Ennek a télnek a legnagyobb kérdése, hogy a hidegnek hány áldozata lesz

A kormány döntései miatt elvesztek a szociális munka alapértékei 2022-ben, elpárolog a szolidaritás, miközben csökken a családok biztonsága – mondta lapunknak a Szociális Szakmai Szövetséget vezető Szoboszlai Katalin.

Milyen jelzőket használna a hétvégén véget ért év leírására a szociális ágazatban?

Döbbenetes, drámai, tragikus, traumatikus. Ezek jutnak eszembe elsőként, de mindjárt hozzá kell tenni, hogy ezek írják le a helyzetet a koronavírus-járvány megjelenése óta. A szociális gondozók akkor fél évig úgy álltak helyt, hogy sem pénzben, sem eszközben nem kaptak semmilyen állami segítséget, maguknak kellett kitalálni, hogyan érik el az ügyfeleiket, hogy maradhatnak velük kapcsolatban és miként segíthetnek nekik. Amikor pedig nagyjából lecsengett a járvány, máris jött a szomszédban kitört háború, az egészségügyi veszélyhelyzetet felváltotta a háborús veszélyhelyzet. A kormány intézkedései súlyosan érintik a szociális ágazatot is, de eddig az egyházi fenntartású otthonok kivételével az állam nem nyújtott semmilyen mentőövet az intézményeknek most sem.

Vannak, akik emiatt kiesnek az ellátásból?

Igen. Az idősek, fogyatékosok, szenvedélybetegek nappali és közösségi ellátása, a családvédelmi és gyermekjóléti intézmények működtetése megnehezült, mert az épületeket akkor is fűteni kellene, ha kis létszámú klienssel, 10-20 fővel dolgoznak. Lehetetlen az eddig megszokott formában megtartani az alapszolgáltatásokat a rezsidíjak megemelése miatt, a támogató szolgálatokat pedig az üzemanyag drágulása miatt. Így aztán megkezdődött a telephelyek összevonása, Nyíregyházán például az idősek nappali ellátását eddig kilenc helyszínen oldották meg, ebből öt maradt, a családsegítő és gyermekvédelmi központ négy telephelyéből pedig kettő. Nem tesz jót a segítő munkának, ha a kollégáink és a kliensek is összezsúfolódnak, de ennél is nagyobb baj, hogy akiknek az új helyszín nagyon messze van, ők kimaradnak az ellátásból. A hozzáférés lehetősége egyértelműen romlik a nagyvárosokban is, a kisebb településeken is, miközben egyre többen szorulnának segítségre, hiszen az energia drágulása miatt többen élnek fűtetlen lakásokban. Ennek a télnek a legnagyobb kérdése, hogy hány áldozata lesz a hidegnek.

A szociális törvény módosítása nagy vihart kavart, de még mindig nem érti mindenki, miért baj a felelősségi sorrend rögzítése a gondoskodásnál.

Ha az egyén és a család felelősségét hangsúlyozzuk, a társadalmi szolidaritás elpárolog. Közben pedig az emberek beleszületnek, benne élnek egy családi környezetben, s ha itt nagy hiányok vannak, nincs elég pénz élelemre, fűtésre, megfelelő meleg ruhára, ráadásul egy idős vagy beteg emberről van szó, akkor sem ő, sem a családja nem képes gondoskodni róla. Ezért van nagy szükség az állami segítségre mindjárt a családot követően, mert az önkormányzatok is csak az államon keresztül tudják megtartani helyben a szolgáltatásokat, például a háziorvosi vagy védőnői hálózatot. Most ebbe is bele akar nyúlni a kormány, de félő, hogy ettől romlik majd a helyzet.

Ráadásul sokszor a nyugdíjasok segítik ki a gyerekeiket, mert az ő jövedelmük nem elég az unokák eltartásához.

Igen, egy alacsony nyugdíj is stabil jövedelem, kiszámítható vele a holnap, ami nagy kincs azokban a családokban, ahol az aktív korú felnőtteknek nincs rendszeres munkájuk, s így jövedelmük. A kormány folyamatosan kozmetikázza a munkanélküliségi adatokat, nem veszi bele ebbe a körbe a közfoglalkoztatottakat, arról pedig fogalma sincs senkinek, hányan élnek mindenféle munka és stabil bevétel nélkül. Mi kutatóként azt tapasztaljuk, százezrek élnek „láthatatlanul” Észak-Magyarországon, a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön. Közmunka a legtöbb helyen egy családból csak egy felnőttnek jut, a többiek legfeljebb a 22 800 forintot és a gyerekek után járó támogatásokat kaphatják, ami viszont 2008 óta egy fillérrel sem nőtt. Nincs is értelme megkérdezni, mire elég mindez.

Mindenki tudja a megoldást: oktatás, felzárkóztatás. Érződik elmozdulás ezen a téren?

Csak tűzoltás folyik ezekben a programokban is. A Máltai Szeretetszolgálathoz kapcsolódó felzárkózó települések már elindultak ezen az úton, de ezeknek a programoknak a kiválasztott 300 faluban legfeljebb öt év múlva kezdenek el látszani az eredményei. Ma még ezeken a helyeken ugyanolyan nyomorban élnek az emberek, mint eddig, ezt halljuk a Debreceni Egyetemen tanuló diákoktól, akik a legszegényebb településekről, Tiszabőről, Tiszaburáról jönnek.

Amíg az állam 16 évre nyomja vissza az iskolaköteles kort, nehéz lesz elmozdulni.

Pedig amíg nem indul el egy strukturális változás, addig marad a tűzoltás. Ma a gyerekek 11 százaléka lemorzsolódik az iskolarendszerből mielőtt befejezné a tanulmányait, ami nagyon magas arány. Ők borítékolhatóan segélyért fognak sorba állni, csak nem biztos, hogy mindig lesz segély, mert az állam az önkormányzatokra tolta az ilyen pénzek elosztását, de közben kiürítette a kasszájukat. Minél kisebb egy település, annál kevesebb a bevétele, kevesebbet tud segélyekre költeni, hacsak nem egy turisztikai ékszerdoboz, de még a szomszédos falvak között is nagy különbségek vannak.

Sokszor halljuk, hogy ezekre a helyekre nem jut elég szociális szakember sem. Milyen az utánpótlás?

A jelentkezők és a felvettek száma is megy lefelé, ma az ország összes egyetemén együtt 200 első évfolyamos tanul szociális munka alapszakon és ugyanennyien járnak szociálpedagógiára is. Ennél azonban sokkal többen hagyják ott a pályát minden évben és a Nők40 nyugdíj-lehetőséggel is rengetegen élnek. Most pedig a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva született egy rendelet, ami szerint decembertől a munkáltató több munkakört is a dolgozó nyakába varrhat, miközben nem köteles minden álláshelyet betölteni egy intézményben. A szociális rendszerben dolgozók terhei tehát tovább nőnek, de tartani kell attól is, hogy megszűnnek szolgáltatások, mert két ember nem tudja elvégezni azt a munkát, amihez öten kellenének. Ilyenkor a fenntartók a bezárásról dönthetnek.

Ez azonban azt is jelenti, hogy csökken azok biztonsága, akiknek szükségük lenne ezekre a szolgáltatásokra. Mindent összevetve, ma a társadalom mekkora hányada van biztonságban?

A legutóbbi társadalmi struktúra kutatás a társadalom rétegződését egy vízcsepphez hasonlítja. A csepp felső, elvékonyodó részében van egy szűk réteg, amelyik minden jóhoz hozzáfér, de ahogy elérünk a csepp közepének kigömbölyödő részéhez, egyre kevesebb jut az embereknek. Hozzátartozik az is, hogy kezd eltűnni a korábbi rétegződés, már a középosztály vagy az alsó középréteg sem érezheti magát biztonságban, legalábbis a szomszédos országban zajló háborúra hivatkozva a kormány olyan intézkedéseket hoz, amelyek rombolják az emberek biztonságérzetét. Energiában, üzemanyagban, élelmiszerben nőnek a kiadások, s ahol nincs elég jövedelem ezek fedezetére, azok a családok elkezdtek lecsúszni. Ha a karitatív szervezetek vagy az önkormányzatok nem tudnak segíteni rajtuk, akkor ezekből a családokból veszi ki hamarosan az állam a gyerekeket, a felnőtteket pedig a borzalmas lakáskörülményeik miatt gyakorlatilag már most is hajléktalannak lehet tekinteni.

A Nyíregyháza hajléktalanellátásában közreműködő Periféria Egyesület elnökeként mit lát: többen élnek fedél nélkül, mint két-három éve?

Egyelőre nem, de nagyon tartunk a téltől, hogy mi lesz azokkal, akik nem tudnak fűteni az otthonukban. Minden régióban van egy diszpécser szolgálat, ahol be lehet jelenteni, ha egy utcán élő hajléktalan, vagy egy fűtetlen lakásban élő ember bajban van. Észak-Magyarországon a mi egyesületünk működteti ezt a központot. Ha otthonában élőről van szó, a diszpécserek megkeresik a település jegyzőjét, családsegítőjét, hogy szervezzék meg az illető ellátását. Valójában az állam a hajléktalanellátó rendszerre tolta az otthonukban fagyoskodók megmentésének súlyát, mert a protokoll szerint veszélyhelyzetben riadóztatni lehet a megyei krízisautót, s az elviszi a fűtetlen lakásban élőt valamelyik állami hajléktalanszállóra, ahol 72 órán át maradhat. Hiába érvelt a szociális szakma, hogy ne tegyük már hajléktalanná azt, akinek nincs pénze tüzelőre, de van saját otthona, és ne terheljük az egyébként is túlterhelt ellátórendszert még tovább, a minisztérium szerint ez jó megoldás. Egy-egy esetben lehet, de rengeteg idős, beteg ember és nagyon sok gyerekes család nem tudja megfizetni a fűtést, velük mi lesz?

Van annak jelentősége, hogy már nem szociális államtitkárságnak nevezik az ágazatért felelős minisztériumi részleget, hanem gondoskodáspolitikainak?

Igen, ez az ideológiai váltás nem tesz jót a szociális területnek. Kerülik a szociálpolitika kifejezést, mert akkor azt kellene csinálni, csakhogy a szó eltörlésével eltűnnek azok az alapértékek is, amelyek eddig jellemezték ezt a területet: a szolidaritás, igazságosság, esélykiegyenlítés, esélyegyenlőség. Neveket cserélnek, testületeket hoznak létre, amelyeknek a funkciója sem ismert. Kérdezzük: miért kell ennek a kormánynak külön utat járni, amikor mindenütt máshol a világban szociális munkának nevezik, amit csinálunk és szociálpolitikának hívják ezt a kormányzati feladatot.