Ahhoz, hogy mindenkin úrrá lehessen a kötelező szilveszteri vidámság, még kellene gyorsan valami közérzetjavító intézkedés. Hála istennek rendeleti kormányzás van, a parlamenti képviselők nyugodtan hajcsikálhatnak otthon, nélkülük is sitty-sutty bármit ki lehet hirdetni.
Szerintem lesz következő fokozat is, egy rendelettel is túl sok még a macera. Miután a kormányfő megálmodja, át kell tenni a szép, hivatalos bikkfanyelvre, meg kell jelentetni a Közlönyben, ilyesmi.
A rendeleti helyett elég lenne a nyilatkozati kormányzás. A miniszterelnök nyilatkozik valamit, leginkább a rádióban, aztán úgy lesz, és kész. Lényegében most is ez van, nem igaz? Ha nem jön be, legfeljebb a következő pénteken mond valami mást, addig kibírjuk.
Most is megmondta, hogy rém nehéz év volt. Szerintem inkább rém pocsék, de jelzőkön nem fogunk vitatkozni. Eddig tűrtem is a nehézségeket, de az már sok volt, hogy Mészáros Lőrinc lecsúszott a leggazdagabb magyarok között a 3. helyre. Ez vért kiált. A miniszterelnök és az akkor még vele egy test, egy lélek bankelnök ugyan megjövendölte, hogy mi magyarok a kanyarban fogunk előzni a válság idején, de azt soha nem gondoltam volna, hogy lesz, aki Mészárost előzi. Persze az őt lekőröző Csányi Sándor és Felcsuti Zsolt is magyar, de a mimagyarság kvintesszenciájának eddig mégiscsak Mészáros Lőrinc számított. A NER legfőbb teremtményének: az Új Nemzeti Tőkésosztálynak a jelképe és zászlóshajója, szuverenitásunk, függetlenségünk záloga. Dehogy a miniszterelnöktől független, ne tessék hülyeségeket kérdezni, máris megártott a pezsgő?!
Jó, nemzethalált azért még nincs ok vizionálni, a bronzérmes 3. hely se olyan megalázó (én pl. kiegyeznék akár egy 30. hellyel is). Kisfaludy is megírta, hogy „él magyar, áll Buda még”, és bár nem kifejezetten a Karmelitát említette (nem jött volna ki az időmérték), tudjuk, hogy a vigasz forrásaként csakis arra célozhatott.
Ideje hát, hogy a Karmelitában a közérzetjavítás szokott receptjéhez nyúljanak: jöjjön újabb árstop. Ez egy ideig garantáltan hatni szokott, mindaddig, amíg el nem fogy a benzin vagy a 2,7%-os tej. De erre is van megoldás: találékony kormányunk most elrendelte, hogy minden üzletben dupla annyi készlet legyen az ársapkás árukból. Valamint legyen világosság. Volt, akinek ez már így, bemondásra sikerült. Az a kereskedők baja, ha ők sem tudnak beszerezni.
A módszer felvillanyozott. Nem tudom, hasonló közérzetjavító célból nem volnának-e szívesek elrendelni, hogy mostantól ne fájjon a fogam. Nekik nem kerül semmibe, én viszont cserébe megígérem, hogy nem óbégatok majd kristálycukorért. Az úgyis árt a fogaknak.
De mondom: a legjobb, ha néhány más termék feje búbjára is rányomják az ársapkát. A szilveszterre való tekintettel az árstopos petárdát javaslom. Ez azért praktikus ötlet, mert hivatalosan amúgysem szabad árulni, tehát senkit sem irritál, hogy már megint hiánycikk lett egy árstopos termék. (Bár egy bulvárlap rejtett kamerával felvette, hogy az egyik pesti bolhapiacon titokban 50 darabot ad potom 2000-ért a „Petárdás Nagyinak” nevezett néni – isten bizony nem én vagyok az.) Megjegyzem, 2005-ben tiltották be a forgalmazását, szóval Gyurcsány a hibás. Esetleg egy plakátkampányban erre fel is lehetne hívni a figyelmet.
A plakátokról jut eszembe, hogy a petárdánál sem arról van szó, hogy az mindenkinek tilos. Nem. A kormány vígan petárdázik, durrogtat, minden más hangot elnyomó effektusokat produkál, hátha addig sem figyelünk másra. Ezt hívják kormánypropagandának. Mint tudjuk, csak a királyi média petárdázására évi 130 milliárd megy el. Petárdás Nagyi ehhez képest igazi olcsójános. Bezzeg a brüsszelmegállító, sorosstoppoló, szankcióbombázó plakátok és konzultációk! Egyszerűen csak az a helyzet, hogy a petárdák puffogtatása állami privilégium, olyan, mint a pénzverés. Lassan nem kiegészítő, hanem fő tevékenysége a kormányzásnak. Már rég nem az a kérdés, hogyan lehet megoldani a problémákat, (ahhoz már túlságosan kimerültek a problémák előidézésében), hanem hogy kire lehet rátolni a felelősséget értük.
Ha mégis kell olyan árstopos termék is, ami kapható, még a tűzijáték vagy a papírtrombita jöhet szóba. A hirdetésekből pl. tudnám ajánlani a ”Dum Bum” nevű, jó hangos tűzijátékfélét. „Hazánk az árstopos Dum Bumok országa,” ez azért nem hangzana rosszul. A szakértő figyelmeztetése szerint a Dum Bum akkor élvezetes, ha 3 percnél tovább tart a produkció. Nem tudom, mi az ábra a 3 ciklusnál is tovább nyúló előadással.
A papírtrombita-piacon, hála nagymamai gyakorlatomnak, magabiztosabban tájékozódom. A fényes-hangos-színes óriástrombita 3000 forinton felül van, a drágulás tavaly óta 30-40%-os, szóval indokolt volna a trombitát is sapkázni. Ó, Trombitás Frédi, legyen újra a régi!
Szól a kommunikációs harsonaszó, vele szemben egyelőre elég kakofón a zene, valahogy nem állnak össze a különböző szólamok. Kormányoldalról is van némi diszharmónia, de majd csak rendet tesz a karmester, szólhat megint a győzelmi harsona. „És ha nem szólal meg, másik végén fújd meg!”- javallották Frédinek is. Még örüljünk, amíg nem Dum Bum.
Mi mindenképpen fújhatjuk.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.