A címnek választott kérdést a 19 tételből álló gyűjtemény, „A hírkereső és a gólem” című novellájából kölcsönöztem – mint nézőpontilag kirívót a többi közül: a településre egy idegenből, kívülről jött újságíró szemszögéből látunk rá. Egészen pontosan nem látunk rá, mert ő csupán a saját előfeltevéseinek foglyaként teljesen értetlenül szemléli a környezetét, a magával hozott hiedelmek, tájékozatlanság kizárja a „belsőséges” riport lehetőségét, így marad az újabb fantazmagóriák gyártása, illetve a régiek megerősítése a faluról, a faluban élőkről, az ott esetlegesen fel-feltűnő agyagemberről. A szeme előtt zajló valódi történések észrevétlenek maradnak.
Kiss Noémi kötete ugyanakkor a belső, valódi(nak látszó) mozgások rögzítésében, illetve megteremtésében érdekelt a Szentendrei-sziget felső csücskében, a Duna partján elterülő település lakóinak egykori és jelenkori életét tekintve. Legyenek ezek akár a családi emlékezet áthagyományozott történései, hétköznapiak, a történelem eseményeinek kitettek vagy mitikusak, legendásak, a közösségi képzelet termékei (lásd a több novellában is visszatérő ködember alakját, az embereket púpjuktól megszabadító masszőrt – Nyitott mondat, 2022. március 4. – vagy az egyenesen népmesei hohózó Holle anyót). Ám ezek a történetek főleg tragikusak, fájdalommal telítettek, lelki boldogtalanságról és a test fájdalmáról adnak hírt – az ártér, a nagy vízfolyam „elragadó” közelsége, a szigeti zártság és az eleve zárt közösség talán már önmagában kódolja a sorsokat. Amik főleg a nélkülözés, a veszteség, a halál címszavaival katalogizálhatóak.
A nyári és tavi élmények – lásd a szerző Balaton című, megelőző kötetét (2020) – után még mindig a víz az úr, de már fluidabb módon és jóval zimankósabb időszakban. Ami az elbeszélésmódra is igaz lehet: szaggatottabb, mozaikosabb, örvénylőbb a korábbi kötet történetmesélésénél – mintha a prózanyelv lirizálódása is (de korántsem ellágyulása) megfigyelhető lenne –, nagyobb koncentrációt igényelve az olvasótól és sok mindent a homályban (ködben) hagyva a történetek hátterében, csak felsejdítve, feszültségnövelő eszközként – egyfajta pozitív defektust hozva létre a befogadóban, ami az újraolvasásra is ösztönző lehet.
Például hol járhatott a falu bolondja pár napos eltűnése idején, s mitől boldog? (Téli mese a Samuról) Mit gondol a folyóból lovat mentő lovász a fuldokló állat gazdájáról? (A ló és a komp) Miért veri agyon egy lány a hódkölyköket? (A fehér ház) Hol kapcsolódik az Apám a háborúban jött le a hegyekből Móricz Szegény emberekéhez; A befalazott feleség Kőmíves Kelemen(né) balladájához?
És az is nagyon érdekes, ahogy a Balaton című kötetben (Kanálislány), úgy itt is helyet kapott egy olyan történet, ami a szerző egyéb publikációival – lásd „Réce Anna, 1951”; „Kulcsár Ernőné babája”; „Gazsó Erzsébet, 1945. március” a Nyitott mondat, 2020. április 17-i; 2021. április 16-i; 2021. október 15-i számaiban – együtt egy koncepciózus újabb könyv lehetőségét hordozza magában. Az Emmer Erzsébet című novella egy nem kívánt terhesség csecsemőgyilkossággal végződő 1945-ös történetét villantja fel, az orvos szakértő nagyapa hagyatékának feldolgozása segítségével – az okokat hó lepi be.
Kiss Noémi novellái a falu–Duna–karácsony jeges háromszöge mellett nagyon is szerteágazóak, sokdimenziósak, kísérletezőek, a formát és a társadalmi-közösségi problematikákat (szülő-gyerek kapcsolat, alkoholizmus, kitörési lehetetlenség, kiszolgáltatottság, felnövés-identitás kérdések, idegenek vs. helyiek stb.) tekintve szintúgy. Megmerítkezve bennük, önnön kapálózásunkkal szembesülhetünk a fenséges, ám ránk nézve közönyös életfolyam gyors sodrásában. Az árral nem lehet úszni – az csak úsztatás. Vagy még rosszabb. (Magvető, 2022. 120 o.)
h
