Miért nem film lett ebből a történetből?
Ebben a pillanatban nem az. Nem mondhatni, hogy gyorsan érem el a céljaimat, valójában még mindig az első filmemre készülök. Hiába rendeztem több tévéfilmet, sorozatot, dokumentumfilmet és rengeteg reklámot, valójában pályakezdőnek tartom magam. Láttam a Coppola-féle Keresztapáról egy dokumentumfilmet: Coppola a regényből készített egy hatalmas kódexet, amiben benne volt minden a trilógiáról. Én is ezt akarom. Legyen valamim, amiben benne van minden, amit gondolok erről a történetről. Hogy amikor majd egyszer hozzálátok a forgatókönyvhöz, ne a regényt kelljen forgatókönyvvé alakítani, hanem „örökbe fogadjuk” a saját gyerekünket, azaz adaptáljuk a dolgot. Igen, tudom a két szó közti betűkülönbséget (adoptálni-adaptálni – K. V.). Így talán elkerülhető az a közhely, hogy „a könyv jobb volt”.
Amiért érdemes volt túlélni az első és a második világháborút, Rákosit és Kádárt, az mind ki lett hajítva, az összes kincsünk és lehetőségünk odaveszett, a tőkét elherdáltuk.
Kialakított az íráshoz egy munkarendet?
Három gyerekem van, a napirendet ők határozzák meg. Finoman szólva furcsa időszakban íródott a könyv, nagy része a Covid által lezárt hónapokban. Nincs írói módszertanom, nem vagyok író, valahogy belefújt ebbe a szél. A könyv írása függőséget okozott – fizikai terhelést is jelentő, fájdalmas dolog volt. De azóta is mindig írok, ez nem azt jelenti, persze, hogy állandóan gépelek. Négy hónapja adtam le a kéziratot, azóta sokszor érzek kényszert, hogy írjam a következőt. Hiányzik. Teljesen más volt, mint bármi, amit eddig csináltam, de mégis azt éreztem, hogy mindig is ezt kellett volna tennem. Sokszor, sokat javítgattam, nehéz volt elengedni.
A regény főhőse a 40 éves, túlsúlyos, háromgyerekes kreatív igazgató, Barna, aki lehetőséget kap, hogy újrakezdje, újraélje az életét. Megtudhatja, mi lett volna, ha… Van bármilyen értelme „ha”-val kezdődő dolgokról fantáziálni?
Az, hogy nincs értelme ilyesmikről gondolkodni, a kezdő bizniszszemlélet hangzatos mondása, ami a ’90-es években jól hangzott, de 2023 kapujában ezen túl kellene lépni. Kétségkívül frusztráló dolog a „mi lett volna, ha”, de hasznos, mert megtanítja a jelenlegi helyzetünket jobban értékelni – legyen az bármilyen nyomorúságos is. A meglévő tudásunk birtokában újracsinálni a múltat lehetetlen, illetve ez a lehetőség határa, ezért foglalkoztat. Kétszer létezni keveseknek adatik meg – mondjuk, én az ikertestvéremmel ilyen helyzetnek fogom fel az életünket.
Kötelességünk arról gondolkodni, hogy mi lett volna, ha akkor megmondom a tanáromnak, főnökömnek, anyósomnak stb. Általában ilyenkor, utólag jutnak eszünkbe azok a frappáns mondatok, amikre az adott helyzetben vártunk. Sok hibát követtem volna el, ha a jó mondat éppen jókor hagyja el a számat. A következményeken érdemes gondolkodni. Én például élhetnék Németországban, Angliában, sőt, ha az életem egy bizonyos pontján máshogy döntök, akár az Egyesült Államokban is. Nem Yorkban lehetnék most egy magányos valaki, aki harmadmagával osztja meg az albérletet, s úgy tennék, mintha 25 lennék. Sokan hoztak ilyen döntést körülöttem, és hiába akartak, nem lettek kint valakik.
És ön lett itthon valaki?
Sokáig a lehetőségek hazájának gondoltam Magyarországot. Ha azt vesszük, hogy nemrég megjelent az első könyvem az ország legnagyobb kiadójánál, akkor ez annyiban valami, hogy talán marad belőle évek múlva is pár példány, és a gyerekeim gyerekei felismerik majd rajtuk a nevemet. Ez szerintem több, mint ha megbízások után kajtatva Losziban (Los Angeles – K. V.) próbálnék boldogulni.
A regény főhőse annyi hasonlóságot mutat önnel, hogy akár önéletrajzként is értelmezhető – legalábbis az első rész. Utána pedig sci-fibe hajló, horrorjelenetekkel tarkított fejlődéstörténetként, egy burnout (kiégés) következményeit elmesélő sztoriként vagy egy új esély lehetőségét taglaló, „bűnbánásként” is olvasható.
Barna nyilván nem én vagyok. A saját élményeimtől eltávolodva, eltorzítva szerettem volna feldolgozni az élményeimet. Például a vőfélyvonal egy olyan szimbólum, ami sok mindent jelenthet azoknak, akik a munkájuk során valamiféle szellemi prostitúcióba kerülnek, biztosan tudnak kapcsolódni hozzá. De akartam beszélni a megbánásról is, az apaságról, a valakinek a gyerekének és egyben apjának lenni érzésről. Az a természetes út, hogy egyszer középre kerülsz, kis szerencsével van egy olyan rövid időszak, amikor apa és fiú is vagy. Egyébként Barna jóval szürkébb, cinikusabb, apatikusabb, mint én.
És éppen egy kiégés okozta válságban van. Élt már át ilyet?
Az a tapasztalatom, hogy a kiégés nemcsak a szakmai létre érvényes, hanem kihat az élet minden területére. A probléma az, ha leplezni próbáljuk saját kiégettségünket. Azért fájdalmas, mert erre nem készítenek fel minket. Sokan bele is betegszenek, „belealkoholizálnak” stb.
Milyen ez a generáció: mit rontott el, miért tehetnek majd szemrehányást a gyerekeik?
A ’90-es éveket tartom a magyar társadalom legnagyobb bűnének. Sok mai, megoldhatatlannak tűnő probléma onnan gyökerezik, minden valódi lehetőségét akkor vesztette el az ország.
Ez egy óriási hiba, kulturálisan és társadalmilag is, nem csak politikailag. Megszűnt alapvetésnek lenni a köszönés és a mosoly. A kedvesség a gyengeség jelévé vált, ez a könyvemben is benne van. A bolti eladótól a fekete dzsipes széplányig, szinte mindenkire érvényes, hogy az idegent maga alá akarja söpörni. A rendszerváltás után olyan volt ez a hely, mint a kislány, aki este lefeküdt hálóingben aludni és arra ébredt, hogy bőrdzsekis, cigiző emberek lerántják róla a takarót. Az ország elvesztette a komolyságát és a jóízlését – hogy miért, hogyan, az annyira foglalkoztat, hogy írni készülök róla.
Ha már pőreség: a kövérségről – ami önt és a regény főhősét is meghatározta – szinte zavarba ejtően őszintén ír. Nehéz volt ez a tabudöntögető kitárulkozás?
Az a helyzet, hogy én örökre kövér maradok. Holott az inzulinrezisztenciám miatti életmódváltásnak köszönhetően a korábbi 56-58-as helyett most már 46-os nadrágokat hordok. A Jóbarátokban Monica mond valami ilyesmit: tudom, hogy szexi vagyok, de idebent még mindig ordít egy kövér lány, hogy ki akar jönni, mert nagyon éhes. Az életmódváltásom eredményeinek az elején kezdtem el írni a Még egyszert, éreztem, hogy fel kell dolgoznom ezt a témát is. Kövérként élni egy tudatmódosulás, mert hazudni kényszerülsz magadnak. Fizikai, esztétikai, egészségbeli szenvedés, az egyes számú halálozási ok, méreg, betegség, ami minden szervünknek árt.
Bele lehet kényelmesedni, pláne többgyerekes apaként a papamaciszerepbe,
a testbe, ami „fűt, mint egy kályha, puha, mint a fészekalja” stb., de az igazság az, hogy szinte megszűnsz férfi lenni, és elképesztő indulatok feszülnek benned, mondjuk, amikor egy igazán karbantartott férfit látsz. Szerintem az első és legfontosabb, hogy szüntessük meg az elfogadást a saját kövérségünkkel kapcsolatban.
Több alkotásából is kiderül, hogy fontos téma az ön számára a társadalmi érzékenyítés is.
Mindenben benne kell lennie valahogyan, de ha egy történetben ez az egyetlen, önálló szervezőerő, akkor az szerintem hiba, a direkt kampányolás sokszor elveszíti az erejét. Feliratkoztam egy meleg- és abortuszellenes, nemzetközileg pénzelt szélsőséges levelezőlistára, érdekel, hogy éppen mi ellen uszítanak. Most például a Disney Fura világ című filmje verte ki náluk a biztosítékot, mert a tinédzserkarakter a saját neméhez vonzódik. A film egyébként nagyon szellemes, a toleranciáért kampányol, ami nálam alapvető, de ez a film nekem túlságosan direkt formában teszi ezt. A dolgok természetességét nem szabad izzadságszagúvá tenni.
Emlékszik még az első reklámfilmjére?
Rendezőasszisztensként dolgoztam, minden versenyre beadtam a jelentkezést, hogy végre reklámfilmet rendezhessek, ezért nem nagyon jártam be az egyetemre. Akkor még volt sorkatonaság, és egyszer csak jött egy telefon, hogy három napon belül jelentkezzek, be kell vonulnom, merthogy nem vagyok egyetemista. Sikerült a bevonulást pénzbüntetéssé alakítani, amit úgy fizettem ki, hogy én rendeztem a sorkatonaság magyarországi megszüntetéséről szóló társadalmi célú reklámot. Az élet tud ilyen vicces is lenni.
Akkor még nem volt ilyen erős ellenszenv a reklámokkal szemben, ma már fizetünk azért, hogy ne lássuk őket. Nem zavarja a hirdetések erős elutasítása?
Nem igaz, hogy az emberek nem szeretik a reklámokat, ezt csak mondják. Fogyasztási döntéseket hoznak a hatásukra, ez kimutatható, látható. Fontos dolog a reklám, kulturális és gazdasági hatása is nagy. A TikTok is a reklámból ered. Fél percben felelevenít egy hangulatot, történetet mond el, kimondat velünk egy életérzést, gondolatot. Boldogan csinálok olyat is, aminek az esztétikája abban rejlik, hogy „csak” eredményeket hoz. Nagyon büszke vagyok például arra, hogy a Thuróczy Szabolccsal forgatott, általunk készített kampány hatására az egyik autómárka jelentősen több autót adott el.
Spáh Dávid
42 éves rendező; operatőr ikertestvérével több száz reklámfilmet készítettek, együtt szerepeltek gyerekkorukban a Família Kft. című tévésorozatban. Budapesten él.
