A közönség egésze a változásban érdekelt.
Gondolom, ismert a szentencia: ha már senkinek sem jó, és már senki nem akarja, akkor a változásra alkalmas helyzet fennáll. Ennek a formulának egy másik megfogalmazása a nagyobb társadalmi változásokat előidéző eseményeket írja le.
A józan belátás, az értelmes cselekvés is elvezet a megoldáshoz. És ha így van, akkor inkább a közös, békés változatot választom. A politikában a hozzáértés ma már majdhogynem kizáró ok. A szakemberek művelik a saját területüket, részt vesznek az utánpótlás képzésében. Most arra is rákényszerülnek, hogy összerakják a közös holnapokat. Szükség van a pedagógus (árnyék)kormányra. Mert megoldás kell.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.