Elgondolkodtató, hogy mennyivel tisztességesebb volt Winston Churchill, mint az MNB mostanában. A frissen kinevezett brit kormányfő, amikor a németek Hollandián és Belgiumon keresztül megtámadták Franciaországot, akkor az 1940. május 13-én elmondott, híres beszédében „vért, verítéket és könnyeket” ígért a nemzetnek. Ezzel szemben a magyar jegybank alelnöke, most azzal szembesülve, hogy az egymást követő elhibázott inflációs prognózisukban is alulmérték a pénzromlás ütemét, csak ennyit mondott: "Türelem."
Feltehetően arra gondolt, hogy előbb-utóbb, - tán már a következő mandátumuk időszakában, - a valóság és a bizonytalan lábakon álló prognózisaik egymásra találnak. Pedig elég lett volna annyit mondania Virág Barnabásnak: "előrejelzéseinket elhibáztuk, azt azonban tudjuk: már a decemberi 26-27 százalékos, éves infláció is brutális, ám 2023 még rosszabbul indulhat, s azután az év második felében talán csökken a fogyasztási index növekedésének üteme." Az már szót sem érdemel, hogy már szeptemberben a Monetáris Tanács úgy döntött, hogy bármi is történik, egyenlőre az alapkamatot 13 százalékon fagyasztják be, de erről is kiderült, hogy ez a 13 tulajdonképpen 18. Az önelégültség szép példája, hogy az alelnök, mintegy a saját vállát veregetve kijelentette: "eredményesen mérsékeltük a piaci kockázatokat, a kamatkondíciók jelenlegi szintje biztosítja az inflációs cél fenntartható elérését." Az úgymond mérsékelt piaci kockázatnak viszont vajmi kevés köze van a jegybank teszetosza, erőtlen lépéseihez. Inkább arról van szó, hogy a kormányzat által folyamatos sanyargatásra kiszemelt bankszektor óvatosabban hitelez, ami bár az ügyfelek számára felettébb kellemetlen, a hitelintézetek stabilitására ezzel szemben kedvező hatással van.
Az MNB-nél a háborút, a szankciókat, egyáltalán nem tartják elsődleges inflációs oknak. Viszont elnökük türelme a kormány gazdaságpolitikájával szemben látszólag elfogyott. A lakosság meghatározó része azonban még tűr. Ki tudja meddig?