korrupció;Európai Parlament;botrány;nyomozás;Katar;Eva Kaili;

Hatalmas korrupciós botrány kezd gyűrűzni az Európai Parlament körül, az egyik EP-alelnököt is őrizetbe vették

A 2022 júliusában indított nyomozás gyanúja szerint egy Perzsa-öböl menti ország pénzzel és nagy értékű ajándékokkal vesztegette meg az Európai Parlament tisztségviselőit, hogy lobbizzanak az érdekében.

Bűnszervezet, korrupció és pénzmosás gyanúja miatt legkevesebb 17 helyszínen házkutatást tartottak, öt embert pedig  kihallgatásra őrizetbe vettek pénteken a belga fővárosban, Brüsszelben annak a nyomozásnak részeként, amely azt vizsgálja, hogy egy Perzsa-öböl menti ország miként befolyásolta pénzzel és nagy értékű ajándékokkal az Európai Parlament tisztségviselőit, hogy lobbizzanak az érdekében – írja a Le Soir.

Az egyik, a nyomozás célkeresztjében lévő személy a belga lap szerint Eva Kaili, az Európai Parlament 14 alelnökének az egyike, az ellenzéki görög párt, a Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) tagja, akit az élettársával együtt vittek be a brüsszeli lakásukban tartott péntek délutáni házkutatás nyomán. Egy este fél 11 előtt megjelent tweet tanúsága szerint a 44 éves politikus, volt televíziós műsorvezető tagságát azonnali hatállyal felfüggesztették Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) EP-frakciójában, a Kathimerini szerint pedig a PASZOK-ból ki is zárták.

Az S&D kiadott egy közleményt is, amelyben jelzi, hogy felháborítja az európai intézményeket behálózó korrupció gyanúja, amely ellen zéró toleranciát hirdet és mindenben együttműködik a nyomozással.

A Michel Claise vizsgálóbíró vezette nyomozás még 2022 júliusában vette kezdetét, eddigi csúcspontját a pénteki akció jelenti. Szivárgó  információk szerint a nyomozók egy EP-asszisztenst, egy lobbistát, Pier Antonio Panzeri (S&D) volt EP-képviselőt és Luca Visentinit, a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (ITUC) 2021 novemberében megválasztott főtitkárát is őrizetbe vették, számítógépeket és mobiltelefonokat foglaltak le, de 600 ezer eurót is, amelyet Pier Antonio Panzerinél találtak. Ő volt olasz EP-képviselőként jelenleg annak a Fight Impunity nevű nonprofit szervezetnek az elnöke, amelyet a 2019-ben alapítottak a súlyos emberi jogsértések büntetlensége elleni harcra. Tartottak egy házkutatást a belga EP-képviselő, Marc Tartabella, illetve Marie Arena (S&D) irodáiban is. Utóbbi az EP emberi jogi szakbizottságának az elnöke, aki a razziasorozat hírére úgy reagált, az egyik EP-asszisztense érintett a Fight Impunitynek 2019-ben végzett munkája miatt.

A Le Soir feltételes módban, a Politico tényként közli hogy a vesztegető Perzsa-öböl menti ország az a Katar, ahol most zajlik a futball-világbajnokság, és amelyet amúgy is rengeteg kritika ér emberi jogi visszaélések és amiatt, hogy a gyanú szerint a FIFA-tisztségviselőknek adott pénzen múlott, hogy elnyerte a megméretés rendezési jogát. Nemrég, november 30-án Katar hivatalosan is elismerte, hogy az elmúlt 12 év  stadionépítkezésein 400-500 külföldi munkás veszthette életét, sokkal több annál a háromnál, ahányról a Perzsa-öböl menti ország hatóságai addig beszéltek. Arról, hogy a stadionépítkezések akár több ezer ember életébe is kerülhettek, már évek óta röppentek fel hírek, ennek ellenére Eva Kaili „a munkajok zászlóvivőjeként” méltatta Katart, amikor november 1-én találkozott a munkaügyi miniszterével.