Dobozi István;
infláció;2022;COVID-19;orosz-ukrán háború;
2022-12-27 06:00:00
A világ, de különösen Európa számára 2022 fölöttébb rossz év volt. Az egyidejűleg fellépő, egymással összefonódó válságok leírására új műszó született: globális polikrízis. Tökéletes világvihar: továbbélő Covid-pandémia, európai háború, globális energia- és élelmiszerválság, évtizedek óta nem látott magas infláció, stagfláció küszöbére sodródott gazdaságok, adósságválságok.
FOLYTATÓDÓ VILÁGJÁRVÁNY. A Covid-járvány kitörése utáni harmadik évben a pandémia csak csillapult, de nem szűnt meg. A legtöbb Covid-áldozatot elszenvedő Amerikában hetente négyszázan halnak meg a betegségben, de Magyarországon is aránytalanul sokan.
Kínában a „zérus-Covid”-politika drákói kormányintézkedéseket hozott – szigorú lezárások, mozgáskorlátozások, kötelező tömeges tesztelés –, és ezek vészesen lelassították a gazdaságot. Kormányellenes politikai tömegmegmozdulások voltak húsznál több városban, amihez hasonlóra az 1989-es Tienanmen téri véres diáktüntetések óta nem volt példa. A súlyos gazdasági veszteségek és a lakosság politikai nyomásának hatására az év végére jelentősen enyhültek a kőkemény hatósági korlátozások. Modellszámítások szerint azonban – különösen az idősebb korosztályok alacsony átoltottsága, a hazai vakcina viszonylag gyenge hatékonysága és az egészségügyi rendszer túlterheltsége miatt – a Covid-esetek és halálozások meredek felfutása várható a téli hónapokban, ami a drasztikus korlátozások visszatérését valószínűsíti.
NEOIMPERIALIZMUS EURÓPÁBAN. Idén visszatért az öreg kontinensre a XVIII. és XIX. századra emlékeztető, területszerző orosz imperializmus. 2022-ben a világra messze legnagyobb hatással lévő esemény Oroszország februári katonai agressziója volt Ukrajna ellen, amely – tetemes emberi és anyagi áldozatokat követelve – Európa 1945 utáni legnagyobb és legpusztítóbb háborúja lett. A Kreml villámháborút tervezett, de korántsem az valósult meg. Vlagyimir Putyint és az orosz hadvezetést végzetesen megtévesztette a viszonylagos könnyedség, ahogy 2014-ben megkaparintották a Krím félszigetet és a Donbasz jelentős részét. A háború kitörése előtt még az amerikai katonai hírszerzés is azon a véleményen volt, hogy – hatalmas hadifölényükre támaszkodva – az oroszok villámgyorsan térdre kényszeríthetik Kijevet. Maga Mark A. Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke mondta február elején: „Orosz invázió esetén Kijev három napon belül elesik.”
Elképesztő felderítési és katonai tervezési hibákról van szó: Moszkva jelentősen túlértékelte saját támadóerejét, mélyen alábecsülte az ukránok védelmi képességét és harci szellemét, valamint az Ukrajnának nyújtott masszív nyugati katonai (és pénzügyi) támogatást, amelynek következtében Ukrajna szinte már a NATO tényleges tagjának tekinthető. Putyin és tábornokai arra számítottak, hogy Ukrajnát azelőtt térdre kényszerítik, hogy az vaskos nyugati katonai támogatást kaphatna. A Kijev elfoglalását és a nyugatbarát kormány megdöntését célzó blitzkrieg-forgatókönyv helyett azonban 2022 végén – az invázió tizedik hónapjában – megmerevedő állóháború, harctéri patthelyzet körvonalai rajzolódnak ki. Az utóbbi hónapok sikeres ukrán ellentámadásai következtében az orosz hadsereg Ukrajna területének már csupán 17 százalékát tartja megszállva, szemben a márciusi 22 százalékkal.
Az orosz-ukrán háború minőségileg új biztonságpolitikai helyzetet teremtett, megrendítette az európai biztonsági rendszer fundamentumát. Az orosz agresszió egységet és új értelmet adott a helyét már jó ideje kereső észak-atlanti katonai szövetségnek, amelyet pár évvel ezelőtt Emmanuel Macron francia elnök még „agyhalottnak” karikírozott. A zsigerből oroszellenes Lengyelországgal a súlypontban a NATO keleti szárnya napról napra erősödik, küszöbön áll a semleges finnek és svédek NATO-hoz való csatlakozása. Moszkva ellen történelmileg példátlanul átfogó, egységes nyugati gazdasági, energia- és technológia-szankciók vannak érvényben, amelyek rövid távon nem bénítják meg az orosz gazdaságot, de középtávon minden bizonnyal súlyos károkat okoznak majd a gazdaságban és a katonai képességben.
A globális polikrízisben vitathatatlanul az ukrán háború a legintenzívebb válságtényező. Az orosz energiahordozók erőteljes kiviteli korlátozása az európai energiaválság – mennyiségi hiány és csillagászati árak – fő előidézője. A megugrott energiaárak azután tovább fűtötték a globális inflációt, és világszerte elmélyítették a gazdasági lassulást. Idén a 10 százalékos európai árnövekedés harmadát – Joe Biden amerikai elnök kifejezését kölcsönvéve – „Putyin inflációnak” nevezhetjük.
SZÁGULDÓ INFLÁCIÓ. Az utóbbi három év egymásra rakodó válságai – Covid, a globális termelési láncok zavarai, ukrán háború, energiakrízis, élelmiszerválság – régóta nem tapasztalt makroökonómiai instabilitást teremtettek. Ez termékeny talaja volt a fogyasztói árak évtizedek óta nem látott drasztikus megugrásának, amely már 2011-ben elkezdődött, de azóta erősen begyorsult. Amerikában ebben az évben a fogyasztói árak 9 százalékkal, az eurózónában 11 százalékkal emelkedtek, Magyarországon (22 százalék) és számos feltörekvő országban még ennél is jóval nagyobb tempóban. Az inflációtól jórészt elszokott társadalmakat sokkolják a hónapról hónapra feljebb kúszó árak. Az infláció az elsőszámú közellenség lett.
Az árstabilitásért felelős vezető központi jegybankok (az amerikai Fed és az Európai Központi Bank) az év elején még „átmeneti” tényezőkkel – jórészt a Covid-járvány miatt megszakadt globális termelési láncokkal – magyarázták az árfelfutást. A várakozás az volt, hogy a piac automatikusan korrigálni fog, és az áremelkedés rövidesen visszatér majd a kívánatos – két százalékos – sávba. Ez hibás elképzelés volt. A vágtató inflációért ugyanis alapvetően a pandémia alatt bevezetett ultralaza fiskális és monetáris politikákat terheli a fő felelősség. Amerikában például a rövid idejű Covid-recesszió alatt kiesett GDP nyolcszorosát (!) kitevő friss likviditást pumpáltak a gazdaságba, amiből klasszikus monetáris infláció kerekedett ki: túl sok pénz kerget kevés árut.
Amerika elsőként kezdte el a laza monetáris politika szigorítását. A Fed már tavasszal búcsút intett a nulla-közeli kamatlábnak, ez év végére már 4,5 százalékra tornázta fel az irányadó kamatot. Az EKB viszont fáziskésésben van: az európai alapkamat most is csak 2,5 százalékon van. Japánban pedig továbbra is negatív a kamat. Ezzel a két nagy partnerrel (és sok más országgal) szembeni amerikai kamatelőny mágnesként vonzza Amerikába a külföldi befektetőket, ami felhajtó hatással van a dollár árfolyamára. Idén az euró és kínai jüan közel 10 százalékot vesztett értékéből a dollárral szemben, a jen és a forint pedig 18 százalékot.
SZUPERERŐS DOLLÁR. Ez a 2022-es világgazdaság egyik legnagyobb meglepetése és egyúttal komoly veszélyforrása. A magas árakkal küszködő országokban a drága dollár fűti az inflációt. Magyarország inflációs rátája részben azért a legmagasabb az EU-ban, mert a forint – az MNB hibás monetáris politikája miatt – a dollárral (és az euróval) szemben a legrosszabbul teljesítő sereghajtók, Törökország és Argentína közé került. Nem csoda, hogy a legutóbbi hónapokban az MNB brutális, pánikszerű kamatemelésekre kényszerült a forint védelmében.
A szupererős amerikai valuta súlyosbítja a dollárban jegyzett adósságterheket, mivel a leértékelődéssel arányosan nő az esedékes kamatfizetés és tőketörlesztés összege helyi valutában. A Nemzetközi Valutaalap szerint a legkevésbé fejlett országok már több mint felénél tapasztalható évtizedek óta nem látott adósságfizetési nehézség. Az IMF és a Világbank fel is szólította a fejlett országok kormányait az adósságterhek koordinált könnyítésére, hogy az adósságszolgálat teljesítése miatt a bajban lévő fejlődő országok ne kényszerüljenek a kritikusan fontos élelmiszer-, energia- és gyógyszerimport korlátozására.
NEOPROTEKCIONIZMUS. Donald Trump amerikai elnök katasztrofális vámháborúi után abban lehetett reménykedni, hogy a Biden-kormány fordulatot tesz a szabadkereskedelem felé, s annak élére áll a világporondon. Az ellenkezője következett be. Bizonyos szempontból Biden még Trumpnál is protekcionistább elnök lett. A Kínával szembeni toronymagas – 20 százalékos – büntetővámokat Biden megtartotta. Emellett „nemzetbiztonsági érdekre” apellálva Washington fölöttébb kiterjedt exportkorlátozásokat vezetett be amerikai technológiákra. Kimondatlanul is az egyik fő cél Kína gazdasági feltartóztatása és versenyképességének gyöngítése.
Biden azonban nem állt meg Kínánál a korlátozásokban. A közelmúltban elfogadott törvénnyel Washington egy transzatlanti kereskedelmi háború kirobbantását kockáztatja. Ugyanis a hatalmas összegre rúgó, „zöld” kormányszubvenciókból a törvény – a nemzetközi kereskedelmi jogba ütközve – kirekeszti az EU-s partnereket, aláásva ezzel például az európai elektromos járművek versenyképességét a nagy amerikai piacon. Brüsszel máris megtorlásokkal fenyegetőzik a „Buy American”–szubvenciók miatt. Emmanuel Macron már felvetette egy „Buy European” protekcionista intézkedéscsomag kidolgozásának szükségességét: szemet szemért, fogat fogért. Szomorú tény, hogy 2022-re már nem maradt fajsúlyos védelmezője a kölcsönösen elfogadott szabályokon alapuló szabadkereskedelemnek. Biden trumpista beütésű, nacionalista kereskedelempolitikája meggyöngítheti az Ukrajna kapcsán általa sikeresen összekovácsolt nyugati egységet.
PILLANTÁS 2023-RA. Az új év kapcsán különösen három kérdés foglalkoztatja világszerte a közvéleményt. Véget ér-e az ukrán háború? Megfékezhető-e a száguldó infláció? Megelőzhető-e a mély gazdasági recesszióba való csúszás?
Minden jel arra utal, hogy Ukrajnában 2023-ban sem lesz fegyvernyugvás. Putyin emelni látszik a tétet, és elhúzódó háborúra készíti fel az orosz közvéleményt. Az oroszországi célpontok elleni újabb ukrán támadások is az eszkaláció irányába mutatnak. Az ukrán infrastruktúra (különösen az energiarendszer) télvíz idején történő szétbombázásával, a lakosság terrorizálásával Moszkva szemmel láthatóan új frontot nyitott, amellyel megadásra, de legalábbis tárgyalásokra próbálja kényszeríteni Kijevet. Közben Putyin melegen tartja a megelőző atomtámadással való fenyegetőzést.
Nagy kérdőjel, hogy a félidős amerikai kongresszusi választások után is fönnmarad-e a szilárd kétpárti konszenzus Ukrajna létfontosságú támogatásáról. Kevin McCarthy, a képviselőház várható republikánus elnöke figyelmeztetett: „Nem hiszem, hogy amikor az amerikai emberek szenvednek a recessziótól, biankó csekkeket adhatunk Ukrajnának.”
A megengedhetetlenül magas infláció miatt jövőre is folytatódni fognak a kamatemelések az Atlanti-óceán mindkét oldalán. A központi bankok eltökéltek az infláció letörésére. De ez fájni fog: aligha lesz elkerülhető, hogy a gazdaságok többsége recesszióba csússzon, a munkanélküliség nőjjön, a megélhetési válság mélyüljön. Sajnos 2023 nem ígérkezik jobbnak a búcsúzó évnél.
Ezzel a komor jövőképpel: Boldog Új Évet, világ!
FOLYTATÓDÓ VILÁGJÁRVÁNY
A Covid-járvány kitörése utáni harmadik évben a pandémia csak csillapult, de nem szűnt meg. A legtöbb Covid-áldozatot elszenvedő Amerikában hetente négyszázan halnak meg a betegségben, de Magyarországon is aránytalanul sokan.
Kínában a „zérus-Covid”-politika drákói kormányintézkedéseket hozott – szigorú lezárások, mozgáskorlátozások, kötelező tömeges tesztelés –, és ezek vészesen lelassították a gazdaságot. Kormányellenes politikai tömegmegmozdulások voltak húsznál több városban, amihez hasonlóra az 1989-es Tienanmen téri véres diáktüntetések óta nem volt példa. A súlyos gazdasági veszteségek és a lakosság politikai nyomásának hatására az év végére jelentősen enyhültek a kőkemény hatósági korlátozások. Modellszámítások szerint azonban – különösen az idősebb korosztályok alacsony átoltottsága, a hazai vakcina viszonylag gyenge hatékonysága és az egészségügyi rendszer túlterheltsége miatt – a Covid-esetek és halálozások meredek felfutása várható a téli hónapokban, ami a drasztikus korlátozások visszatérését valószínűsíti.
NEOIMPERIALIZMUS EURÓPÁBAN
Idén visszatért az öreg kontinensre a XVIII. és XIX. századra emlékeztető, területszerző orosz imperializmus. 2022-ben a világra messze legnagyobb hatással lévő esemény Oroszország februári katonai agressziója volt Ukrajna ellen, amely – tetemes emberi és anyagi áldozatokat követelve – Európa 1945 utáni legnagyobb és legpusztítóbb háborúja lett. A Kreml villámháborút tervezett, de korántsem az valósult meg. Vlagyimir Putyint és az orosz hadvezetést végzetesen megtévesztette a viszonylagos könnyedség, ahogy 2014-ben megkaparintották a Krím félszigetet és a Donbasz jelentős részét. A háború kitörése előtt még az amerikai katonai hírszerzés is azon a véleményen volt, hogy – hatalmas hadifölényükre támaszkodva – az oroszok villámgyorsan térdre kényszeríthetik Kijevet. Maga Mark A. Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke mondta február elején: „Orosz invázió esetén Kijev három napon belül elesik.”
Elképesztő felderítési és katonai tervezési hibákról van szó: Moszkva jelentősen túlértékelte saját támadóerejét, mélyen alábecsülte az ukránok védelmi képességét és harci szellemét, valamint az Ukrajnának nyújtott masszív nyugati katonai (és pénzügyi) támogatást, amelynek következtében Ukrajna szinte már a NATO tényleges tagjának tekinthető. Putyin és tábornokai arra számítottak, hogy Ukrajnát azelőtt térdre kényszerítik, hogy az vaskos nyugati katonai támogatást kaphatna. A Kijev elfoglalását és a nyugatbarát kormány megdöntését célzó blitzkrieg-forgatókönyv helyett azonban 2022 végén – az invázió tizedik hónapjában – megmerevedő állóháború, harctéri patthelyzet körvonalai rajzolódnak ki. Az utóbbi hónapok sikeres ukrán ellentámadásai következtében az orosz hadsereg Ukrajna területének már csupán 17 százalékát tartja megszállva, szemben a márciusi 22 százalékkal.
Az orosz-ukrán háború minőségileg új biztonságpolitikai helyzetet teremtett, megrendítette az európai biztonsági rendszer fundamentumát. Az orosz agresszió egységet és új értelmet adott a helyét már jó ideje kereső észak-atlanti katonai szövetségnek, amelyet pár évvel ezelőtt Emmanuel Macron francia elnök még „agyhalottnak” karikírozott. A zsigerből oroszellenes Lengyelországgal a súlypontban a NATO keleti szárnya napról napra erősödik, küszöbön áll a semleges finnek és svédek NATO-hoz való csatlakozása. Moszkva ellen történelmileg példátlanul átfogó, egységes nyugati gazdasági, energia- és technológia-szankciók vannak érvényben, amelyek rövid távon nem bénítják meg az orosz gazdaságot, de középtávon minden bizonnyal súlyos károkat okoznak majd a gazdaságban és a katonai képességben.
A globális polikrízisben vitathatatlanul az ukrán háború a legintenzívebb válságtényező. Az orosz energiahordozók erőteljes kiviteli korlátozása az európai energiaválság – mennyiségi hiány és csillagászati árak – fő előidézője. A megugrott energiaárak azután tovább fűtötték a globális inflációt, és világszerte elmélyítették a gazdasági lassulást. Idén a 10 százalékos európai árnövekedés harmadát – Joe Biden amerikai elnök kifejezését kölcsönvéve – „Putyin inflációnak” nevezhetjük.
SZÁGULDÓ INFLÁCIÓ
Az utóbbi három év egymásra rakodó válságai – Covid, a globális termelési láncok zavarai, ukrán háború, energiakrízis, élelmiszerválság – régóta nem tapasztalt makroökonómiai instabilitást teremtettek. Ez termékeny talaja volt a fogyasztói árak évtizedek óta nem látott drasztikus megugrásának, amely már 2011-ben elkezdődött, de azóta erősen begyorsult. Amerikában ebben az évben a fogyasztói árak 9 százalékkal, az eurózónában 11 százalékkal emelkedtek, Magyarországon (22 százalék) és számos feltörekvő országban még ennél is jóval nagyobb tempóban. Az inflációtól jórészt elszokott társadalmakat sokkolják a hónapról hónapra feljebb kúszó árak. Az infláció az elsőszámú közellenség lett.
Az árstabilitásért felelős vezető központi jegybankok (az amerikai Fed és az Európai Központi Bank) az év elején még „átmeneti” tényezőkkel – jórészt a Covid-járvány miatt megszakadt globális termelési láncokkal – magyarázták az árfelfutást. A várakozás az volt, hogy a piac automatikusan korrigálni fog, és az áremelkedés rövidesen visszatér majd a kívánatos – két százalékos – sávba. Ez hibás elképzelés volt. A vágtató inflációért ugyanis alapvetően a pandémia alatt bevezetett ultralaza fiskális és monetáris politikákat terheli a fő felelősség. Amerikában például a rövid idejű Covid-recesszió alatt kiesett GDP nyolcszorosát (!) kitevő friss likviditást pumpáltak a gazdaságba, amiből klasszikus monetáris infláció kerekedett ki: túl sok pénz kerget kevés árut.
Amerika elsőként kezdte el a laza monetáris politika szigorítását. A Fed már tavasszal búcsút intett a nulla-közeli kamatlábnak, ez év végére már 4,5 százalékra tornázta fel az irányadó kamatot. Az EKB viszont fáziskésésben van: az európai alapkamat most is csak 2,5 százalékon van. Japánban pedig továbbra is negatív a kamat. Ezzel a két nagy partnerrel (és sok más országgal) szembeni amerikai kamatelőny mágnesként vonzza Amerikába a külföldi befektetőket, ami felhajtó hatással van a dollár árfolyamára. Idén az euró és kínai jüan közel 10 százalékot vesztett értékéből a dollárral szemben, a jen és a forint pedig 18 százalékot.
SZUPERERŐS DOLLÁR
Ez a 2022-es világgazdaság egyik legnagyobb meglepetése és egyúttal komoly veszélyforrása. A magas árakkal küszködő országokban a drága dollár fűti az inflációt. Magyarország inflációs rátája részben azért a legmagasabb az EU-ban, mert a forint – az MNB hibás monetáris politikája miatt – a dollárral (és az euróval) szemben a legrosszabbul teljesítő sereghajtók, Törökország és Argentína közé került. Nem csoda, hogy a legutóbbi hónapokban az MNB brutális, pánikszerű kamatemelésekre kényszerült a forint védelmében.
A szupererős amerikai valuta súlyosbítja a dollárban jegyzett adósságterheket, mivel a leértékelődéssel arányosan nő az esedékes kamatfizetés és tőketörlesztés összege helyi valutában. A Nemzetközi Valutaalap szerint a legkevésbé fejlett országok már több mint felénél tapasztalható évtizedek óta nem látott adósságfizetési nehézség. Az IMF és a Világbank fel is szólította a fejlett országok kormányait az adósságterhek koordinált könnyítésére, hogy az adósságszolgálat teljesítése miatt a bajban lévő fejlődő országok ne kényszerüljenek a kritikusan fontos élelmiszer-, energia- és gyógyszerimport korlátozására.
NEOPROTEKCIONIZMUS
Donald Trump amerikai elnök katasztrofális vámháborúi után abban lehetett reménykedni, hogy a Biden-kormány fordulatot tesz a szabadkereskedelem felé, s annak élére áll a világporondon. Az ellenkezője következett be. Bizonyos szempontból Biden még Trumpnál is protekcionistább elnök lett. A Kínával szembeni toronymagas – 20 százalékos – büntetővámokat Biden megtartotta. Emellett „nemzetbiztonsági érdekre” apellálva Washington fölöttébb kiterjedt exportkorlátozásokat vezetett be amerikai technológiákra. Kimondatlanul is az egyik fő cél Kína gazdasági feltartóztatása és versenyképességének gyöngítése.
Biden azonban nem állt meg Kínánál a korlátozásokban. A közelmúltban elfogadott törvénnyel Washington egy transzatlanti kereskedelmi háború kirobbantását kockáztatja. Ugyanis a hatalmas összegre rúgó, „zöld” kormányszubvenciókból a törvény – a nemzetközi kereskedelmi jogba ütközve – kirekeszti az EU-s partnereket, aláásva ezzel például az európai elektromos járművek versenyképességét a nagy amerikai piacon. Brüsszel máris megtorlásokkal fenyegetőzik a „Buy American”–szubvenciók miatt. Emmanuel Macron már felvetette egy „Buy European” protekcionista intézkedéscsomag kidolgozásának szükségességét: szemet szemért, fogat fogért. Szomorú tény, hogy 2022-re már nem maradt fajsúlyos védelmezője a kölcsönösen elfogadott szabályokon alapuló szabadkereskedelemnek. Biden trumpista beütésű, nacionalista kereskedelempolitikája meggyöngítheti az Ukrajna kapcsán általa sikeresen összekovácsolt nyugati egységet.
PILLANTÁS 2023-RA
Az új év kapcsán különösen három kérdés foglalkoztatja világszerte a közvéleményt. Véget ér-e az ukrán háború? Megfékezhető-e a száguldó infláció? Megelőzhető-e a mély gazdasági recesszióba való csúszás?
Minden jel arra utal, hogy Ukrajnában 2023-ban sem lesz fegyvernyugvás. Putyin emelni látszik a tétet, és elhúzódó háborúra készíti fel az orosz közvéleményt. Az oroszországi célpontok elleni újabb ukrán támadások is az eszkaláció irányába mutatnak. Az ukrán infrastruktúra (különösen az energiarendszer) télvíz idején történő szétbombázásával, a lakosság terrorizálásával Moszkva szemmel láthatóan új frontot nyitott, amellyel megadásra, de legalábbis tárgyalásokra próbálja kényszeríteni Kijevet. Közben Putyin melegen tartja a megelőző atomtámadással való fenyegetőzést.
Nagy kérdőjel, hogy a félidős amerikai kongresszusi választások után is fönnmarad-e a szilárd kétpárti konszenzus Ukrajna létfontosságú támogatásáról. Kevin McCarthy, a képviselőház várható republikánus elnöke figyelmeztetett: „Nem hiszem, hogy amikor az amerikai emberek szenvednek a recessziótól, biankó csekkeket adhatunk Ukrajnának.”
A megengedhetetlenül magas infláció miatt jövőre is folytatódni fognak a kamatemelések az Atlanti-óceán mindkét oldalán. A központi bankok eltökéltek az infláció letörésére. De ez fájni fog: aligha lesz elkerülhető, hogy a gazdaságok többsége recesszióba csússzon, a munkanélküliség nőjjön, a megélhetési válság mélyüljön. Sajnos 2023 nem ígérkezik jobbnak a búcsúzó évnél.
Ezzel a komor jövőképpel: Boldog Új Évet, világ!